PM Online | Könyv

Az ifjú Ellis biztosan nem is sejtette 25 évvel ezelőtt, hogy saját univerzumot teremt emberarcú szörnyeivel, ami, ha hiszünk a városi legendának, sokkal több ponton egyezik a valósággal,

mint azt legmerészebb rémálmainkban gondolnánk. Első, Nullánál is kevesebb című regényéhez saját bevallása szerint is sokat merített iskolai élményeiből, a folytatáshoz pedig, ahol újra találkozhatunk a már akkor a nihil bűvöletében élő, érzéketlen, egotripes srácokkal, Los Angeles-i forgatókönyvíróként szerezhetett tapasztalatokat a filmipar őrültségeiről, melyek segítettek félelmetesen hitelessé tenni sorait.
A srácok tehát felnőttek, némelyikük meghalt, természetesen tisztázatlan körülmények között, mások összeházasodtak, megint mások pedig még mindig olyan különösek, mint akkoriban. Lehet mondani, hogy semmi sem változott, csak az arcvonások, de azok is csak a plasztikai sebészeknek köszönhetően. Nem véletlen, hogy a szerző Elvis Costello, a regény címét is ihlető, Imperial Bedroom című lemezéről idéz: „Megismétel mindent a történelem: a régi gőgjeid, a laza dumáid, a vereségeid – megismétli mind…” Mert tényleg, mintha nem múlt volna el az a 25 év. Clay még mindig nem tudja, mit keres a városban, ahová megérkezett, csak azt, hogy menekül a másikból, ahonnan felszállt a gépe. De az se meghatározható, ki kivel van, kit szeret, kit gyűlöl, ha beszélhetünk tényleges emberi érzelmekről egyáltalán. Valójában nem történik semmi. És mégis, a kissé tán túl lassan kibontakozó regény aztán beszippant egy félelmekkel és erőszakkal fertőzött elme először érdektelennek tűnő, ám egyre veszélyesebb ámokfutásába. Blair, Trent, Julian és a többiek jelen vannak, élik az életet, amit sohasem éltek meg igazán, és jön egy színésznőcske, aki tehetségtelen ugyan, de mindent megtesz azért, hogy Clay új filmjében szerepet kapjon, miközben egyre furcsább dolgok történnek körülötte. Clayt követik, emberek tűnnek el, de még az is lehet, hogy csak képzeli, mert a valóság elképzelhetetlenül sokkolóbb. A történet szürreális kígyója néha saját farkába harap, a végső kérdések mégis hosszan visszhangoznak. És van ebben valami hátborzongatóan kielégítő.