Az idősebb költőtárs, Bella István annak idején úgy mutatta be egy felolvasáson a pályakezdő Jónás Tamást,
hogy nem mindenkiből lesz József Attila, de van itt egy fiú, akinek sorsa hasonló az övéhez. Valóban megjárta a pokol bugyrait, s mintha még mindig azokat járná. Komor, nagyon komor világ az övé, nehéz szembesülni vele. „Bevallom, nincs meggyőződésem a jóról”, „csak tévedés lehet minden út / vágy együttérzés vagy elhatározás” – olvassuk, még a Fiamnak című vers is így kezdődik: „Halál lesz, fiam, mindenből.” S minden, mi kapaszkodó lehetne, a szerelem, a vallás, a költészet, bizonytalan, illékony, csalóka. „istennek, ha nincs” – szól a kötet ajánlása, a költő nem az Úrhoz, hanem az Úrért imádkozik (Ima az Úrért). A versírás majdhogynem felesleges: „...csak időt húz, aki verset ír?” – kérdi az Időigában.
Jónás Tamás mégsem tud szabadulni ettől az időhúzó, gyötrelmes tevékenységtől. „önkéntes”, de „kényes vak szegény”, mert „ő is új sorsot remél” – vallja be önlefokozó iróniával. Kegyetlenül illúziótlan s joggal az. De tűzhelyet, családot még nem csupán másoknak remél. Reméljük, remélem, meglátja majd. |
vissza
vissza a lap tetejére
