RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
„Otthonülő típus vagyok”
Medgyes Péterrel a Világgá mentemről
2018-07. szám / D. Magyari Imre

Száz országban járt (eddig) Medgyes Péter, angoltanár, nyelvész, az ELTE tanszékvezetője, rektorhelyettese, jelenleg professor emeritusa, aki Magyar Bálint miniszterségei idején helyettes államtitkárként, majd damaszkuszi nagykövetként is dolgozott. Része van a londoni és New York-i magyar Kulturális Központ megnyitásában, a budapesti kínai-magyar két tanítási nyelvű általános iskola létrejöttében. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Érdemérem parancsnoki fokozatával tüntette ki, egy másik díját Fülöp herceg adta át a Buckingham-palotában. A Corvinánál megjelent új könyvében elsősorban az utazásairól ír: a borítón lévő képen épp a Ha Long-öbölbe lógatja a lábát. Ami ki tudja, hol van.

Egy pillanatig sem akarom lekicsinyelni az általad betöltött pozíciók rangját, súlyát, de igazából az nyűgöz le, hogy Kubában bohócsipkában, Kassán dinoszaurusznak öltözve tartottál előadást, Katmanduban… Az hol is van? Egyáltalán: ország vagy város?
M. P.: A Nepáli Királyság fővárosa.

Szóval Katmanduban pedig egy bábuval vitatkozva, aminek hasbeszélőként te voltál az angol hangja. Ez hogy jutott az eszedbe?
M. P.: A tanári pályafutásom során összegyűjtöttem egy csomó tapasztalatot, ezt próbálom átadni. Ugyanakkor kétkedő ember lévén semmiféle igazságot nem hiszek el vakon, ezért olykor megkettőzöm magam. Vagyok én és van egy bábu, aki ellentmond nekem, vagy rákérdez bizonyos kínos dolgokra.

A színészi hajlamod a gyerekkorból ered?
M. P.: Már az óvodában is én játszottam a kis bohóc szerepét, ma is emlékszem a mondókám elejére. Az általánosban pedig Oszejeva A varázsige című feledhetetlen alkotásában én voltam a főszereplő, Pavlik, a rossz fiú.

Mintha az utazási szenvedély is a gyerekkorban gyökerezne: írsz arról, hogy már gyerekkorodban lelkesen nézegetted a különböző atlaszokat, még azt is felfedezted, hogy a Csomolungma az egyikben 8883 méter, a másikban 8848!
M. P.: Imádtam a földrajzot, az atlaszokat, a glóbuszokat, még azt is megjegyeztem, hogy melyik országnak mi a fővárosa. Igaz, az extremitások, köztük a nagy felfedezők nagy felfedezései, nem érdekeltek. De az utazás maga rettenetesen izgatott, mint ahogy nagyon sok korombeli gyereket, sőt felnőttet, hisz nem utazhatott senki sehová. Kíváncsiak voltunk, mi lehet a falon túl.

Mikor találtad ki, hogy ha nem is mind a százkilencvennyolc országba, de százba eljutsz?
M. P.: Elkezdtem utazni. Ifjúsági válogatott sportolóként, vívóként jártam először külföldön, tizenkilenc évesen. Később jött az idegenvezetés. Szép lassan nőtt az általam meglátogatott országok száma. Amikor a hetvenedik körül jártam, átvillant az agyamon, hogy ebből akár száz is lehet – és elkezdtem erre hajtani. Teljesen begőzöltem, szegény feleségem a tanúja annak, miként hatalmasodott el rajtam az őrület. 2017 októberében sikerült eljutnom a századik országba – ekkor már írtam a könyvemet.

Melyik lett a századik?
M. P.: Málta. Azt terveztem, hogy a századik helyre elviszem a családomat is, immár turistaként, de végül a kilencvenkilencedikre vittem el, a Zöld-foki Köztársaságba, és Máltára egyedül utaztam. Épp a századik nem sikerült jól: négy napra mentem, ebből három napon át ömlött az eső, nálam pedig még esernyő sem volt. A negyedikre kisütött a nap, de addigra meg elrontottam a gyomrom.
hirdetés


Folytatod azért? Ez a Hová utazol legközelebb? roppant eredeti kérdésének elviselhetőbb változata…
M. P.: Folytatom. Július elején Dél-Koreába utazom egy konferenciára.

A saját utazásaimból egyfelől azt szűrtem le, hogy az emberiség végtelenül sokszínű, másfelől pedig azt, hogy nagyon is egységes, vannak bizonyos univerzálék, amik mindenhol ugyanazok, az öröm, a bánat, a szeretet, a szerelem…
M. P.: Igen, ezek léteznek. Sőt, a McDonald’s is hasonló mindenhol, aminek megvan a maga előnye. Utazni egyébként a helyi színekért, a helyi szokásokért utazunk, amik olykor persze riasztóak. Katmanduban láttam egy halottégetést…

Azt miként éled meg, hogy a közös univerzálék dacára a legkülönbözőbb csoportok gyűlölettel fordulnak egymás ellen?
M. P.: Az egymás iránti gyűlöletet nagyon könnyű felkelteni és ébren tartani. Nálunk is sikerült meggyűlöltetni minden közel-keleti mohamedánt. Minden pusztítást nagyon nehezen élek meg, ami Szíriában történik, azt különösen nehezen, hisz éveket töltöttem ott.

Leírsz néhány tökéletes pillanatot. Az egyiket Laoszban élted át, amikor a Mekong partján buddhista szerzetesekkel együtt nézted a naplementét. Az ilyenek ritkák, gondolom.
M. P.: Ritkák. Spirituális élményeknek hívom őket, bár én nem hiszek a spiritualitásban. Ilyenkor mintha lebegnék a föld fölött. Csodás érzés. Aztán ezek a pillanatok feloldódnak a hétköznapokban.

Azért lehet rájuk emlékezni és ez jó. A könyvet olvasva egyre meglepőbb a könyv elején olvasható önjellemzésed.
M. P.: Pedig otthonülős típus vagyok, tényleg. Senki se hiszi el nekem. Ha lehet, ki sem mozdulok otthonról, írok, olvasok, meccset nézek, legfeljebb teniszezni megyek el. Most is sietek haza: Pesthidegkútra.

Medgyes Péter: Világgá mentem
Corvina Kiadó, 2018
314 oldal / 3490 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor