Beyond Budapest – Last minute-show a nyóckerben
2008-19. szám / Csejtei Orsolya
Budapesten túl. Pontosabban azon a Budapest-képen túl, amelyet a Halászbástyával, a Parlamenttel, a Budai Várral és a kivilágított Lánchíddal
szokás reklámozni a turisták körében. Baglyas Gyuri, civilben szociálpolitikus és Domján Manó, civilben szociális munkás, arra vállalkoztak, hogy az érdeklődőknek Budapest e közhelyeken túli, amúgy láthatatlan arcát mutatják meg.  Azt az arcát, amelyet lassacskán elsminkel vagy eltüntet a város-rehabilitáció. A nyolcadik kerület, ahol egyelőre városfelfedező túráikat vezetik, ekképpen csak a kezdet…
Baglyas Gyuri és Domján Manó nem VIII. kerületi lakosok. Laktak ugyan egy ideig abban a házban, amelyikben annak idején Radnóti is, de már egy jó ideje átköltöztek a XI. kerületbe. A dolog pikantériája, hogy Gyuri, aki az aktuális túránkat vezeti, még csak nem is pesti. Dunaföldvárról indult felfedezni a sokáig csak a tv-ből ismert fővárost, amelynek számtalan arcából épp az fogta meg, amelyiket sokan inkább eltakarnának a turistaszemek elől. „Engem lenyűgözött az a temérdek csoda, amit itt, a nyolcadik kerületben találtam. Sokfelé laktunk Budapesten, de a rémhírekből ismert Kálvária tér környékén szerettünk a legjobban” – meséli a túra kiindulópontján, a Múzeumkertben. „Aztán arra gondoltunk, ha nekünk ennyire bejön, miért ne jöhetne be másnak is. Külföldieknek, helyieknek, olyanoknak, akik szívesen kalandoznak ismeretlen terepen. Mert e terep még azoknak is ismeretlen ám, akik nap mint nap róják a Palota-negyed utcáit vagy a Józsefváros sűrűjét. Amikor belevágtunk, azt hittük, tele leszünk amerikai turistákkal, ehelyett az első vendégünk a francia amerikai ex-nagykövet volt. Mit mondjak, mélyvíz volt a javából. Azóta többnyire magyar értelmiségi fiatalok jönnek, de reméljük, hogy előbb-utóbb a sufnimarketing és a szájhagyomány megteszi a hatását.”
Előbbi hatékonyságáról ugyan nincs kellő ismeretem, de az biztos, hogy a szájról szájra marketing egyre szélesebb körben terjeszti: az, ahogyan Gyuri és Manó „idegenvezetnek” a nyóckerben, minden kicsit is Budapest iránt érdeklődő város-fanatistát és minden itt élő vagy erre járó puszta kíváncsiskodót magával ragad. Bevallom, jómagam tartottam tőle, hogy a kerületismereti séta egyszer csak gettójárásra vált, ahol kívülről és távolról mint műtárgyakat figyeljük a legkülönfélébb szubkultúrák egymás mellett élését a József körúton innen és túl, de szerencsére nagyon hamar kiderült, hogy erről szó sem lesz. Gyuri lelkesedésből mutatja meg nekünk mindazt, ami számára is meglepetést okozott, ami őt is elbűvölte, amikor először ásta bele magát mélyebben a VIII. kerület utcáiba, tereibe, épületeibe, anekdotáiba. Mesél és játszik, házrészleteket ábrázoló fotókat osztogat, amelyekbe a túra során valahol, valamikor belebotlunk. Aki felismeri a saját feladványát, esetleg meg tudja válaszolni, mely város látható a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának lépcsőfordulójában elhelyezett festményen, vagy akár azt, mi köze a Mikszáth térnek Irinyi Jánoshoz, annak Dianás cukorka a jutalma. Nincs perc, amikor ne hallgatnánk, hol az ámulattól, hol a belebeszélés kényszerétől szájtátva, miként épített magának helikoptert Asbóth Oszkár, s szállt fel vele valahol a Kálvária tér közelében egy háztetőről, s zuhant le a Kálvin térnél; hány bundát emeltek el a Magyar Rádió épületével szembeni ruhatisztító szalonból 1956-ban az onnan induló disszidensek, s miért kellett 4 hónap alatt felépítenie Ybl Miklósnak a Magyar Országgyűlés Képviselőházának új székhelyét 1865-ben. A ház, bár anno a lassú száradás és a használhatatlan akusztika miatt többször is „átűzte” a tisztelt képviselő urakat a Magyar Nemzeti Múzeumba ülésezni, ma az Olasz Kultúrintézetnek ad otthont, s mellékesen a húszezrest díszíti. | hirdetés
 |
|
Persze, ahogy a címben is ígértük, Gyuri nemcsak a felújított, „sightseeing” látványosságok és direkt mementók közé kalauzol. Bevisz egy-egy ház udvarába, megmutatja az 1945-ös s ’56-os ostrom máig ki nem javított, el nem tüntetett nyomait: szétlőtt házfalakat, ma is lakott lakások megsorozott ablakkereteit vagy épp Krúdy kedvenc kocsmájába ül be velünk egy kávéra, esetleg egy sörre, kinek-kinek vérmérséklete szerint.
Aztán, a Palota-negyedet elhagyva, átkelvén a zajos József körúton, bevezet abba a nyolcadik kerületbe, amelyikben a statisztikák szerint – mégiscsak egy szociálpolitikus és egy szociális munkás vezeti a túrát! – nagyjából 15 évvel alacsonyabb az átlagéletkor, mint akárcsak a körút túloldalán. A Horváth Mihály téren, a „Cukrászda” névtelenségében megbújó „süteménygyár”-ban rétes-startot véve indulhat is a túra valódi „beyond”-szakasza, ahová magától se egyszeri budapesti, se turista nem láthat be.
Sajnos a mi élménysétánkba a „szegénynegyed” már nem fért bele, de Gyuri olyan átéléssel és lelkesedéssel beszél, hogy látatlanban is egy pillanat alatt szakítunk a szocio-horror kényszerképzeteivel, s ott ülünk vendégségben Bélus zenész rokonainál, akik a roma-eklektika jegyében berendezett polgári lakásukban kávéval és süteménnyel kínálnak bennünket. Ahogy mesél, értjük őt, nemcsak a szavait, hanem azt is, miért adta a fejét erre a különös városfelkutató és bemutató programra. „Ahogy a honlapomon is írom, laktam a Nyócker egyik színes-szagos bérházában, ahol egykor Radnóti is. Bejártam a kerület romos lépcsőházait és kiszagoltam a szegénység mélységesen elbűvölő hangulatát. Annyi csodával és izgalommal találkoztam, mint még soha” – mondja, s bár nem titkolt szándéka, hogy szenvedélyét forintosítsa is, mégis nagyon távol áll a határozottan üzleti szemléletű „underguide-októl”. A különbség csak annyi, hogy itt nem a pénz, hanem a hely szelleme beszél.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
