RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. szeptember 23., hétfő
Tekla, Líviusz

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (5)
Rossz versek
2018-12. szám / Szalóky Bálint

A kora harmincas Tamással (Reisz Gábor) szakít a barátnője. Egy világ omlik össze benne, kezdetben ki sem mozdul a lakásából. Úgy dönt, a jövő helyett a múltba ugrik fejest: számot vet eddigi életével, annak legmeghatározóbb momentumaival és

természetesen legfontosabb kapcsolataival, hogy rájöjjön, hogyan jutott el idáig.
Amikor Reisz Gábor néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a dip­lo­ma­mun­kája nagyjátékfilm lesz, valószínűleg maga sem számított arra, hogy a fillérekből, barátok segítségével összehozott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan hatalmas siker lesz. A VAN egy egész böl­csész­ge­nerációt szíven talált, az első perctől az utolsóig megőrizte len­dületét, miközben kendőzetlenül beszélt a korszak társadalmi prob­lé­mái­ról. Egy lélegző és rendkívül aktuális film volt, ami nem véletlenül vált kultfilmmé.
Második egész estés rendezése, a Rossz versek abból a szempontból nagyon is bátor vállalás, hogy meg sem próbálja elkerülni az elődhöz való hasonlítgatást: újabb személyes hangulatú történet a mai Bu­da­pes­ten, amiben ráadásul az író-rendező a főszerepet is magára osztotta. A Rossz versek azonban nemcsak, hogy nem lett hervadt utánérzés, hanem egyenesen érett folytatás, ami újfent felsorakoztatja elődjének érdemeit, miközben a képzelőerő végre nem szorulhatott anyagi korlátok közé: az immár egy átlagos (na jó, ahhoz inkább csak közelítő) nagyjátékfilm költségvetésével készült mozi virtuóz vizuális gegekkel teli, magával ragadó darab, ami egész biztosan ismét kiérdemli a kultstátust.

Rossz versek (12)
Magyar film
Rendező: Reisz Gábor
Főszereplők: Reisz Gábor, Nagy Katica, Kovács Zsolt, Takács Katalin
97 perc
Forgalmazó: Cirko Film
Már a mozikban
hirdetés

Budapest, Budapest, te csodás!
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan többek között azért is arathatott akkora sikert, mert Budapest végre úgy tűnt fel benne, mint amilyen valójában. Meglepő módon fővárosunk nagyon is alulreprezentált a hazai filmekben, amin egyelőre az sem változtatott, hogy az elmúlt években egy teljesen új generáció tagjai rukkoltak elő első vagy második nagyjátékfilmjükkel. Még ha Budapest olykor fontos szerephez is jutott, inkább valamilyen elemelt, szürreális helyszínként jelent meg (Senki szigete, Az éjszakám a nappalod, Isteni műszak stb.), máskor meg romantikus vígjátékok színhelye lett, de ezekben a történetekben (Megdönteni Hajnal Tímeát, Nyitva, BÚÉK) szinte mindegy volt, hol találnak vagy nem találnak egymásra a szereplők, játszódhatott volna a sztori akár egy másik nagyvárosban is.
Az üde kivételek közé tartozik Kerékgyártó Yvonne filmje, a VAN-hoz hasonlóan gerillamódszerekkel, fillérekből forgatott Free Entry, amely két, a Szigeten bulizó tinédzser barátnőről szól. És ide kívánkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendező osztályának diákjai által forgatott, nyolc szkeccsből álló Nekem Budapest is. Arra, hogy van út az alagút végén, a Rossz versek mellett remek példa Szilágyi Zsófia első filmje, a Cannes-ban bemutatkozott Egy nap is: kortárs életkép egy családanya egy napjáról, ami aligha játszódhatna máshol, mint itt és most.










vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor