RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. december 14., szombat
Szilárda

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Nem csak egy haza van” – Kiss Noémivel a Rongyos ékszerdobozról
2019-02. szám / D. MAGYARI IMRE

Közeli, de a többség számára ismeretlen országokba, városokba, vidékekre visz el bennünket Kiss Noémi nagyszerű könyve, Kelet-Európába, a Szászföldre, Erdélybe, a Vajdaságba és tá­vo­labb­ra, Azerbajdzsánba, Grúziába, Albániába. A munka a 2009-es első kiadáshoz képest öt új
írással bővült, sőt irodalomjegyzékkel és helynévmutatóval, s elöl is, hátul is ott van egy régi térkép, amin megkereshetjük, hol járunk.

A borítón látható kép olyan, mintha a Holdon készült volna.
K. N.: Azerbajdzsánban csináltam. Nem akartam, hogy az én fel­vé­te­lem legyen a borítón, de a kiadónál bátorítottak, látva több fo­tóesszé­met – időközben nagyon fontos lett számomra a fényképezés, majd­nem annyira, mint az írás. Valóban egy kietlen tájat látunk, dombtetőt, rajta egy autót. Mellette egy férfi, aki valószínűleg szereléshez készülődik – a volt Szovjetunió területén vagyunk, ahol az autókban állandóan elromlik valami, mint régen nálunk a Daciákban meg a Trabantokban. Az is újdonság, hogy ide, Xinaliqba egyáltalán el lehet jutni, Alijev elnök építtette az utat. Ez a vidék egy zárt faluvilág fenn a Kaukázusban, nagyon kifinomult, zárt, ősi kultúrával. Akik itt laknak, nem keresztények, nem is muszlimok, hanem tűzimádók. Nincs te­me­tő­jük, a sírjaik szerte a hegyoldalban vannak elszórva. Az egyik leg­szebb és legizgalmasabb hely, ahol jártam.

Hol jutott eszedbe a borítón olvasható metafora, ami címbe emelve egész Kelet-Európára érvényes?
K. N.: Lembergben. Nagy hatással volt rám a város együttes gazdagsága és végtelen csórósága. Sőt megrázó hatással: akkor jártam először posztszovjet területen. Antropológusokkal mentem. Velünk volt egy francia barátnőm is, ő egyenesen sokkot kapott, tapasztalva az ukrajnai szegénységet. Nem könnyű a nyomorúsággal szembesülni, Gyimesben is láttam valakit sírva fakadni. Ukrajna maga a reménytelenség.

Az első fejezet szerint egy ajándékba kapott – méghozzá a felejtés ellen kapott! – régi, még a Monarchia idején megjelent útikönyv indított el az első utadra, a valamikori Bukovinába, Radócra, Csernovicba.
K. N.: Vannak családi okai is az utazásoknak, csak ezekről nem írtam. Kárpátalján, egész pontosan Munkácson, Técsőn élt az anyai nagymamám családja, amelyiktől megkaptam Máramaros emlékezetét is. Alig vártam, hogy elindulhassak oda, és hála a szovjet rendszer bukásának, megnyíltak a határok. Elmentem, az egykor hallottak és a most látottak közti különbség megrázott. Ezeket a helyeket a sztá­li­niz­mus, a háború és az azt követő szocialista korszak tönkretette. A lakosság egy része eltűnt, kicserélődött – igazából erről a tragikus folyamatról és ennek mai megtapasztalásáról szól a könyv. A tragédia beleégett a tájba. A múlt erejét sehol nem láttam ilyen erősnek. A negyvenhat csernovici zsi­na­gó­gából ma egy működik, a többi áruház, lakóház, mozi – vagy leégett.

Azt írod rögtön az első fejezetben, hogy „a találkozás mások hazájával nyitottá tesz”.
K. N.: A magyar romantikában nagyon fontos volt a haza. Én is szeretem Magyarországot. De nem csak egy haza van, nem csak az én hazám! Másnak más a hazája, és én arra is kíváncsi lehetek.

Nagyon megrázó a könyv befejezése, a Dombtemető ugró oroszlánnal. Itthon, a tahitótfalui zsidó temetőben jársz a gyerekeiddel – itt érnek össze benned a temetők.
K. N.: Szeretem a temetők gazdagságát, békéjét, elzárkózását. Kétszer is eljutottam a csernovici zsidó temetőbe, ami a világ második legnagyobb zsidó temetkezési helye. Az első alkalommal még teljesen elhanyagolt állapotban találtam, hisz az életben maradt csernovici zsidók vagy átköltöztek a Szovjetunióba, vagy kivándoroltak Izraelbe. Valamikor több százezer zsidó élt itt.
hirdetés

A temetők a történelemmel is összekapcsolódnak, a háborúkkal, a népirtásokkal. Írsz az emlékek összedrótozásáról is. Mennyire ismerhető meg, mennyire elbeszélhető a múlt?
K. N.: A múltat, ha a tankönyvekben olvasunk róla, nem éljük át. De vannak családi történetek, amiket a szüleinktől, a nagyszüleinktől hallunk, már ha elmondják őket. Én az intim-személyes múltat is próbálom megtalálni, az író talán ebben különbözik a történésztől.

A háborúk nem múltak, elég a szörnyű ukrajnai helyzetre gondolnunk. És nem tudjuk, mi vár ránk. El tudod képzelni, hogy Kelet-Európa – és Közép-Európa – a közeljövőben a világ egy nyugodt, békés, prosperáló sarka lesz?
K. N.: Az én életemben biztos nem.

Nem akarom ilyen komoran befejezni, hisz vidámság is van a köny­ved­ben.
K. N.: Alapvetően boldog vagyok, hogy eljutottam ezekre a helyekre. Mások is vágynak ezekre a tájakra – és már tudok olyan gim­na­zis­ták­ról, akik az én könyvemmel vágtak neki valamelyik útnak, Erdélynek, Szászföldnek, az Albán Alpoknak. Nagyon jó volt Csernovicban, Lem­berg­ben, Tbilisziben. Sosem gondoltam volna, hogy Tirana lesz egy­szer a kedvenc városom – Albánia a legsötétebb fekete folt a tér­ké­pün­kön, semmit nem tudunk róla. Közben egy fantasztikus ország!

Kiss Noémi: Rongyos ékszerdoboz
Magvető Kiadó, 2018
260 oldal / 2999 Ft




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor