Minden mű rögtön az elején felállítja, közli a maga játékszabályait, amiket vagy elfogadunk, vagy elutasítunk. A Kafka macskái afféle fantasyként indul: egy pesti, negyvenéves, modern zsidó irodalmat tanító egyetemi oktatót megkeres egy titokzatos öreg haszid, és közli vele, hogy Franz Kafka nem halt meg 1924-ben, együtt voltak Auschwitzban – aztán ahogy jött, el is tűnik. Ha elfogadjuk a kissé kimódolt szabályt, kényelmesen hátradőlünk: filológiai krimit fogunk olvasni, hasznos ismeretekkel gyarapodva a zsidó kultúráról (a kabbala erotikája!). De erről szó sincs.