RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Julian Rosefeldt: Manifesto
2018-06. szám

Futurista kiáltvány (1909), dadaista kiáltvány (1918), Lars von Trier filmkiáltványa, a Dogma 95 (1995) – az esetek többségében heves reakciókat, a konzervatív polgári közönség felháborodását váltották ki. Julian Rosefeldt 2015-ös filminstallációja a 20. század művészetére jellemző

manifesztumok világát idézi fel, melyek a különböző irányzatok, izmusok felütéseként egy-egy mozgalom kezdeténél születtek, hogy minél élesebben és megkülönböztethetőbben hirdessék kiötlőik új és formabontó művészeti elképzeléseit. Rosefeldt munkája ezt a mára divatjamúlt kifejezési formát aktualizálja a jelenben azzal, hogy 12 különböző élethelyzetet képzel el a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben, amelyeket egy-egy 10 perc 30 másodperces filmetűdben fogalmaz meg. Ezeknek minden esetben egy kiemelt karakter a fő­sze­rep­lője, melyet az Oscar-díjas Cate Blanchett alakít. Hol tévébemondóként, hol szeméttelepen dolgozó munkásnőként, hol punkként, brókerként vagy hajléktalan férfiként jelenik meg a filmkockákon, hogy eljátssza a szereplők életét. Mindeközben a monológok, amelyeket mond, Julian Rosefeldt mani­fesz­tu­mok­ból összeállított szövegmontázsai, amelyek egyedi értelmet adnak a bemutatott élethelyzeteknek.
A sötét térben elrendezett vetítővásznak a felfedezés lehetőségét adják a nézőnek. A térben sétálva és leülve egy-egy vászon elé, észreveszi, hogy a filmek egy ponton összecsengenek, és egyedi kórusként egy síkra emelik a teljesen eltérő egzisztenciájú szereplőket.
hirdetés


Magyar Nemzeti Galéria
08. 12-ig

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor