Nagyi finomságai Tepertő Magyaros Étterem 2017-02. szám / Bóta Gábor
Kell azért ahhoz némi vagányság, hogy a trendinek minősülő Ráday utcában, ahol egyik étterem a másik sarkába ér, harcol a vendégkörből erősen elszipkázó, szinte mindig zsúfolt Gozsdu Udvarral, és ezért igyekszik követni a divatot a gasztronómiában, Tepertő néven nyissanak vendéglőt. Hát az nem éppen menő alapanyag. Egészségesnek sem nevezhető. De jelképezi a hagyományt, a paraszti konyhát, eleink főztjét.
Márpedig a Tepertőben nem az ételek modernizálásán van a hangsúly, nem jut főszerephez se a konfitálás, se a szuvidálás, itt olyan étkeket akarnak főzni, autentikus receptek alapján, amilyeneket a nagyanyáink és akár az ő nagyanyáik készítettek.
Tavaly júniusban nyitottak, akkor úgy gondolták, hogy minőségi gyorséttermet szeretnének, önkiszolgáló üzemmóddal, az ebédre koncentrálnának, este nem tartanának nyitva. De aztán a vendégek bementek, leültek, és várták, hogy mikor jön a pincér. Érződött, hogy ezen a helyen, a Ráday utcában, akkor is, ha sokan a munkahelyről szaladtak ki ebédelni, pincéres kiszolgálást igényelnek. Ha így, hát akkor így, elkezdték vasárnaponként, amikor még nem tartottak nyitva, átalakítani a helyiséget a célnak megfelelően. Markáns megjelenésű lett. Vannak benne csárdamotívumok, de nem tengenek túl, inkább csak jelzésértékűek. Lóg pár bogrács a plafonról, de annyira kicsik, hogy tulajdonképpen játékszernek tűnnek. Adódik paprikafüzér meg fokhagymakoszorú is, de közel sem borítanak be mindent, egy-egy darabot azért felfüggesztettek belőlük. Amúgy a fehér falakra került sok minden, bibliaidézet, irodalmi idézet, hús- és halábrázolás, szőlőfürtök, de semmi nincs túlspilázva, egyáltalán nem agyonzsúfolt a hely, az ülőalkalmatosságok pedig kényelmesek, lehetőséget biztosítanak az evés közbeni jóféle diskurzusra.
Családi vállalkozásról van szó. Ruha Lajos üzletvezetőként, felszolgálóként, öccse, Ruha Béla séfként, Rácz Vilmos, az unokaöccsük ugyancsak felszolgálóként, és ha ő van bent, szintén üzletvezetőként viszi az éttermet, de mindenki csinál mindent, ahogy ez már a családi vállalkozásokban lenni szokott.
Decemberre készült el a vendéglő átalakítása, azóta a hét valamennyi napján nyitva tartanak már este is. De azt hirdetik, hogy itt minden nap vasárnap, olyan ételek kerülnek az asztalra, amelyeket ünnepnapokon körbeült a család. Az adagok is akkorák, mint amikor otthon még egy kanállal meg még egy kanállal raknak a tányérunkra, merő szeretetből.
Bevezetőként, már csak az étterem neve előtt is tisztelegve, lágy, karakteresen fűszerezett, tepertőkrémmel kezdünk. Körbe van szépen adjusztálva szeletelt zöldségekkel, paradicsommal, tévépaprikával, kápiapaprikával, uborkával, petrezselyemmel, így meglehetősen jó a színhatás, főleg hogy még padlizsánkrémet is kérünk a tányérra. Mindehhez foszlós, finom, langyos, fehér házikenyér társul. Esetleg lehetne barna is. Annyi rossz, híg, turistáknak elkönnyített, belvárosi gulyásleves után itt végre tartalmas, sűrű, valódi szürkemarha-gulyást kapunk, a halászlé is pontosan ilyen finom.
Főételekből összeállíttatunk magunknak egy vegyes ízelítőt. Omlós a sült lazac, puha a mangalicaszűz, és bár én kissé kevésbé sütném meg, remek a Brazíliából származó bélszín. Kapunk hozzájuk különlegességnek számító tejszínes tepertőmártást. Mindig szerepelnek az étlapon belsőségek is. A pirított borjúmáj már ritkaságszámba megy, itt garantáltan kapható. És van meglehetősen jó szalontüdő is. Nem bírtuk volna megenni a különböző köreteket, a burgonyafánktól a szalvétagombócig, ezért csak hagymás, tejfölös dödöllét kértünk, igazán nem volt rossz választás. | hirdetés
|
|
Mivel az adagok igencsak rusztikusak, sokan nem bírnak végigenni három fogást, általában egy levest és főételt vagy levest és desszertet kérnek. Mi olyan Gundel-palacsintával zárunk, amit fölszeletelve tálalnak, és az asztalnál meggypálinkával leöntve meggyújtanak.
A Tepertő újabb érdekes színfolt a magyar gasztronómia térképén.
IX., Ráday u. 20.
|
vissza |
|
| |