Mandl Péter nem termékeny, de varázsos képzeletű író. Hogy olvasóinak olykor hosszú éveket kell várniuk egy-egy rövid, pár mondatos írására, részben az is oka lehet, hogy a szerző orvos, aki szépirodalmi ambícióit éli ki az írásban. A ritka megnyilvánulás ugyanakkor jót tesz annak a misztikumnak, ami az olykor nyugtalanító, zavarba ejtő, nyúlfarknyi írásműveket körüllengi.
A játék része az is, hogy a most megjelent írások közül néhány – évekkel ezelőtt – felbukkant egy-egy rejtélyes réztáblán Budapest különböző pontjain.
A most megjelent kötet mintegy ötven életképet villant fel, és ez annyiban szó szerint is értelmezhető, hogy Mandl írásait egy-egy városi csendélet fotó egészíti ki, ezek Szabó László munkái. A képek és az írások néha reflektálnak egymásra, máskor nincs vagy nehezebben felfedhető a párbeszéd a dupla oldalak között, ami azonban közös bennük, hogy mind a képi világ, mind a megjelenített, élettelen tárgyak jellegzetes, egyedi látásmódot képviselnek. A fotók különböző földrészek, markánsan eltérő kultúrájú városok mikrorészleteire fókuszálnak, Mandl Péter írásai pedig sokszor emberi személyiségjegyekkel ruháznak fel olyan főszereplőket, mint amilyen egy hegy vagy egy alagút, vagy éppenséggel az élettelen várost megálmodó vízköpők. „Minden éjjel újraálmodják az egész várost. A házakat, az utcaköveket, a hidakat. A kutakat, a templomokat, a csatornát, mindent.” Ahogy megtudjuk tőle, mindent ők álmodnak, ami élettelen, az élőkről viszont nem gondoskodnak. Beton, omló épületek, a városi bomlás virágai. Az élőknek saját magukat kell megálmodniuk. |
vissza
vissza a lap tetejére
