Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 8., szerda
Mihály

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A Bor és Kenyér Ünnepe és a 2023-as évre választott Város Bora Siófokon
2023-07. szám

A nyár legnagyobb siófoki fesztiválja minden évben augusztus 20-a köré szerveződik. A Bor és Kenyér Ünnepe idén négy napon keresztül szórakoztat kicsiket és nagyokat Siófok hajó­állomásán. Az állandó gyermekprogramok, a siófoki gasztroélményeket kínáló kereskedők és a

kézműves vásár mellett olyan neves előadók is fellépnek, mint Kovács Kati, Péterfy Bori és a Love Band. A rendezvény során hallható lesz a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Legendás filmzenék című össze­ál­lí­tása. A gyereknek a Levendula Játszóház és Alkotóműhely kreatív foglalkozás keretében mutatja be a kenyérsütés rejtelmeit.

A hagyományokhoz híven az augusztus 20-a előtti napokban kerül sor Siófok Város Borának kiválasztására, melyre az idei évben a Dél-balatoni Borút 12 pincészete kapott meghívást, amelyek vörös- és fehérbor kategóriában nevezhetik boraikat. A nyertes borok a 2023-as évben viselhetik a kitüntető Siófok Város Bora címet, melyeket a jövő évi siófoki rendezvényeken is megkóstolhatnak a látogatók.

Siófok Város Borát augusztus 20-án mutatják be a rendezvény színpadán, a város ünnepi műsorának keretében. A nap egyik fő eseménye a 60 éves Balaton Táncegyüttes műsora. A programot a szuper koncertek mellett az új Rózsakert szökőkútjának fény- és hangjátéka teszi felejthetetlenné.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor