RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. szeptember 18., szerda
Diána

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Tabudöntögetés
2019-03. szám / Bóta Gábor

Nem fél a tabudöntögetéstől és rengeteget dolgozik Novák János, a Kolibri Színház igazgatója.

A legújabb rendezésed, A császárfiú álma egy Jókai által írt kínai történet, amit Horváth Péter alkalmazott színpadra. Miért erre esett a választásod?
N. J.: Kolibri Színházként huszonhét éve itt vagyunk a Jókai téren, jö­vet-me­net naponta látom a Jókai-szobrot, ami az Emil és a detektívek előadásunkban egyszer már megjelent. Most végre A leaotungi em­ber­kék Jókai-mesegyűjtemény címadó meséje is otthonra talált nálunk. Ehhez az kellett, hogy Horváth Péter a férfi hőssel párhuzamosan a női főszereplő nézőpontjából is elmesélje a történetet. Ebből következik, hogy előadásunkban minden néző megtalálhatja azt a szereplőt, aki közel áll hozzá, akivel azonosulni tud. A szerencsés véletlen úgy hoz­ta, hogy még a próbák előtt kimehettem egy tíznapos kon­fe­ren­ciá­ra Pekingbe, és ott nemcsak gyerekelőadásokat és a hagyományos kínai opera előadásait láthattam, de hoztam magammal egy eredeti kínai hegedűt is. Aztán bambuszfuvolákat vettünk, hogy még hitelesebb legyen a zenekarunk megszólalása, a gongok pedig olyanok, amilyenek a pekingi operában szerepelnek. Szemben a mostani kínai színpadi trenddel, ahol minden csillog-villog és elképesztő részletességgel illusztrált, a tradicionális pekingi operában nagyon sok minden a képzeletünkre van bízva, a kellékek, díszletek jelzett elemekből épülnek, az akrobatika viszont nem, a fizikai tökéletesség lehengerlő, a hagyományos éneklésnek és élő zenének szintén óriási hatása van, amit megpróbáltam felidézni előadásunkban is. A társulatom odaadását és sokoldalúságát jelzi, hogy Alexics Rita, az egyik vezető művészünk vett magának is egy kínai hegedűt, azon gyakorol, ma már gyönyörű hangokat csal ki a hangszerből. Sallai Virág pedig, akivel felváltva játszanak, társulatunk alapító tagja, az általam vett kínai hegedűn játszik. A mese végén, kezükben a hegedűvel, Nioma istennő szerepében ők azok, akik elmesélik a titkot, ami átformálta a sziklák közé zárt tartomány népét.

Az első rész nekem kicsit statikus.
N. J.: Az első részben kell megteremteni a színpadi jelzésrendszert, a másodikban már erre a tudásra épülhetnek a meglepetések és a csodák. Ez a színpadi nyelv a gyerekek számára jól olvasható, nagy figyelemmel követik a játékot. Előadásunkban találkozik a gyerekszínházi szemlélet a keleties jelzett játékkal, a romantika az egzotikummal, a távoli Kína Jókaival.

Ez az előadás novemberi bemutató volt, és április 6-án már újabb premier követi, ugyancsak a te ren­de­zé­sed­ben. Ez a felpörgetett tempó, jellemző rád.
N. J.: Az a szerencsém, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, ami örömet okoz nekem is. Az ember alkotóként kihasználja a lehetőséget, hogy a számára fontos dolgokat átadja a következő generációknak. A soron következő produkció is régi terv. Amikor a Médea gyermekeit bemutattuk, az előadás nagy formai és tartalmi változást hozott a gyerekszínházban nemcsak nálunk, hanem világszerte.

Miben hozott változást?
N. J.: A Médea gyermekei a ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején született és azt mutatta, hogy nemcsak meséket lehet gyerekeknek előadni, hanem olyan tabutémákról is lehet beszélni, amikről azt gondolnánk, hogy nem valók még nekik. A tabutémák őszinte megfogalmazása összekapcsolódott az alkotói felelősséggel, minden kényes témát még az előadáson belül feloldott a játék. Akik szorongással ültek be a nézőtérre, megkönnyebbülve, mosolyogva tértek haza az előadásból. Ez a darab nálunk is igen fontos állomása volt a színház életének. Mikor utána olvastam a témának, találtam rá az argonauták történetére. A Médea-történet előzménye tulajdonképpen egy kis Odüsszeusz-história. Jászon elmegy Kolkhiszba elhozni az aranygyapjút, összeszedi a legbitangabb fiatalokat Görögországból, akikkel útra kelnek az Argó nevű hajón, és végigverekszik a szigeteket. Amikor visszatérnek Jolkoszba, vígan és épen, megfogadják, hogy négyévenként összegyűlnek, hogy újra és újra összemérhessék az erejüket. Sokan úgy tekintik, hogy ez a fogadalom a négyévenkénti vetélkedésre az olimpiai játékok előzménye. Azt éreztem, hogy a Médea előtörténetét, ezt a nagyon vidám, kalandokban gazdag utazást meg kellene próbálni egy előadásban megmutatni. Szeretném, ha meglepő és mulatságos játék születne Fábri Péter új darabjából, Az aranygyapjas kalandból áprilisban, a Kolibriben.
hirdetés

Volt még egy bemutatótok ebben az évadban.
N. J.: Nyáron ajánlottak nekem egy könyvet, az Esznek-e a halottak epertortát? címűt, nem igazán dobott föl. A könyvesboltban viszont alig akarta odaadni a pénztáros, mondván, hogy nincs belőle több, és még nem olvasta ki. Ekkor kezdtem megérezni, lehet, hogy ez valami fontos dolog. Ahogy ajánlottam a könyvet a színházban, Szívós Karcsi kikapta a kezemből, és megrendezte belőle az előadást a Kolibri Fészekben. A tabudöntögetés azért is lényeges, hogy merjünk a gyerekekkel olyan dolgokról beszélgetni, amiktől a felnőttek zavarban vannak.

Ez a halál?
N. J.: Igen, a halál. Csináltunk már olyan darabot, ami a halálról szólt, és szomorú volt. Ezt viszont végig lehet nevetni. A halál ott van a történések mögött, de úgy, hogy az átgondolása nem okoz lelki traumát, hanem természetesen kerül szóba egy szerelmi történeten keresztül. A darab egyik főszereplője a te­me­tő­gond­nok kislánya, a másik pedig egy iskolatársa, akinek az ikertestvére meghalt, és ő rendszeresen kijár hozzá a temetőbe. A temetőben lakó lány és a fiú összebarátkoznak, a papa pedig új társra talál. Min­den­ki­nek vannak furcsaságai, ezeket is megismerjük, miközben a gyászmunkát és a szerelmet valahogyan együtt éljük át a szereplőkkel.

Tehát a halállal kapcsolatban is bejön a valóság, ahogy játszotok gyerekeknek alkoholizmusról, drogról, gyűlöletről, agresszióról, gyilkosságról is.
N. J.: Fontos nekünk, hogy a klasszikusok újrafogalmazása mellett a napi valóságból is táplálkozzanak előadásaink. A legkisebbeknek szóló darabok között ott van a Bogyó és Babóca, ami ismert hétköznapi környezetben mond el egy egyszerű, szerethető mesét. Csecsemőszínházi előadásainkban a mozdulatok akár jelentés nélkül, önmagukban kell, hogy olyan érdekessé váljanak, hogy a gyerekek vele menjenek. Közel tizenöt éve veszünk részt európai uniós együttműködésekben, épp most indul egy újabb négyéves projekt, a Mapping, ami a legkisebbeknek szóló színházi alapvetésekből hoz létre egy térképet Európában.

Bécsben az Armel Operafesztivál keretében mutattátok be tavaly júliusban Vajda Gergely Az óriás­cse­csemő című báboperáját, amit Horváth Péter Déry Tibor darabja nyomán írt. Ezt már játszottátok Bu­da­pes­ten is, de most újra előveszitek.
N. J.: Szeretnénk játszani az előadást a saját közösségünknek is, és nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a fiatalok hogyan reagálnak rá. A Kolibri Színház egyedülálló abban, hogy minden gyermek és ifjúsági korosztálynak évről évre tud újdonságokat ajánlani.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor