RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. december 8., vasárnap
Mária

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Vállalta a bűnbak szerepét” – Görgey Gáborral (a) Görgeyről
2019-10. szám / D. MAGYARI IMRE

November 22-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Görgey Gábor. Noha lezártnak is te­kint­het­né az életművét, változatlanul dolgozik. Tavaly jelent meg új kötete a Szépmívesnél, a Görgey – a borítón egész pontosan ez áll: Görgey: Görgey –, amelyben apai dédapjának testvérével,
Görgey Artúrral kapcsolatos írásait gyűjtötte össze. Köztük a legfontosabb a 2012-es, eddig Egerben és Rév­ko­má­rom­ban bemutatott dráma, amelynek címe az 1848–49-es szabadságharc fővezérének ve­ze­ték­neve.

Önmagában is különleges, hogy valaki ilyen magas kort érjen meg, a magyar irodalomban pedig pláne az. A titok nyilván a nyugodt, ese­mény­telen század és a nyugodt, eseménytelen személyes élet.
G. G.: Elnézést kérek, hogy még élek… Színtiszta nyugalomról per­sze szó sincs. Végigcsináltam mindazt, amit egy 1929-ben, az én tár­sa­dal­mi rétegembe született magyar embernek végig kellett csinálnia, voltam kitelepített, kényszermunkás, hivatalsegéd – igaz, jóval később miniszter is. Az egyetemről – angol–német szakon tanultam – 1949-ben osztályidegenként kizártak, akkor kerültem színházközelbe. A gye­re­kkorom szép volt, a hányattatások 1945 után kezdődtek, akkor viszont eltartottak egy darabig.

Mindig is tudni lehetett, hogy Görgeyt igazságtalanul nevezik árulónak; Hermann Róbert történész, aki a Nemzeti Múzeum 2019-es tárlatának, Az ismeretlen Görgeinek volt a szakértője, egyenesen 19. századi karaktergyilkosságról beszél. Ő a főszerkesztője a kiállítás kapcsán a múzeum megjelentette, gyönyörű, közel négyszázötven oldalas könyvnek is, amit a számtalan kép miatt akár albumnak is nevezhetünk. A karaktergyilkosságot Kossuth követette el az 1850-ben Magyarországra is eljutott vidini levelében. Mennyire zavart, hogy árulóként beszélnek róla?
G. G.: Kamaszként ismertem meg, mi is történt valójában, akkor viszont alaposan utánanéztem a tör­tén­tek­nek. Rengeteget olvastam tőle és róla – már az öccse, István is próbálta őt rehabilitálni. Az árulás vádját kezdettől fogva rágalomnak tartottam. A vidini levél a magyar történelem egyik legaljasabb irománya. Mikor minden összeomlott, Kossuth átadta a hatalmat Görgeynek, majd beült a hintóba és megszökött. Majd pedig leárulózta, írásban, egykori harcostársát, ami bűn, de ma is lát­juk, hogy egyes politikusok sok min­dent megengednek maguknak. Mindig is felháborított, hogy hamisan és gyalázatosan vádolják. És ter­mé­sze­tes­nek vettem, hogy ez a név engem is kötelez.

1976-ban az Élet és Irodalomban Mezei András még arról kérdezett, miért nem írsz drámát Görgey Artúrról. 2012-ben aztán mégis írtál. Most tehát, több mint negyven évvel később, az kérdezendő meg: miért írtál?
G. G.: Annak idején lényegében azt válaszoltam, azért nem, mert ez nem családi ügy. Nem szeretném, hogy egy még le nem zajlott, be nem fejeződött történelmi perben egy nyilvánvalóan elfogultnak ti­tu­lál­ha­tó családtag tegye le a voksát. Azóta viszont ez a per befejeződött, olyan történészeknek köszönhetően, mint elsősorban Kosáry Do­mo­kos és mellette Bona Gábor, Hermann Róbert, Katona Tamás vagy Urbán Aladár. Úgy éreztem, én is megírhatom a magam művét. Íróként is izgalmas téma, azaz nem utódként akartam elmondani a véleményem. Az elhúzódó per tanulságai tipikusan magyar tanulságok. Ebből a történetből is kiderül, hogy a szembenézésre való képtelenség magyar betegség. Mi mindig a szenvedő felek vagyunk, soha nem követtünk el hibát semmiben, nem tartozunk felelősséggel semmiért.

Íróilag mi volt számodra izgalmas Görgey Artúr történetében?
G. G.: Először is maga a karakter… Van egy alapgondolat a visszaemlékezéseiben. A bukás, a fegy­ver­le­tétel után nem magyarázkodott, hallgatott, amit félreértettek, bűntudatot képzeltek mögé. A memoárjában megírta, hogy egy nemzetnek egy nagy tragédia után az önérzete fenntartása miatt szüksége van bűn­bak­ra, és ő vállalta a bűnbak szerepét, ha már Kossuth kinevezte bűnbaknak. Vállalta egészen a haláláig. Közben nyilván várta, hogy valaki tisztázza a vád alól. Elképzeltem azt is – ez persze az én fikcióm –, hogy szeretne találkozni Kossuthtal, és számon kérni, hogyan volt képes a vidini levél megírására. Kossuth is az említett betegségben szenvedett, nem tudott szembenézni a bukással, nem tudott szembenézni a saját tévedéseivel.
hirdetés

A drámád arra az ötletre épül, hogy az öreg Görgeynek álmában, lázálmában sorra megjelennek múltjának az alakjai, elsőként az édesanyja, aztán Perczel Mór, Andrássy Norbert, Széchenyi István és végül Kossuth Lajos, velük beszélget, vitázik, veszekszik, miközben a környezetében élő két valóságos emberrel is társalog.
G. G.: Nem akartam sültrealista történelmi drámát írni, amiben flashback-technika segítségével re­kon­struá­lom a történelmi alakok párbeszédét. Sokáig foglalkoztam a témával, mielőtt belefogtam. Az aggas­tyán­korban is megmaradt gerinces férfiasságot akartam ábrázolni és a Kossuthtal való találkozást megírni. S persze azt, hogy nem Görgey volt az áruló, hanem Kossuth, aki elárulta Görgeyt.

Görgey: Görgey
Szépmíves Könyvek, 2018
233 oldal / 3490 Ft








vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor