Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Erdélyi Hét a Gyulai Várszínházban – Augusztus 1-7.
2019-07. szám

A Gyulai Várszínház nyári évadának, másfél hónapos összművészeti fesztiváljának tavaly óta szerves része az Erdélyi Hét elnevezésű színházi fesztivál, amelynek minden napján más-más

erdélyi magyar színház előadásával találkozhatunk. Így láthatjuk majd idén augusztus 1-7. között a nagyváradiak Egy szerelem három éj­sza­kája című musicaljét, a székelyudvarhelyiek Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című gyerekelőadását, illetve a Migránsoook című darabját. Marosvásárhelyi és kisvárdai közös produkcióként kerül sor a Tündöklő Jeromos előadására, a temesváriak és a szatmárnémetiek közös produkciójára, Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc címmel. Kolozsvárról két előadás is érkezik, a Liget című és a Ho­me­made, Csíkszeredából pedig a Mágnás Miska című operett. A szokásos felolvasó-színházi előadásukat is az Erdélyi Hét idejére szer­ve­zik idén: Székely Csaba: Semmit se bánok című darabját Se­bes­tyén Aba rendezésében láthatjuk majd.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor