Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Összeállítás
Jane Austen moziklubja
2020-02. szám / Kovács Gellért

1775-ben született, csak kicsivel élt többet 40 évnél, regényei mégis folyamatos hatással vannak a mindenkori popkultúrára. Nem azért írjuk, mert jobb épp nem jut az eszünkbe, hanem mert igaz: az Austen-romantika (amely saját korában pont, hogy jóval realistábbnak számított annál, mint
amit megszoktak az olvasók) valóban fogalom: generációkat ragad magával, s filmesek hosszú sorának szolgált alapanyaggal. Az Emma legújabb (március 12-én mozikba kerülő) adaptációja kapcsán áttekintjük a nagy hatású szerző életművének mozgóképes jelenéseit – elsősorban a mozfilmes produkciókra kon­cent­rálva.

Értelem és érzelem (1995)
Miről szól?
Az egyik leghíresebb regény egyben az austeni életmű esszenciája is, avagy hogyan éljünk okos nőként a 19. századi Angliában, ahol a szép ruhák s az elegáns séták nem feltétlenül biztosítják egy úrilánynak a boldogságot – pláne, ha alig áll rendelkezésre családi vagyon. Két testvér keresi a boldogságot, nem ugyan­úgy, s persze nem feltétlenül ugyanolyan végeredménnyel.
Mennyire Austen?
A lehető legjobban. Ang Lee ezzel a filmmel vált keresett hollywoodi rendezővé, s egyben ez volt az az adaptáció is, amely után a filmesek úgy igazán érdeklődni kezdtek a Jane Austen-hangulat iránt (bár a BBC-t ennek előtte sem kellett bátorítani). Emma Thompson nemcsak az egyik főszereplőként, hanem értő, érzékeny forgatókönyíróként is brillírozott – no és kollégái, Kate Winslet, Hugh Grant, Alan Rickman s a többiek is nagyszerűek. 7 Oscar-jelöléséből aztán csak egyet váltott díjra (a scriptért járót), ám a film be­mu­ta­tása óta igazi etalonnak számít.

Spinédzserek (1995)
Miről szól?
Tehetős gimnazistákról egy Beverly Hills-i suliban. Nagyon színes ruhákban járó, tehetős gimnazistákról egy Beverly Hills-i suliban. Egy tehetős gimnazistáról, aki bárkinek talál párt. Mert nagyon menő. De bajba kerül, amikor ő esik szerelembe.
Mennyire Austen?
A sztorit tekintve nagyon, a kulisszákat nézve nagyon nem – de talán pont emiatt is tudott a film köré kvázi kultusz épülni, később még tévésorozat is készült belőle. Akkor még úgy tűnt, az Aerosmith-klipekkel be­fu­tott Alicia Silverstone-ból nagy sztár lehet.

Emma (1996)
Miről szól?
Amiről a Spinédzserek, csak „eredetiben”. Mármint az eredeti, klasszikus korban és szereplőkkel. Úrihölgy kerítősdit játszik, méghozzá igen magabiztosan – a maga dolgában már nem is annyira fellengzősen.
Mennyire Austen?
Eminensen, elegánsan középszerűen – de azért szerethetően. Gwyneth Paltrow bájos a címszerepben, Toni Collette és Ewan McGregor nemkülönben – a rendezés pedig korrekt. De azért nem annyira kiemelkedő, hogy a későbbiekben ne merjenek még (legalább) egyszer hozzányúlni a történethez.

Mansfield Park (1999)
Miről szól?
Egy kislány, aki kicsit mindig kívülállóként élt gazdagéknál – nem is annyira szerették. De Fanny Price-nak is eljön a maga ideje, amikor is (mármint a maga idejében) mindenféle olyan dolog történik vele, amely Jane Austennál szokott az eszes, előbb-utóbb magabiztos lányokkal.
Mennyire Austen?
Megbízhatóan. Ebből a műből se csak egyszer készítettek filmváltozatot, ám Patricia Rozema ügyesen felmondta nekünk az austeni leckét. Mindenkinek, aki szereti.



Büszkeség és balítélet (2005)
Miről szól?
Lánytesókról, udvarlókról – utóbbiak között központi jelentőséggel bír egy bizonyos Mr. Darcy. Aki itt ugyan nem Colin Firth – ő a legendás BBC-sorozatban alakította világhírűen a szomorú nemest, aztán modern alteregóként Bridget Jones életét színesítette –, de Matthew Macfadyen is a szív közepébe talál.
Mennyire Austen?
Bár Joe Wright nem fogta vissza a romantikát, nála mégis valamennyire realistább a hangvétel: tán épp a finom koszfoltok teszik a falon, amelyek árnyalják, frissítik azt a steril képet, amelyet az Austent adaptálók szoktak festeni a nagyvászonra. Ráadásul a szokásoshoz képest is vitálisabb a színészgárda: Keira Knightley, Rosamund Pike, Talulah Riley, Carey Mulligan… Mindenki ragyog! S persze az idősebbeknek (élükön Donald Sutherlanddel) sem kell szégyenkezniük!
hirdetés

Jane Austen magánélete (2007)
Miről szól?
Jane Austen magánéletéről – ahogy azt a forgatókönyvírók, Kevin Hood és Sarah Williams elképzelték. Mi volt benne? Persze sok-sok küzdés. És tanulság. És egy tanulságos szerelem. Ahogy azt a Jane Austen-rajongók (számára) elképzelik.
Mennyire Austen?
Hát, erről leginkább maga az írónő tudna nyilatkozni. Mindenesetre a film sok vizet nem zavart, felkavaró újdonsággal nem szolgál – de Anne Hathaway és James McAvoy párosa megérdemli a megtekintést.

Vakáció Mr. Darcy-val (2013)
Miről szól?
Azokról, akiknek a megszámlálhatatlan Jane Austen-adaptáció leginkább szól: az elvarázsolt rajongókról, akik néha akkora rajongók, hogy ki se hajlandók lépni a 19. századból. Hősnőnknek (Keri Russell) ez különösen nehéz, hiszen a mában él, s Bridget Joneshoz hasonlóan, csak kissé direktebben hajszolja a maga Mr. Darcyját.
Mennyire Austen?
Azt nem mondhatjuk, hogy izgalmasan elemezné az Austen-jelenséget, de vasárnapi matinénak nem rossz – sorstársaknak, híveknek és szimpatizánsoknak egyaránt.

Szerelem és barátság (2016)
Miről szól?
Austen levélregénye (Lady Susan) nem a legismertebb munkái közül való, de sztorijával is hozza a kötelezőt: egy nő megözvegyül, vagyona szinte semmi, ezért férjet kellene találnia magának és kedves lányának vidéken.
Mennyire Austen?
A színészek rendben vannak (bár Kate Beckinsale annyira nem érzi az austeni hősnőt), s a hangulat is oké. De nem csak azért nem volt komolyabb visszhangja, mert az irodalmi alapanyag sem annyira erős.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


+1

Emma (2020)
Miről szól?
Amiről az Emma, s amiről a regény korábbi adaptációi.
Mennyire Austen?
Meglátjuk. Mindenesetre, azzal együtt, hogy a cselekményt elvileg nem modernizálták, a rendező elég érdekes videoklipeket készített eddig, hogy reménykedhessünk: lesz itt valami ügyes trükk. Anya Taylor-Joy (A boszorkány, Széttörve, Üveg) mindenesetre igen tehetséges fiatal lány, s a többi fiatalban is benne van a lehetőség – ráadásul Bill Nighy­nak is örülhetünk, aki ha nem is mindig képes megmenteni a filmjeit, de ami rajta múlik, abban nem szokott hibázni.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor