Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat

A magányos cédrus– Csontváry géniusza
2015-07. szám

Szokatlan helyszínen, a budavári egykori Honvéd Főparancsnokságon nyílt kiállítás nemrégiben Csontváry Kosztka Tivadar életművéből. A tárlat 52 év után tiszteleg újra a magyar festőzseni
teljes életműve előtt – közel száz művet mutatva be a nagy­kö­zön­ség­nek. A kiállítás egyedülállóságát többek között az adja, hogy a lá­to­ga­tók végre egy helyszínen láthatják Csontváry legmonumentálisabb, leghíresebb műveit, többek között a Baalbeket, A magányos cédrust, illetve a Mária kútja Názáretben, valamint a Nagy Tarpatak a Tátrában című alkotásokat. A festmények az életmű jellemző motívumai mentén kialakított tematikus egységek láncára felfűzve adják tanúbizonyságát Csontváry géniuszának. A képek 17 teremben és 2 szinten tekinthetők meg, információs szövegekkel, fényfolyosóval és játékfilmes spotokkal kísérve.
A kiállítás Mai cédrusok címmel egy kortárs kamaratárlattal is kie­gé­szül, amelyben Bukta Imre, Csurka Eszter, feLugossy László, Ga­lam­bos Áron, Keserü Ilona, Kis Róka Szabolcs és Szűcs Attila munkái szerepelnek.

Budai Vár, Honvéd Főparancsnokság (I., Szent György tér 2.)
12. 31-ig

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor