RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. április 21., szombat
Konrád, Zelmira

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Mindig hálás vagyok az új találkozásoknak”
2018-01. szám / Jónás Ágnes

Első darabját a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írta meg a Babérkoszorú-díjas Tóth Krisztina köl­tő, író. A színdarab címét adó Pokémon go egy félig a valóságban, félig a virtuális világban ját­szott szerepjáték, mely túlzott használat esetén függőséget okozhat, s egy olyan világba vezet,
ahol a viszonyok, a helyzetek, a döntések nem olyan kuszák és megoldhatatlanok, mint a valóságban. Az előadásban nagymamát alakító Tímár Éva szívéhez inkább áll közelebb a digitális kütyüktől mentes 20. század, mint az okostelefonoktól hemzsegő 21. Mint mondja: ő csak figyelmesen szemléli a jelenkor történéseit és vívmányait, s ha tud, megpróbál alkalmazkodni az újdonságokhoz. A groteszk humorba mártott, kusza helyzetekkel és viszonyokkal átszőtt, február 20-án debütáló előadásról a Jászai Mari-díjas, Kiváló művésszel beszélgettünk.
A Tóth Krisztina által írt Pokémon go című darabot Csizmadia Tibor állítja a Rózsavölgyi Szalon színpadára, akivel, ha jól tudom, korábban már dolgozott együtt.
T. É.: Méghozzá a Budapesti Kamaraszínházban. Most Tibor keresett meg a nagymama szerepére, én pedig azonnal igent mondtam. Ezúttal is nagyon élvezem a közös munkát, ráadásul szeretem Tóth Krisztina különlegesen erős hangú írásait, valamint a Rózsavölgyi Szalon intim atmoszféráját is. A finomabb rezgéseket jobban észre lehet venni úgy, hogy a nézők karnyújtásnyira ülnek tőlem.
A Pokémon Góval emberek milliói játszanak nagy lelkesedéssel vi­lág­szerte.

Mielőtt igent mondott a szerepre, tisztában volt azzal, hogy pontosan mi fán is terem ez az online játék?
T. É.: Nagyjából igen, bár jómagam sosem játszottam vele, a számítógépet is csak alapszinten hasz­ná­lom. A darabban az unokám barátnője játssza folyton ezt a félig a valóságban, félig az okostelefon virtuális terében játszható, sokszereplős online játékot, majd a vejem, Feri is rákap, s egy olyan világban talál átmeneti megnyugvásra, ahol a helyzetek nem olyan bonyolultak, mint a valóságban. A valóságból való elmenekülés vágya végigvonul a történeten. Egy család életébe nyerhet bepillantást a néző: Adrienn és Feri egy vidéki kisváros panellakásában éldegélnek, vágynak arra, hogy végre kertes házuk legyen, hogy fiuk megtalálja a helyét a világban, s hogy Adrienn anyja egyszer végre elégedett legyen valamivel. Nem akar­nak mást, csak egy élhetőbb életet. A darabban ugyan nem kerül sor drámai összecsapásra, de helyette sokkal rosszabb történik: a szereplők elbeszélnek egymás mellett, nem empatikusak egymással, nem veszik észre egymás gondját-baját.

Vagyis a szereplők ahelyett, hogy élveznék az életet, csupán túlélnek, elvegetálnak egymás mellett.
T. É.: Igen. A Pokémon go épp ezért nem is egy vidám történet, a tragikus pontokat groteszk humor és erős önirónia ellensúlyozza. Tóth Krisztina sodródó figurái sokunk számára ismerősek lehetnek, s van valamiféle különleges szeretet az írónőben, amellyel ebben a műben a szereplői felé közelít. Az én általam megformált nagymama a legnagyobb jóindulattal sem mondható ideális nagyszülőnek. Látszólag ügyet sem vet a szeretteire, makacsul védi saját álláspontját, néha a memóriája is cserbenhagyja, a kényelem kedvéért pedig gyakran tetteti süketnek magát.
hirdetés

A Pokémon-játékok egyesek szerint rendkívül szórakoztatóak, növelik a fizikai aktivitást, mások szerint viszont addiktívak. Ön mit gondol? Áldás vagy átok egy efféle szórakozás?
T. É.: Van egy nyolc- és egy tízéves fiúunokám, ők gyakran játszanak internetes játékokkal. Látom rajtuk, hogy a virtuális világ pillanatok alatt képes őket beszippantani. Néha szívesen beszélgetnék velük, amikor iskola után viszem őket haza kocsival, de ez egyre ritkábban lehetséges, mert beülnek hátra, és rögtön elkezdik nyomkodni a telefont. Megfigyeltem, hogy ma már a metróban is alig lehet könyvet olvasó embert látni, szemkontaktust is alig-alig létesítenek egymással az utasok. Nem örülök, hogy itt tart a világ, de ez már egy más kor. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, mint az, amelyikben én felnőttem, csak más… Olyan, amilyet én már nem nagyon értek. Huszadik századinak tartom magam, a 21. századot csak figyelmesen szemlélem, s megpróbálok alkalmazkodni az újdonságokhoz.

Pedig nemrégiben azt nyilatkozta, hogy nagyon szeret kísérletezni, fiatalabbakkal játszani.
T. É.: Imádok! Boldogan nézem a fiatalokat, érdekel, ahogyan dolgoznak. Az utóbbi években nagy öröm volt számomra, hogy a HOPPart Társulattal játszhattam, hogy Vajdai Vilmossal dolgozhattam a TÁP Színház Babahajó című előadásában. A Pokémon góban most először játszom egyébként Bozó Andreával, Józsa Bettinával, Sztarenki Pállal és Hunyadi Mátéval. Debreczeny Csabával nyaranta együtt forgatjuk A mi kis falunk című vígjátéksorozatot. Mindig hálás vagyok az új találkozásoknak, s örülök, ha kollégák környezetében lehetek. Évente rendszerint két bemutatóm van, idén a Tesla Teátrumban játszom a Vas-Zoltán Iván által rendezett Appassionata című drámában, emellett még mindig sokat szinkronizálok – Judi Dench magyar hangjaként szerencsére bőven van munkám.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor