RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 20., kedd
Jolán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Darvasi László
Isten. Haza. Csal.
2015-11. szám / D. Magyari Imre

Jó kis cím, keserű, szomorú, már-már cini­kus. Csak épp erre a következtetésre jutni nem jó, de mit tegyünk, ha az élet, mások éle­te, netán a magunké, erre kényszerít ben­nün­ket. Persze hazudhatunk is magunknak, de sokat az sem segít.

Ezek a novellák az emberi nyomorúságról szólnak. Ami lehet elviselhető, netán szinte kellemes, de mégiscsak nyomorúság. A Vicces dolgok, humoros esetek főszereplője (a hős szót ne használjuk, a főszereplő helyett is helyesebb lenne központi figurát írnunk, centrális lúzert netán) naponta sétálni viszi régóta egyedül nevelt, kerekes székhez kötött lányát. Útja során mindig betér a kocsmába, ott még el is tud mosolyodni, sőt nevet is. „Mert jó, tényleg nem történik semmi, de mondanak vicces dolgokat”, például, hogy Bana, aki mindig részegen fűrészel, levágta a negyedik ujját. Ez tényleg roppant vicces. Nevet a lánya is, akit székestől elloptak, épp most engedik le a lejtőn. Csak az apa keresés közben torkon ragadott egy gyereket, talán meg is ölte, nem tudjuk. A Pláza szereplői kamaszok, az egyik a székelés (nem így mondják) utáni törlés fontosságát magyarázza egy kisebbnek, mint az élethez nélkülözhetetlen tudnivalót, aztán a kicsi azt látja, hogy Feri a haverjával összever egy tagot, aki a múltkor elvitte az összes papírt; a bűn büntetést kíván, rendnek kell lenni. Az Apának hiányzol elbeszélője pornófilmekben fedezi fel a lányát, az ő „egyetlen, kicsi” lányát, akit persze nem fedezne fel, ha nem nézne ilyen filmeket.
A novellák hol egyes szám harmadik, hol egyes szám első személyűek, hol tudjuk, hol vagyunk, hol nem, hol átcsúszik az elbeszélés a szürreális tartományba, hol nem, mindegy. A Dobszó, ápoltaknak például átcsúszik: egy tűzoltózenekar – mely „még a legelvetemültebb bűnözőkben is tiszteletet kelt” – épp egy elmegyógyintézetbe utazik fellépni, mikor egy balestben minden tagja meghal, kivéve a dobost, aki így egyedül megy tovább, meg is érkezik, elsőként a Himnuszt dobolja el… Illetve ezt az egészet valaki meséli egy nőnek, talán nem is csúsztunk át. Az egyik írásban egy halott kisgyerek az elbeszélő, na, ott átcsúsztunk. Olykor nem is tudjuk eldönteni, hogy ez még a reális vagy már a szürreális tartomány, mondjuk a Mert mi nem vagyunk dánokban körbesurrogó kicsi kolibrit árul egy ügynök, nemkülönben elektromos kanadai fenyővágó baltát, van ilyen? Ez is mindegy. A lényeg, hogy itt az emberek, férfiak, nők, gyerekek között, hiába beszélnek, hiába váltanak szót egymással, nincsen semmiféle kapcsolat, s a legváratlanabb pillanatokban tör ki belőlük az elfojtott indulat. János csupán azért megüti a társát (Képzeld el, János!), mert az a fizetésnapon nem tudja elképzelni, hogy a szép boltosnő, akit néhány hónapja elhagyott a férje, bedugja a kezét a takaró alá. Még a báty is egész az emeletes ágy emeletének széléig tolja a testvérét, pedig ennek az írásnak olyan szép címe van: Én és a kisöcsém.
Darvasi stílusa amúgy szikár, dísztelen, mint figurái élete, de tele van feszültséggel, tán keserűséggel. Még jó, hogy a 145. oldalon a szélütéses portás meg akarja keresni a rádión Luxemburgot Verának, aki végre beült mellé a fülkébe. Istenem, csak találja meg!
hirdetés


Kritika (5)
Magvető Kiadó
264 oldal / 3290 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor