Interjú
„Minden kérdésemre válaszolt!” - Beszélgetés Marianna D. Birnbaummal
2015-05. szám / D. MAGYARI IMRE
A Könyvfesztivál egyik szenzációja volt Az évek iszkolása című könyv, amiben Marianna D. Birnbaum beszélget Esterházy Péterrel az életéről. A Los Angelesben élő irodalomtörténész – aki Janus Pannoniusról és Radnóti Miklósról is írt – 1991-ben már jelentetett meg egy interjúkötetet, annak Esterházy-kalauz volt a címe, és elsősorban a művekről szólt.
Mit jelent a nevében a D.?
M. D. B.: Daisy. László Marianna Daisynek születtem Budapesten, a Pozsonyi úton nőttem fel. Lassan hatvan éve Amerikában élek, ott mentem férjhez, Birnbaumnak a néhai férjemet hívták, ezen a néven kezdtem publikálni, ezért megtartottam. A Mariannát csak azért kaptam, mert 1934-ben már nem lehetett idegen az első keresztnév; nem nagyon kedvelem, a barátaim Daisynek hívnak.
Az, hogy László Daisyből Marianna D. Birnbaum lett, megviselte?
M. D. B.: Nem mondhatnám.
És az országváltás?
M. D. B.: 1956. december 8-án kúsztunk át a határon. Egy családtag döntött a távozás mellett, én pedig mentem vele, mert nem akartam még egyszer egy hazug világban élni. Régóta ott vagyok otthon, ami nem azt jelenti, hogy amerikai vagyok, vagy hogy nem vagyok magyar, hanem csak azt, hogy ott van a házam, ott vannak a könyveim.
Álmodott, álmodik a Pozsonyi úttal?
M. D. B.: Az első években rémálmaim voltak, mint sokaknak: hazajövök, és nem tudok újra elmenni. 65-ben jártam először újra Magyarországon; féltem is.
Mennyire kötődik a Pozsonyi úthoz, az Újlipótvároshoz?
M. D. B.: Amennyire a gyerekkori emlékeinkhez kötődünk.
Az identitását hogyan határozza meg?
M. D. B.: Az embernek több, a körülményektől függően akár változó identitása is lehet. A legbelső persze nem változik. Ez esetemben az, hogy zsidó vagyok. Sok minden voltam, sok minden leszek még, de ez állandó. Nem vagyok vallásos, az antiszemitizmus sem érdekel; egy antiszemita nekem olyan, mint aki nem mos fogat és kellemetlen szájszaga van. De a zsidóságom foglalkoztat, mert determinálta az életemet. Most fejeztem be egy könyvet, Emlékalbum 1944-ből a címe, arról szól, hogy a családom tagjai és a barátaim miként élték meg ezt az évet.
| hirdetés
 |
|
Azért is kérdeztem ezt, mert egy másik munkájának, a 2010-es Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben címűnek az identitás az egyik központi kérdése.
M. D. B.: Hárman három teljesen különböző módon reagáltak ugyanarra az élményre, Jeruzsálemre, ami a múltjukból, az egyéniségükből, a kultúrájukból fakad.
Az Esterházy műveivel való találkozás hogyan hatott az irodalom-felfogására, olvasási szokásaira? Hogyan olvasta például a Termelési regényt, ami két részből áll, s az elsőben indexszámok utalnak a második megfelelő passzusaira?
M. D. B.: Az irodalom-felfogásom nem változott meg gyökeresen, hisz Amerikában jól ismertük a modern európai és amerikai műveket. A Termelési regénynél először úgy éreztem, hogy ez két könyv, ennek megfelelően is olvastam, lineárisan – aztán láttam, érzékeltem, hogy egy. Talán ez az egyetlen Esterházy-mű, aminek a jobb megértéséhez Magyarországon kellett volna élni. Így is nagyon megragadott a könyv stílusa, mondanivalója.
Használható Esterházyval kapcsolatban ez a szó, hogy mondanivaló?
M. D. B.: Feltétlenül! A cselekmény szó már kevésbé… Nem epikus író, kevés nála a történet, a gondolatok a lényegesek, a nyelv, a nyelvhasználat. Neki a szavakról tényleg szavak jutnak az eszébe. A legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy sosem arról ír, amiről ír… Gondolkodom is, hogy írnom kellene egy könyvet Esterházy lírájáról, a művek zenei felépítéséről. Nem egy Walter Scott.
Viszont Walter Scott sem egy Esterházy! Lehet választani, illetve az a jó, hogy nem kell választani, az egyik szerintem nem zárja ki a másikat.
M. D. B.: A Termelési regényt többféleképp is lehet olvasni; az sem árt, ha valaki elolvassa így is, úgy is. A Harmonia Caelestist sokan a Második könyvvel kezdik, mert könnyebbnek tűnik; Péter szerint ez is egy lehetséges megoldás.
Az olvasónak is vannak jogai.
M. D. B.: És kötelességei is! Az új könyvünk, bár nem biográfia, tulajdonképp titkos életrajz, sőt titkos önéletrajz is, csak az olvasó tudja összerakni, mi csupán a margón lévő évszámokkal segítünk neki.
Meg van elégedve az interjúalanyával? Nem könnyű eset! Kedvelt szokása például, hogy kisiklik a kérdések elől, Maga is kéri például, „Ha lehet, ne kerülje meg a testvéreiről feltett kérdéseket!”
M. D. B.: Vigyázni kell vele… De minden kérdésemre válaszolt! Meg vagyok elégedve a könyvvel. Majdnem két évig dolgoztunk rajta. Valós, természetes a szöveg, és azért lett ilyen, mert mi mindig beszélgetünk, jól ismerjük egymást.
Nekem gyakran egy interjú befejezése, megjelenése után még kiváló kérdések jutnak az eszembe…
M. D. B.: Nincsenek pótkérdéseim. Ezt vagy azt a kérdést talán pontosabban is meg lehetett volna fogalmazni. Ez a hatodik életrajzom, de először írtam élő szerzőről. Nem volt könnyű, bár a többi sem. Amire büszke vagyok: egyikben sincs olyasmi, hogy „azt gondolta”, „azt hitte”. Szolzsenyicin olvasását akkor hagytam abba, amikor arról írt, hogy Lenin mit gondolt egy hídon átmenve…
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
