RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. október 18., csütörtök
Lukács

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Makk Károly
Szeretni kell
2015-01. szám / D. MAGYARI IMRE

Kissé fésületlen a szöveg, de ez a kócosság jól áll neki: őrzi az élőbeszéd spontaneitását, frissességét, elevenségét. Amihez persze az kell, hogy valaki kiválóan meséljen, s legyen is mit mesélnie. Makk Károly, aki az idén decemberben lesz kilencvenéves, épp ilyen.

Nem teljesen világos, hogyan készült a szöveg, egy részét írta, más részét tollba mondta (kinek?), ezt aztán többen átnézték – most mindenesetre itt van előttünk. Itt-ott lehetne egy „szívdobbanással” (Makk Károly szava, ő is tanulta valakitől) tömörebb, itt-ott lehetne egy szívdobbanással részletesebb – az Egy hét Pesten és Budán, az Így, ahogy vagytok című „dolgozatok”-ról alig pár sor szól, az sem teljesen világos, mit is akarna aláíratni Aczél György ötven „klassz férfi”-vel a nyolcvanas évek végén (401. oldal), de sebaj.
A mese árad, hol időrendben, hol az asszociációk mentén, egy idős és bölcs ember mesél, aki sokat látott, sokat tud, szerette és szereti az életet annak mindenféle örömeivel, s aki mellesleg az utóbbi fél évszázad egyik legjelentősebb magyar művésze. Kiváló a memóriája, még azt is megőrizte, hogy 1944 nyarán, mikor először lépte át a Hunnia Filmgyár kapuját, milyen színű inget viselt, még fontosabb, hogy – lévén hiperérzékeny – egészen apró mozdulatokat, gesztusokat is észrevett és megőrzött. 1944 után tíz évvel kezdi el forgatni a Liliomfit, az első oldalakon ennek előkészületeivel indul az emlékezés, aztán elkalandozik, hogy a har­minc­nyol­cadikon visszatérjen hozzá.
Olvasható a könyv rendezői vallomásnak, hisz Makk részletesen beszél a Liliomfi, A 9-es kórterem, a Mese a 12 találatról s a többi film, köztük természetesen a főmű (az egyik főmű), a Szerelem születéséről, forgatásáról és utóéletéről, intimitásokkal, anekdotákkal és komoly rendezői kommentárokkal. Olvasható korrajznak: milyen volt a Kádár-rendszer, milyen volt a művészeti élet, hogy működött a három T, a tilt–tűr–támogat fojtó szorításában – a 89 utáni világról Makknak nincs sok mondanivalója. Nekem elsősorban arról a küzdelemről szól, amire egy alkotó értelmiségi kényszerül egy diktatúrában (ahol egy piros pulóver viselése is gyanús, hisz ilyet csak jampecek hordanak!), ha alkotni is szeretne, és tisztességes is akar maradni. Makk Károly egyszerre volt jóban Konrád Györggyel, Örkény Istvánnal és Aczél Györggyel, akit „főnök”-nek hívott, s aki nemcsak említett barátainak okozott apróbb kellemetlenségeket, hanem neki magának is.
Makk Károlynak sikerült a nagy mutatvány: gyarló emberként megkötötte a kompromisszumait, de a tisztessége, művészi hitele makulátlan maradt. Megfontolandó a mű végén, a „Nincs már sok idő” árnyékában megfogalmazódó bölcsesség is: „Kell a hullámvasút! A suhanás, a mélybe zuhanás, a szoruló gyomorral felfelé kapaszkodás.” Kell – meg hát elkerülhetetlen; jegyünk van rá. A szöveg fésületlensége valóban nem zavaró. Annál inkább a rengeteg súlyos hiba, névelírás: Ötvös Eötvös, Máray Márai, Nádasdi Nádasdy helyett. Ezt nem kell szeretni – a művet és a szerzőt nagyon is.
hirdetés


Kritika (5)
Kossuth Kiadó
464 oldal / 3990 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor