RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Szőcs Géza
Tasso Marchini és Dsida Jenő
2010-13. szám / Sári Júlia

Kosztolányi Dezső 1909 egy márciusi délutánján Belgrád utcáin sétálgat, amikor az eszébe villan, mennyire hasonlít a szerb főváros szűk, kacskaringós utcáival és ódon házaival a déli olasz kisvárosokra.
Meglehet, hogy éppen amikor erre gondol, szembesétál vele egy igazi olasz, Giulio Marchini, szerb feleségével és húsz hónapos fiacskájával, Tassóval, akik számára akkor talán még nem vet árnyékot e tavaszi délutánra az öt évvel később kitörő háború balsejtelme. Pedig amikor másnap hajnalban Kosztolányi vonatra száll, hogy visszamenjen Pest­re, a fülkéjében azt látja: „Valamelyik utas levette gyé­mánt­gyű­rűjét, és az üvegre nagy, értelmes betűkkel – magyarul – rákarcolta: – Háború lesz!”
Ezzel a drámai felütéssel indul Szőcs Géza „sorsfeltáró” esszé­regénye, amely két hatalmas művész párhuzamos életútját követi végig, megidézve a kor legmeghatározóbb figuráit, szellemi mozgalmait és eseményeit. E két életút olyannyira szorosan futott egymás mellett, hogy olykor csak egy-két utca választotta el őket, ugyanazokat a pontokat szelték át, egymást mégsem metszették soha. Ahogy az a könyv címéből is kiderül, Tasso Marchini és Dsida Jenő életútjáról van szó – akiknek megszületése között is mindössze néhány hét a különbség –, az azonban már meglepetés lehet a legtöbb olvasó számára, hogy mindkét főhős élete Kolozsváron zajlott, előbbi is az erdélyi város művészvilágának jelentős alakja volt. Tasso élete ugyanis hihetetlen fordulatot vett a ′14-es háború kitörésével: apja eltűnt, valószínűleg hadifogságba került, és soha többé nem látták, anyja pedig két gyermekével menekülésre kényszerült a belgrádi ostrom elől, és a hatalmas zűrzavarban egyszerűen elvesztette a fiát. A következő, amit tudunk Tasso életéről, hogy ′24-ben a kolozsvári piaristáknál leteszi az érettségit, és az induló képzőművészeti akadémia, a Belle Arte diákja lesz, majd a nagybányai nemzedék egyik legkiemelkedőbb festőjévé válik. Az utolsó, amit tudunk róla, hogy tüdőbajával az olaszországi Arco városába kerül egy szanatóriumba, ahol halálos ágyán is így kiált fel: „Engedjetek! Haza akarok menni Kolozsvárra!”
A két művész, a festő és a költő pedig nemcsak nagyságában volt egymáshoz mérhető, de lelki alkatuk is predesztinálhatta volna barátságukat, ahogy a szomorú és gyötrelmes sorsban, valamint a korai halálban is osztoztak. A hatalmas művelődéstörténeti anyagot felhalmozó, mégis hihetetlen drámaisággal és irodalmi nyelven megírt „dokumentum-regényt” olvasván az embernek az az érzése támad, hogy ha Dsida festőnek ment volna, ő lenne Tasso, Tasso pedig költőnek maga Dsida lenne. De mindeközben megelevenedik Hunyadi Sándor és szülei, Bródy Sándor és Hunyadi Margit alakja is, ahogy Jászai Mari és Reviczky Gyula szerelme, no meg az egész nagybányai művésztelep története, többek közt Tersánszky Józsi Jenő tolmácsolásában. Szőcs elképesztő finomsággal – mégis a Szent Lajos király hídját is felülmúló erővel – tárja fel az emberi sorsokat meghatározó, mellbevágó, történelmi és személyes összefüggéseket, mozgatókat, miközben ő is és mi is értetlenül tárjuk szét a karunkat: hogyhogy ezt a két embert nem fűzte egymáshoz a legmélyebb barátság?
hirdetés


Szent István Társulat
128 oldal, 2280 Ft
Kritika (5)

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor