Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Étterem – egy kicsit bárba oltva
Impostor Bar & Restaurant (Baotiful)
2018-03. szám / Bóta Gábor

Az Impostor vadonatúj hely Pest bel­városá­ban. Étterem, de azért kicsit bárhangulata is van. Esténként kellemesen félhomályos a megvilágítás. Még veretes gyertyatartók is vannak, de azokban nem ég gyertya. És több valódi, élő pálma is virít. Van egy fölső szint is, azt szeretnék a tulajdonosok, ha ott főleg innának és eszegetnének is hozzá, lent pedig az ételeké legyen a főszerep.

Mi a földszinten ülünk, egy nagy, ovális, fekete asztalnál, az egyik tulajdonossal, Nagyházi Péterrel, aki azt mondja, hogy ez itt a „dühöngő”. Bőven van hely ezen az ételeknek, de a piáknak szintén, amikből meglehetős a választék, és egyáltalán nem marad hoppon az sem, aki koktélokra vágyik. Sőt, már a teaválaszték is igencsak felfejlődött, az ebéd és a vacsora közötti időszakot akár a tea mellett kellemesen diskurálóknak szánják.
Fiatal páré az étterem, Pallagi Petráé és Nagyházi Péteré. Az utóbbi van most bent, és bár eredetileg leginkább ingatlanügyekkel foglalkozott, vérbeli vendéglátósnak tűnik. Velem együtt eszik, és mindenbe olyan érdeklődéssel kóstol bele, mintha először enné. Mesél és mesél, és mesél, hogy itt járt a világban meg amott, ezt evett, azt evett, amazt tapasztalt, és végül is eljutottak a párjával, Petrával oda, hogy nyitnának egy éttermet. Ez három éve történt, ez lett a Baotiful, a volt tévészékház garázsában. Nehéz volt befűteni, így már csak melegebb időben működik. Mellette ott van még az udvar is, az szolgál a vendéglő teraszaként. Péter ingatlanügyesként ismerte meg azt, aki megvette a székházat, így derült ki, hogy akár ott is kezdheti vendéglátós életét. Amúgy van egy száz kötetből álló szakácskönyv-gyűjteménye, előszeretettel böngészi ezeket a megbecsült kincseit a fürdőkádba befeküdve. Imád enni, no meg inni. Az asztalnál ülve is odaköszön, ha bejön egy-egy vendég, és miközben beszélgetünk, figyeli, mi történik a helyiségben. Amikor például egy másik asztalnál ülő hölgy felemelve a poharát hosszabban nézegeti, mondat közben megáll, és azt kezdi lesni, hogy véletlenül nem amiatt teszi-e, mert koszos az a pohár. Aztán megnyugszik, hogy nem, nem erről van szó. Hiába, a gazda szeme hizlalja a jószágot. Gondja van rá, hogy minden rendben menjen.

Az Impostor, a sok külföldi élmény miatt, erős ázsiai beütésű, de Péter azt hangsúlyozza, hogy nem akarnak ők teljesen autentikus étterem lenni. Azért fölvettek ázsiai szakácsot, Hoang Ahn Vu személyében, de magyar a főszakács, Jáki Tamás. Szabó Miklós pedig az üzletvezető, de ő a bártender is, és viccelődve mondják, hogy amúgy mindenes, ha kell, festő-mázoló. Vida Ákos, aki kiszolgál minket, szintén nem tartózkodik a viccelődéstől, ahogy Péter sem, érződik, hogy jó a légkör, a hangulat. Nincs ebben semmi tolakodás, ez egy fiatalos, modern külsejű, „áramvonalas” hely, itt alapkövetelmény a könnyedség, lazaság, és érezhetően ez megy is, teljesen természetesen, minden erőlködés nélkül.
Előételként eszünk csirkét pirítva, garnélát olajban kisütve, shiso, illetve nori társul hozzájuk, frissek, melegek, az egyiket japán curryvel, a másikat csípős szószával társítják. De Péter azt mondja, hogy bármire mindenféle szószok önthetők, akár vegyesen is, és ettől egészen más-más ízű ételeket nyerhetünk. Ezek a finomságok 1190 forintba kerülnek. Utána következik az elmaradhatatlan pho-leves egyik fajtája (1990 Ft), marhahátszínből, csípős szósszal, és ugyancsak van benne shiso, amit kínai bazsalikomnak is neveznek. Ez bizony egy jókora tányér, sok tésztát is tartalmazó, markáns leves, amivel akár önmagában jól lehet lakni.
hirdetés

Marhahátszínt, amihez az alapanyag Uruguayból vagy Belgiumból érkezik, több főételként is kérhetünk, például wokban készítetten, ropogós pak choijal, zöldségekkel, rizzsel (2090 Ft), úgy összepirítva, hogy az ízek meglehetősen izgalmasan átjárják egymást. A Mexican Bowl (2190 Ft) nevű fogás rizses, izgalmasan fűszerezett egytálétel, sajnos a malacot túlsütik benne, amitől az kicsit kiszárad. És nem elég lágyan omlós a grillezett lazac (2490 Ft) sem, ami – bár hetente kétszer friss hal érkezik – valószínűleg ezúttal fagyasztott. A pak choi viszont most is pazar hozzá. Az feltűnő, hogy az ár-érték arány meglepően jutányos, de aztán megtudom, hogy feljebb mennek majd az árak, csak alakuljon ki a vendégkör, amelynek tagjai egyre gyarapodnak. Ott-jártamkor, hétfőn is meglehetősen szép ház volt.
A tápiókapuding kókusztejjel, mangó chutneyval (1190 Ft) kimondottan emeli az este fényét. Nem túl édes, de kellemesen dédelgeti az ízlelőbimbókat. Az Impostor határozottan feltörekvő hely, már most figyelemre méltó ételekkel, meglehetősen jó hangulattal.

V., Vitkovics Mihály u. 8. 


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor