PM Online | Könyv

Mondjuk, svéd vagyok és Stockholmban, 1984-ben, közel a harminchoz olvasom Georg Klein …i stället för hemland című visszaemlékezését. Talán azért vettem meg, ezt még ki kell találnom, mert a mottója Nelly Sachstól, az 1940-ben Svédországba emigrált költőtől (német volt? zsidó volt? mindkettő?) való, talán azért, mert sejtbiológus vagyok magam is.

A második rész legelején megdöbbenve látom: „Senki sem értheti meg azt, ami kimondhatatlan, ami elgondolhatatlan, csak az, aki átélte. Hogy volna elvárható bárkitől is, hogy … lelki egyensúlyát önként kitegye annak a megpróbáltatásnak, amit egy rémisztő tapasztalat befogadása jelenthet?” Szeretném azt hinni, hogy aki olvas, valami furcsa belső kényszerből, éhségből olvas, az hajlandó kitenni magát a rémisztő tapasztalatoknak, hisz meg akarja érteni a világot és benne mások és a maga rémisztő tapasztalatait is, amiktől egy olyan országban sem lehet megmenekülni, ami két világháborúban is semleges tudott maradni, s ahol a király neve benne van a telefonkönyvben. Láttam Bergman filmjeit…
Georg Klein 1947 óta él nálunk, Svédországban. Világhírű tudós, immunológus, onkológus, szakmai fejtegetéseit (ha nem vagyok sejtbiológus) nem is nagyon értem – ő bezzeg otthonos az irodalomban, a zenében, mikor a magyar nyilasok (nyilasok? ennek majd utánanézek a lexikonban!) elviszik, Rilkét idézi magában. 1925-ben született Mezőkaszonyban, Ruténiában (lexikon!). Bukarestről, nem, Budapestről, ahová hamarosan költöznek, természetesen hallottam, ez Magyarország fővárosa, itt élt Kazinczy, akit nálunk operáltak. A németek 1944. március 19-én szállták meg az országot. Klein mindaddig azt hitte, hogy a háború, a zsidótörvények őt nemigen érintik, a városban béke van. „Egy héten belül minden megváltozott.” Ami innentől kezdve a háború végéig történik vele, az lenne kimondhatatlan, elgondolhatatlan. Szerencsére könyve első, megrendítő részében mégis megpróbál erről beszélni, rövid, tárgyilagos mondatokban. Kicsit mégis összezavarodom, hol azt nem értem mégsem, honnan volt bátorsága megszöknie a menetből, hol azt nem, miért nem szöktek meg mások is. Megszökik akkor is, amikor később egy orosz őrjárat kapja el, és egy vasútállomásra viszi. „Később kiderült, hogy sok óvatos és engedelmes társam több évet töltött szovjet fogolytáborokban.” Mennyire irányíthatjuk mi a sorsunkat, pláne hajnali háromkor, Békásmegyer határában, kérdem magamban, kibámulva a nagy svéd éjszakába, 1984-ben, Stockholmban.