RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. december 14., péntek
Szilárda

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
„Igazából ifjúkori önmagunktól kérek bocsánatot”
Markó Bélával a Bocsáss meg, Ginsbergről
2018-10. szám / D. Magyari Imre

Markó Béla Erdélyben, Marosvásárhelyen élő költő, esszéíró, tanár, szerkesztő. 1989 és 2016 közt aktív politikus, volt a Romániai Magyar Demokrata szövetség elnöke és miniszterelnök-helyettes is. Azon kevés közéleti ember egyike, akik őszintén, higgadtan és felkészülten valóban tenni akartak valamit azért a közösségért, amelyik megválasztotta őket. Gyerekeknek szóló gyűjteményeit is beszámítva negyvenegyedik verseskötetét a Kalligram Kiadó jelentette meg, ahogy a Rekviem egy macskáért és az Erdélyi pikareszk című, nagyszerű, elgondolkodtató esszéket és publicisztikákat tartalmazó könyveit is.

Találkoztál Gingsberggel, aki többször is járt Budapesten?
M. B.: Nem. Ő amúgy egy jóval korábbi korszaknak, az ötvenes éveknek az emblematikus költője, míg az én kamaszkorom a hatvanas esztendők második felére esett, akkor olvashattam az Üvöltést is, a verset és az antológiát. Megérintett és nem csak engem. Megérintett a stílus, a beszédmód és a szabadságvágy, amit Ginsbergék kifejeztek.

Én találkozhattam vele egy dedikáció erejéig. viszont soha nem voltam hivatásos politikus, pláne nem Románia miniszterelnök-helyettese. Vajon melyikünk irigylésre méltóbb?
M. B.: Nehéz kérdés… Igazság szerint irigylem azokat, akik nem lettek politikusok és nem maradt ki az életükből majdnem két évtized irodalomcsinálás. Ami nem jelenti azt, hogy a politika ne lett volna számomra nagyon izgalmas, sőt azt gondolom, sokkal szegényebb lennék, ha nem vállalkozom erre. Örülök, hogy ért egy ilyen kihívás, igyekeztem is neki megfelelni. És persze azokat is irigylem, akik Ginsberggel beszélgethettek. Azért nekem is voltak találkozásaim, szót válthattam amerikai elnökökkel, európai államfőkkel, miniszterelnökökkel.

Az Üvöltés, a Howl azért érezhetően fontos a számodra, hisz megírtad a párdarabját: „Igen, láttam én is nemzedékem legjobbjait…” Régen is fontos volt, vagy csak újabban lett az?
M. B.: Fontos volt régen is, ahogy az egész antológia is, ami először 1967-ben jelent meg magyarul – az Üvöltés Orbán Ottó fordításában, akinek egyes részeket ki kellett hagynia. Ma is emlékszem, mekkora izgalommal olvastam a gyűjteményt.

Mi lepett meg a Ginsberg-versben?
M. B.: Az egészből áradó szabadságvágy, kitörésvágy, a poétikai és társadalmi korlátok lerombolásának szándéka. De nem mondhatom, hogy mi akkor ezt az eszményt teljes egészében a magunkévá tettük, hiszen még a magyarországinál is zártabb világban, diktatúrában éltünk, amitől rettenetesen messze volt mindaz, amiről például Ginsberg beszélt. Noha amiért 1968-ban a diáklázadások résztvevői és a hozzájuk csatlakozók küzdöttek, az ugyanúgy aktuális volt az én szülővárosomban, Kézdivásárhelyen, mint Marosvásárhelyen és egész Erdélyben.
hirdetés


És persze egész Kelet-Európában. Mi több: újra az. Sok vers idézi meg a gyerekkorodat, a szüleidet, az ismerőseidet. Ezek az emlékképek mostanában tolultak fel?
M. B.: Mostanában. Bár olykor régebben is utaltam gyerekkori élményekre. De csak az utóbbi években jöttem rá arra, hogy az én gyerekkoromban, ahogy mindenki gyerekkorában, minden megtörtént, ami az emberrel megtörténhet. Bátorság, gyávaság, hűség, hűtlenség, szeretet, gyűlölet. Az én családom is átélt mindent a huszadik században. Nagyapám megjárta az első világháborúban az orosz fogságot, utána meg Amerikát. De én is megéltem azt a kettős beszédet, amikor az iskolában mást kellett mondani, mint amit otthon lehetett. Így telt a gyermekkorom, és ebben benne volt már az, amit később tapasztaltam. Csak jól kell emlékezni, és jól kell érteni az emlékeinket, a történeteinket. Sokáig azt hittem, semmitmondó, alapvetően szürke gyerekkorom volt Kézdivásárhelyen. Most látom, nem így van.

Ginsberg, mikor dedikáltattam vele a kötetét, a neve mellé odaírta azt is: AH, és bekarikázta. Lélegezzünk minél nyugodtabban, mélyebben, fogadjunk be minél többet a világból, talán ezt jelenti. De ehhez a nyugodt lélegzéshez tiszta, friss, szabad levegő is kell.
M. B.: Egy időben azt hittem, hogy a társadalmi-történelmi tapasztalatok átörökíthetők egyik generációról a másikra. Ma már szkeptikusabb vagyok. Ez a kétely ott van Ginsberget idéző versemben is, de benne van azért a remény is. A mi viszonyítási alapunk az a diktatúra, amelyben gyermek- és ifjúkorunk eltelt. Annak a rezsimnek nem látszott a vége még egy-két évvel a rendszerváltás előtt sem. Senki nem merte volna ezt jósolni. Mégis hittük, hogy egyszer összeomlik. És főleg azt nem fogadtuk el, hogy nincs mit tenni, igazodni kell. Veszedelmes az ilyen mentegetőzés. Ráadásul ma azért szerintem nem lehet tartósan elzárkózni Európán belül, nem lehet életképes nemzetállamokat létrehozni. De amit az elmúlt száz évben a szőnyeg alá söpörtek errefelé a különböző nemzetek, az előbb-utóbb bűzleni kezd, és most éppen ez történik. Apropó: tiszta levegő. Szellőztetni kéne. Felcsavarni a szőnyeget, ahogy kamaszkorom slágere üzeni még a hatvannyolcas időkből.

Markó Béla: Bocsáss meg, Ginsberg
Kalligram Kiadó, 2018
168 oldal / 2990 Ft


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor