RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. május 22., kedd
Júlia, Rita

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni
Napló 1935–1946 I–II.
2015-03. szám / D. MAGYARI IMRE

Kisebb csoda történt tavaly karácsony előtt, ha negatív csoda is: napok alatt hiánycikk lett Radnóti Miklósné tizenegy éven át vezetett, igen szép kivitelű két kötetben megjelent naplója, holott ilyesmi a rendszerváltás után nem fordult elő. Naivul szeretném azt hinni, bár ez így nyilván túlzás, hogy ennek egyetlen oka Radnóti népszerűsége; az, hogy sokan szeretik őt és verseit. De a legfőbb ok mégiscsak ez lehet. Radnóti nagyon szerethető ember és költő, versei
gyönyörűek, ráadásul könnyen érthetőek, legalábbis azoknak tűnnek – aki így gondolja, az próbáljon felelni arra, mit is jelenthet például a Sem emlék, sem varázslatban az „érett és tünődő kevésszavú alázat”…

Az irodalmi értékű Napló azonban nem csupán azért érdekes, izgalmas és torokszorítóan megrendítő, mert az egyik legnagyobb magyar költő felesége írta, néhány hónappal az esküvőjük előtt fogva bele az írásba – egy pillanatra abba is belegondolhatunk, mi történik, ha 1935 februárjában nem kapnak ajándékba egy határidőnaplót Fanni bátyjától. Ekkor már majdnem tíz éve ismerik egymást, 1926-ban találkoztak, kamaszként: Radnóti tizenhét éves volt, a lány még fiatalabb, tizennégy. Néhány esztendőn belül eldöntötték, hogy összetartoznak, s ezen nem változtatott Radnóti 1941-ben rövid időre fellángoló, Beck Judit iránt érzett szerelme sem, amit nem is titkolt el valódi párja elől.
Magam elsősorban azért éreztem megrendítőnek a kendőzetlenül őszinte feljegyzéseket, mert mutatják, hogy a történelem, az egyáltalán nem arctalan hatalom hogyan zúzza szét a legszebb idilleket is. „Már alszom, mikor megérkezik. Felkelt és félig »alva« ölelkezünk, és olyan jó, olyan édes, olyan boldog nyugodtan alszunk el” – írja Fanni 1935. szeptember 15-éről. Július 2-án „Mik” aludt: „Úgy szeretem ilyenkor, olyan drága, az enyém.” Hátborzongató, ahogy ez a névmás visszatér, amikor arról ír, hogy 1946. augusztus 12-én (egy nappal a házassági évfordulója után) a győri izraelita temetőben kinyittatta a koporsót: „…az egészet jó volna nyugodtan, apróra szemügyre venni, hiszen az enyém.” (Abba is belegondolhatunk, mi történik, ha 1944. november 4-én Tálas András őrmester nem dönt úgy, hogy a járóképtelen és a kórházak által nem fogadott munkaszolgálatosokat lőjék agyon.)
Az idillt engedelmes és barbár cselédei révén összetörte a kor. Radnóti halála 1946 augusztusában vált bizonyossággá, felesége már szeptemberben lezárja a Naplót – pedig mi mindent írhatott volna még bele haláláig, 2014 februárjáig! De számára nem volt mit írni. Mintha ő is meghalt volna Radnótival. Így is rendkívül gazdag szöveg ez, az idill megsemmisülésén túl dokumentálja egy nemzedék mindennapi életét, benne van az első világháború után öntudatosodó nők sorsa, a zsidóságukat maguk mögött hagyni akarók gondolkodásmódja is – nagyon sok minden.
hirdetés

A szöveget Ferencz Győző és Nagy Zsejke rendezte sajtó alá, a záró tanulmány-triptichont Ferencz Győző irodalomtörténész és költő írta a filológus pontosságával és a lírikus érzékenységével. Ferencz Radnóti-monográfiája az utóbbi évtizedek egyik legkiválóbb irodalomtörténeti munkája, méltó a Napló főszereplőjéhez.

Kritika (5)
Jaffa Kiadó
592 + 688 oldal / 9900 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor