RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. december 14., péntek
Szilárda

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A cél annyira összekovácsol minket, hogy teljesen mindegy, ki melyik generáció tagja
2018-10. szám / Malik Andrea

1996 óta a Vígszínház társulatának tagja, olyan nagy múltú darabokban láthatják a nézők, mint a Játszd újra, Sam! vagy a Mikve. Ő alakítja Kern András feleségét a most bemutatott Bíborsziget
című Bulgakov-műben, hamarosan pedig elkezdi próbálni első Ibsen drámáját, a John Gabriel Borkmant. Hegyi Barbarával beszélgettünk.

Mesélj a Bíborsziget-beli szerepedről.
H. B.: A darab Kern András, Orosz Ákos és a Fesztbaum Béla hár­ma­sá­ra épül, mi többiek az ő történetüket árnyaljuk. Én azt gondoltam, hogy kitalálok magamnak egy háttértörténetet ebben az egészben, abban leltem örömömet, hogy ezeket az apró játékokat hogyan tudom még belecsempészni. Az én karakterem minden fiúval másfajta kap­cso­lat­ban volt, de mindegyikkel egyfajta intim viszonyban (nevet). Ligyija Djumálna nagyon unja az ő színházigazgatóját, de a végén, a bajban visszaáll a férje mellé. Ezt a fejlődést gondoltam hozzá, sze­ret­tem volna megmutatni, és ez egy jó játék volt.

Ez idén már a második darab, amiben Hegedűs D. Géza rendezett, nyáron játszottál Szegeden a Rómeó és Júliában is. Milyen vele együtt dolgozni rendezőként?
H. B.: Először a József Attila Színházban rendezett A kölyökben, aztán a Sógornőkben, amit még mindig játsszunk itt a Pestiben, 2013 óta van repertoáron. Sőt, játszottam nála a Katharina Blumban is, szóval lehet mondani, hogy sokszor dolgoztam úgy vele, hogy ő a nézőtéren állva instruált engem. Nagyon jónak tartom, hogy mennyire belátó a színészekkel, hagyja, hogy mindenfélét kipróbáljunk, illetve az is nagyon fontos számomra, hogy mennyire bízik bennünk, az alkotókban.

Mondhatjuk, hogy a Bíborsziget próbafolyamata során két generáció találkozott, érezted ezt munka köz­ben? Volt szükség összecsiszolódásra?
H. B.: Nekem már a Háború és béke is ilyen volt, amit a Vígszínházban játszunk, szóval ez az össze­fé­sü­lés már tavaly elkezdődött, de én ezt igazából sosem éreztem megoldandó feladatnak. Azt gondolom, hogy minden darabnál az összes színész a maximumot próbálja nyújtani, attól függetlenül, hogy húsz- vagy éppen ötvenéves. A cél annyira összekovácsol minket, hogy teljesen mindegy, ki melyik generáció tagja. Az egyébként biztos, hogy a fiatalok más megoldásokhoz nyúlnak. A Bíborszigetben a táncművészektől kezdve a színészekig mindenki nagyon lelkesen és aktívan vett részt a munkában, próbáltuk kitalálni a saját részeinket az előadásban, annyira egy volt a célunk, hogy az átsegített minden nehezebb pillanaton. Ez a közös gondolkodás szerintem nagyon inspiráló volt.

Az látszott is, hogy nagyon szeretitek játszani, hogy különleges a hangulat köztetek.
H. B.: Hangsúlyosan benne van a darabban a mi összetartozásunk is, hiszen a Bíborszigetben egy tár­su­lat­ról van szó, szóval különösen fontos, hogy ez a színészek között jelen legyen a játék során. Egy-egy gesztussal hozzá lehet tenni bizonyos jelenetekhez plusz tartalmat, amit esetleg Bulgakov nem is írt meg, de köztünk ott van, mert olyan személyes viszonyban vagyunk. Ettől sokkal gazdagabb az előadás.
hirdetés

Most, hogy már túl vagytok a premieren, mit gondolsz, sikerült mindent megmutatni a darabbal, amit sze­re­tet­tek volna?
H. B.: Én azt gondolom, hogy elég erős a darab mondanivalója, és ezt a nézők jól fogják érteni. Ijesztő dol­go­kat mond Szava Lukics, a cenzor, akit Fesztbaum Béla alakít, amin keresztül kiderül, hogy a mindenkori színház értelmét boncolgatjuk. Azt, hogy elég-e az, ha a színház csak szórakoztat, kell-e, hogy mellette mondjon bármit is, vagy arra nincs szükség, hiszen az emberek alapvetően szórakozni akarnak, azért járnak színházba. Miközben tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Azt hiszem, hogy az, amit erről gondolunk, ki fog derülni az előadásból, de ehhez jó fül kell. Ha a néző a darab végén felkapja a fejét, és megérti, hogy ott miről van szó, akkor elértük a célunkat. Addig pedig felhőtlenül szórakozhat azon, hogy mit tud egy társulat kezdeni egy ilyen helyzettel, jelesül, hogy 50 perc alatt kell létrehozni egy előadást. Ez az abszurd szituáció persze csak Bulgakov képzeletében születhetett meg, a valóságban soha nem alakulhatna ki. Nagyon szigorúan és fegyelmezetten játsszuk a darab végét, hogy megmaradjon az a feszültség, amit az alkotói kiszolgáltatottság generál, ez nagyon precízen van fogalmazva a részünkről.

A következő bemutatód ismét a Pesti Színházban lesz, Ibsen John Gabriel Borkman című darabjában fogsz játszani. Készülsz már rá? Várod?
H. B.: Most éppen kihúztam a dugót, és lefolyt az előző víz a kádból, és még nem dugtam be újra, egy kicsit még hagyom, de mindjárt engedek egy új habos fürdőt Borkman néven és megmerítkezem benne (nevet). Nagyon szeretném újra elolvasni a drámát a próbák megkezdése előtt, erre most van két hetem. 16 éve dolgoztam utoljára Valló Péterrel, a darab rendezőjével, még a Nyaralókban, nagyon örülök, hogy újra találkozom vele. Most már végre Hegedűs D. Géza is felkeveredik a színpadra, egy másik perspektívában fogjuk egymást nézegetni, nagyon várom, és bízom benne, hogy jó munka lesz. Mindig is nagyon szerettem volna játszani egy Ibsen-darabban, ez lesz az első alkalom. Hedda Gablert például szívesen megformáltam volna, de az valahogy elkerült, úgyhogy most legyen akkor a John Gabriel Borkman az első találkozásunk.









vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor