RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. december 14., péntek
Szilárda

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
„Ez az én történetem”
Dallos Szilviával az Akváriumról
2018-08. szám / D. Magyari Imre

Mikor fél tizenegykor megérkezem Alsóörsre, már rég túl van a tornán és a két kilométeres, kutyával súlyosbított sétán. Reggelivel, ebéddel vár, közben mesél, azon a varázsos hangon, amire még gyerekkoromból emlékszem: 1961 óta kereken nyolcszáz (!) filmet szinkronizált, tizenhétben őt magát is láthattuk. Mesélt írásban is: prózai és drámai művek kerültek ki a tolla alól, köztük gyerekkönyvek. Sugárzik belőle a harmónia, amit nem is volt olyan könnyű megőrizni, újra megtalálni. Kaiser László vele készített kiváló életútinterjúja Dallos Szilvia titkai címmel jelent meg.

Főiskolás kora óta ír, két drámája színpadra is került, a hetvenes évek elején játszódó Akváriumot 1973-ban mutatta be a Radó Vilmos vezette kecskeméti Katona József Színház. Kellett hozzá bátorság: egy gyár vezetői a főszereplők, akik az uszodában beszélik meg az aktuális teendőket, most például azt, hogyan reagáljanak egy fiatal és dolgozni vágyó mérnök, Halász javaslataira, aki a darab eredeti végén nem lát más kiutat, mint az öngyilkosságot. Honnan ismerte ezt a világot?
D. Sz.: Nem is tudom… Középiskolásként dolgoztam gyárakban, láttam ezt-azt. Az édesapám pedig mérnök volt, akit tán 1948-ban kineveztek vezérigazgatónak, nem sokkal később pedig kirúgtak, mert ilyesféle emberekkel kerülhetett szembe, mint Halász. Fantasztikusan szeretett dolgozni! És túl tiszta ember volt, nem tudott megalkudni. De nem az lényeg, hol játszódik a dráma, a helyszín lehetne kórház, iskola, bármi! A lényeg az, ami történik: hogyan tesznek tönkre valakit gátlástalanul, hogy ne zavarja őket. Volt némi tapasztalatom ezen a téren, de a dráma színhelyét igyekeztem minél távolabbra helyezni az én közegemtől.

Kaiser László remek könyvéből tudhatjuk: 1969-ben teljesen váratlanul eltiltották a szinkronizálástól.
D. Sz.: Mindentől!

Kafkai helyzet: okot, indokot senki nem mondott, hiába kérdezősködött éveken át.
D. Sz.: Egy sötét, fekete alagútban bolyongtam esztendőkön keresztül, sehol semmi fény! Sírtam, kiborultam, belebetegedtem. Majdnem eljutottam oda, ahová a fiatal mérnök. Ez az én történetem! Elmentem a minisztériumba, elmentem a tévé elnökéhez: mi a kifogás a munkámmal ellen. Jaj, semmi, nagyon szeretjük magát! Mindenhol nagyon szerettek és mindenhol mélyen hallgattak. A barátaimnak is csak annyit mondtak: „Felsőbb utasítás!” Ennyire féltek! Végre – valahol megsajnálhattak – az Irodalmi Színpadhoz kerülhettem, s aztán végre 73-ban vissza a Pannónia Filmstúdióba, a szinkrontársulathoz, de még akkor sem tudtam, mi történt. Ez csupán 1975-ben derült ki, akkor is véletlenül.

A könyvben elmondja, hogy egy rendezőnő megkérdezte, tényleg volt-e köze K. J.-hez, azaz – oldjuk csak fel a monogramot! – Komlós Jánoshoz, a kor ismert figurájához, újságíróhoz, egykori rettegett ÁVO-s, majd ÁVH-s tiszthez. Akinek a felesége a Pannóniában dolgozott, és azt hitte, maga az a szőke nő – gyönyörű volt! –, aki elcsábította tőle a férjét. És bosszút állt. Meg kell adni, nem akármilyet. Mi volt ő a Pannóniánál?
D. Sz.: Maga szerint? Párttitkár. Amúgy Komlóssal csak egyszer találkoztam a Népszabadság-ház liftjében, köszöntünk egymásnak.

Ha mindez nem történik meg, nem írja meg az Akváriumot?
D. Sz.: Biztos, hogy nem.

Akkor jött rá, hogy valahol van egy uszoda, netán egy stadion, ahol döntenek rólunk, anélkül, hogy bennünket bármiről is megkérdeznének?
D. Sz.: Sokaknak volt hasonló élményük, mint nekem, ezért is volt annyira sikeres az előadás. Jártam úszni, a Lukácsban láttam a különböző csoportokat, klikkeket. Az ötvenes évekre is megkésve csodálkoztam rá – erről az időszakról is szól egy drámám, az Utószinkron.
hirdetés


És segített, hogy megírta az Akváriumot?
D. Sz.: Igen. Elmondtam, kimondtam valamit.

Ehhez a darabhoz fűződik egy másik tanulságos történet is: egyszer személyesen Aczél György hívta telefonon…
D. Sz.: Méghozzá kora reggel, nyolckor! Hirtelen azt sem tudtam, kivel beszélek! Azt „kérte”, Halász ne legyen öngyilkos, legyen az utolsó mondat az, hogy „Kántor kereste Halászt?”: a gyárigazgató megtudja, hogy a minisztériumi felettesük beszélni akar a mérnökkel.

Ebben az aczéli telefonban benne van az egész szocializmus: jóságosan, de éberen figyelnek még arra is, mit mutatnak be egy vidéki színházban, és ha veszélyt szimatolnak, maga a legfőbb korifeus intézkedik személyesen!
D. Sz.: Figyeltek erre is, persze. Mindenre. És mindenről tudtak. Meglepő lehetett, hogy valakit összeroppant a mechanizmus, pedig sokakat összeroppantott. A főiskolára járt egy dramaturgnak készülő srác: vidékről jött, és nem tudta feldolgozni, hová került, nem tudott eligazodni a közegben, nem ismerte fel a szabályokat – ő is öngyilkos lett. Nem mindenki lett persze az, akivel elbántak, de attól még csalódottan, megkeseredetten, megalázottan élte az életét.

Maga hogyan nyerte vissza a derűjét és a kiegyensúlyozottságát?
D. Sz.: Nehezen és elég sokára. Szerencsére volt családom, egy remek férjem, egy lányom. És voltak barátaim, akik kitartottak mellettem.

Dallos Szilvia Akvárium című kötetét dedikálja a Budai Könyvünnepen a Várban a Nap Kiadó sátránál augusztus 31-én, pénteken, 15-16 óra között.

Dallos Szilvia: Akvárium
Nap Kiadó, 2018
128 oldal / 2500 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor