Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Közlemény
Értékes Pécs
2015-05. szám / Frank Luca

2015. május 29-én lezárult az Értékes Pécs Projekt, melynek záróünnepségekor megnyílt a Kö­zép­ko­ri Egyetem és a Cella Septichora Látogatóközpont síremlékei interaktív fejlesztéseivel lét­re­ho­zott kiállítása, mely Pécs várostörténetét is feldolgozza.
Az Értékes Pécs projekt célja Pécs történelmi, építészeti és vallási értékeinek, sokszínűségének komplex bemutatása, ezáltal a város turisztikai vonzerejének növelése. Ehhez modern technikai eszközökkel gaz­da­gí­tot­ták a világörökségi helyszíneket. 450 millió forintos pályázati pénzből valósulhatott ez meg, melynek nagy részét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv programja biztosította.
Az Értékes Pécs projekt záróünnepségét a Középkori Egyetem feletti várfalsétánynál tartották meg. Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZsÖK NKft.) ügyvezetője tartott beszédet, majd dr. Páva Zsolt polgármester következett a projektismertető köszöntőjével. Beszédében elmondta, hogy Pécs büszke rendkívül színes múltjára, és a város célja, hogy ezt a múltat és kulturális, vallási örökséget teljes egé­szé­ben megismertesse a városlakókkal és a turistákkal. Ám fontos volt felismerni azt, hogy a kiállítás fölött eljárt az idő, ezért volt szükség a modernizálásra, ezzel biztosítva a világörökségi kiállítás további sikerét.
A magyar kormány nevében dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár mondta el köszöntőjét. Be­szé­dé­ben elmondta, hogy az Értékes Pécs projekt lehetővé tette, hogy Pécs városa egyedülállóan egy turisztikai élménylánccá fűzze össze a városban található ókeresztény emlékeket, a pécsi és baranyai református értékeket, a helyi zsidó közösség történetét feldolgozó kiállítást, valamint a szerb ortodoxok kápolnáját.
Az esemény a Cella Septichora és a Középkori Egyetem vezetett bejárásával zárult.

Középkori Egyetem
A kiállítás lehetővé tette, hogy Pécs egy olyan egyedülálló kiállítóhellyel büszkélkedhessen, amely a város kiemelkedő jelentőségű középkori és török kori múltját és emlékeit teszi ismertté. A kiállítás értelmezi a feltárt és helyreállított egyetemépületet és az Aranyos Mária-kápolnát, valamint a püspökvár erő­dít­mény­rend­szerét.
Az Egyetem a tablókiállítás mellett időkerékkel, makettekkel, projektoros vetítővel, két egyedi kialakítású mul­ti­mé­diás kioszkkal és 2 LED tv-vel gazdagodott. Tehát nagy hangsúlyt kapott az interaktivitás, a mul­ti­mé­diás eszközök, melyek segítséget nyújthatnak a történelemoktatásban is.

Cella Septichora
Sopianae késő római, ókeresztény északi temetőjének egy része 2000-ben nyerte el a világörökségi címet, 2013-ban pedig hungarikummá nyilvánították.
A fejlesztések elsődleges célja a látogatói élmény növelése, a nehezen értelmezhető, el­kép­zel­he­tő kon­tex­tu­sok megértésének támogatására. Ennek érdekében új, kreatív szemléltető eszközökkel találkozhatnak az oda látogatók: új makettek, római viseletek, új tablók, 2 db interaktív tábla, 5 db LED tv, 3 db multimédiás kioszk, két projektor.

A sok fejlesztés mellett elkészült a város turisztikai mobilalkalmazása, a Visit Pécs! mobilapplikáció, mely naponta frissülő információkkal szolgál. Komoly kedvezményrendszert is kialakítottak, hogy a városba érkező turisták minél több helyre eljuthassanak.
hirdetés
















vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor