PM Online | Gasztro

A Bazilika és környéke szinte észrevétlenül kezdi átvenni a város gasztronómiai súlypontjának szerepét a korábbi sztárkörzetektől.

A Szent István tér vonzáskörzetében valósággal hemzsegnek az igényes éttermek, amelyek között egyaránt találunk mértéktartóakat és a józan árképzéstől már teljesen elrugaszkodottakat is. Akadnak régi, már-már patinásnak számító egységek, de folyamatosan nyitják meg kapuikat a legújabb versenyzők is. Az új és talán ezért még mértéktartó kategóriában bontott zászlót a Trattoria Mamma a Hercegprímás utcában. Kívülről nézvést autentikus olasz hely, kizárólag olasz nyelvű feliratok díszítik a portált, nincs étlap sem, sötétben tapogatózik, aki belép. Belül megkapó turista-romantika fogad, a falon Michelangelo-freskó parafrázis, duruzsol a fatüzeléses pizza-kemence, kezelője egy karizmatikus megjelenésű, hosszú hajú, archaikus kinézetű fickó. Annyira megcsinált fazon, hogy élünk a gyanúperrel: a copf valamilyen fifikás módon hozzá van erősítve a szakácssipkához. Az apró asztalokon kockás terítő, rajtuk mécses pislákol, még arra is futotta a belsőépítész fantáziájából, hogy az egyik belső falra bezárt ablakzsalukat erősítsen, előtte pedig az adekvát muskátlis cserepet helyezze el. Annyira erőltetett, hogy ez már bejön, tudom, hogy árulás, szemfényvesztés, de nem zavar csöppet sem. Kicsit nagy a hajtás, minden asztalnál éhező amerikai, izraeli turisták ülnek. A sietségben az amúgy kompetens és rátermett felszolgáló egyszerre hozza ki a különböző asztalokhoz tartozó tányérokat, tudjuk, hogy csak egyszerűsíteni akar az életén, de ez nem a megfelelő mód.
Lássuk, mit tud a konyha! A leves nem jó. A hideg paradicsomleves túlságosan jeges, alulhűtött, hiába van benne valami ravasz zöldfűszer, nem érvényesülhet ezen a hőfokon, és felesleges a szűkmarkúan mért parmezánreszelék is, nincs funkciója ebben a formációban. Innen viszont már felfelé vezet az út. A cajun vörös sügér fűszerezése mesteri, a borsos rétegben található valami citrusos derengés is, ami bombasztikussá teszi a jó minőségű és jól elkészített halat. Jók a grillezett zöldségek is (bár köretként 900 forint picit arcátlan a pár szelet padlizsánért). A fénypont a napi ajánlatban szereplő Osso bucco, vagyis a csontos borjúlábszár. Sokak szerint – és osztom ezt a véleményt – ez a főtt húsdarab az olasz konyha netovábbja; a zöldségekkel készre párolt, omlós hús, a rezgő velő, a paradicsomos szósz ontja a gőzt és az illatot a tányéron, alatta parádés rozmaringos sült krumpli szívja magába az értékes szaftot. Mennyei. Kicsit enged a szorítás, a pincérnek is van ideje lelassítani, szóba elegyedni, rendkívül szimpatikus – és őszinte – módon lebeszél egy desszertféleségről, ő maga a tiramisura esküszik. Lelke rajta, meg is kóstoljuk, és nem csalódunk. Könnyű, egészen friss, puha, megfelelően átáztatott tészta, krémes krém, édes tobzódás. A kávéjuk is rendben van, de ha egyszer olaszba’ nyomják, ez a minimum elvárás.