Ritkán várnak könyvet annyira, mint Dragomán György újabb regényét. A szerző kilenc évet váratta olvasóközönségét új kötetére azt követően, hogy A fehér király nemzetközi bombasiker lett. Talán ez a némiképp váratlanul jött nemzetközi érdeklődés is megemelte a tétet, akármivel nem lehetett előállni.
A Máglyában megjelenő világ sok tekintetben találkozik az előző regénnyel: a helyszín és időszak a romániai rendszerváltás környéke, a főhős itt is egy kiskamasz, akinek perspektívájából követhetjük a politikai és társadalmi változásokat. Ellenpontként a leány, Emma, nagymamáját vonja be a szerző, így az évtizedek eseményei között kicsit könnyebben cikázhatunk, egy történelmi családregény pillérei is felsejlenek a második világháború vészkorszakától a kommunista diktatúra évtizedein át egészen a Romániában is felemássá sikerült rendszerváltás időszakáig. Igaz, Romániában a váltás legalább hozott egyfajta katarzist, a forradalom valódi cezúrát jelentett. A beszélő első katartikus élménye is a tábornok elvtárs menekülését és kivégzését követő örömmámor, az iskolai tombolás, a hazug plakátok és képek máglyába hordása, megsemmisítése.
Emma személyes sorsa ugyanakkor komorabb: szüleit halálos kimenetelű autóbalesetben elveszíti, átmenetileg egy intézetbe kerül, ahonnan – ez a nyitókép – a korábban sosem látott nagymama magához veszi. Az ő kettősük különleges, misztikummal teli világot alkot, amelyben az elhunyt nagypapa szelleme is föl-le sétál a lakásban és a kertben, lisztből, kávézaccból, dióból jósolnak, vagy épp varázsolnak, egyfajta dús fantáziájú boszorkánykodással telnek a napok, miközben Emma iskolai léte erősen küzdelmes. Nagyapját a kisváros besúgónak tartja, halálának oka és módja szintén tisztázatlan. A várost súlyos titkok nyomasztják, a forradalom hallottait a titkosrendőrség az utolsó órákban eltüntette, a titkosszolgálati iratoknak is – természetesen – nyomuk veszett, zajlik a rablóprivatizáció. Gyanakvással, idegenkedéssel teli világ ez, amelyben Emma derekasan próbált helytállni: fantáziája és tehetsége rajzolásban és – a nyilvánvalóan szimbolikus – tájfutó edzéseken is kisegíti, sikerélményekkel halmozza el, és elérkezik a szerelem is egy vagabond solymász fiú személyében.
A képzelet és a valóság, a mesebeli elemek és a nyomasztó történelmi események sűrű hálóban fonódnak össze Dragomán regényében, amely várhatóan és remélhetően legalább olyan fogadtatásban részesülhet, mint a korábban az ismeretlenség homályából berobbanó A fehér király. Kívánjuk, hogy így legyen. |
vissza
vissza a lap tetejére
