Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat

Alföld – Nem pusztán táj
2014-06. szám

A Modem tárlatának mottója lehetne akár az az egyre jobban terjedő, a helyi közönséget vá­ros­né­ző programra invitáló jelszó is: légy turista otthon! A kiállítás az ország legnagyobb tájegysége, számos sztereotípia talaja, a Debrecennek is helyet adó Alföld és a képzőművészet kapcsolatából

mutat be fejezeteket, egyedülálló, különleges válogatást tárva az érdeklődők elé. A kiállítás első szekciója az Alföldet szimbólumként jeleníti meg – azt a korszakot, amikor a tájegység a nemzeti identitás és egy vágyott idilli világ terévé vált. Itt szerepel Markó Károly em­ble­ma­ti­kus alkotása, az 1853-ban készült Magyar alföldi táj gémeskúttal, valamint a 19. század nagy festőegyéniségeinek – Barabás Miklós, Ligeti Antal, Than Mór, Lotz Károly, Munkácsy Mihály és Mednyánszky László – több meghatározó munkája is. Külön fülkében kap helyet Csontváry Kosztka Tivadar Vihar a nagy Hortobágyon című műve, amelyet egy debreceni amatőr fotográfus, Haranghy György fény­ké­pei­vel illusztrált, a Hortobágyról szóló tudományos előadás ihletett.
A második szekcióban a szimbolikus tájat az életműveket inspiráló konkrét táj váltja fel, a harmadik szekció pedig az 1945 után főként Hódmezővásárhelyhez kötődő „alföldi festők” műveiből válogat.

Debrecen, Modem
09. 21-ig
hirdetés








vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor