RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. december 8., vasárnap
Mária

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Törekszem arra, hogy megőrizzem a játékkedvem és a szakmába vetett hitem”
2019-10. szám / Jónás Ágnes

„Kiszolgáltatott pálya, kemény idegrendszeri játék a színészi, de én minden nehézségével, küzdelmével és boldogságával szeretem” – vallja Györgyi Anna Jászai Mari-díjas színművésznő, aki főszereplője a december 12-én a Rózsavölgyi Szalonban debütáló Végszó című előadásnak,
amelyet Dicső Dániel rendez. A darabban Gálvölgyi János, Bajor Lili és Csiby Gergely is játszanak, a nézők bepillantást nyerhetnek egy színészdinasztia történetén keresztül a színház kulisszatitkaiba.

Színházi kulisszákat megmutató előadás vagy pedig családtörténet a Végszó?
Gy. A.: Mindkettő. Ezúttal nem a színház tart tükröt az életnek, ha­nem az élet a színháznak. Michael McKeever darabja generációs kér­dé­se­ket feszeget, egyszerre kacagtató és szívbemarkoló, beszél a lány-apa, az anya-fiú kapcsolatról, a szülőktől örökölt terhekről. Azért zseniális a darab, mert minden korosztály megtalálhatja benne a szá­má­ra fontos üzenetet.

Három generáció – egy nagyapa, a lánya és az unoka – viszonyát is­mer­he­tik meg a nézők.
Gy. A.: Edward (Gálvölgyi János) híres és elismert színész, aki éle­té­ben már minden nagy szerepet eljátszott, egy nap váratlanul beállít a lányához, Malloryhez, a Broadway-sztárhoz azzal, hogy elfogyott a pénze, s hozzá költözne. A színész­di­nasz­tia harmadik tagja Mallory fia, Christian (Csiby Gergely), az egykori gyerekszínész, akit végül nem vonzott a színház, sem a film, és a kulisszához csak a családi házban kerül a legközelebb anyja személyi titkáraként. A darab szereplői harcolnak egymással, de főként azért küzdenek, hogy végre megtudják egymástól, hogy szükségük van-e még egymásra.

Gálvölgyi Jánossal játszottál valaha együtt?
Gy. A.: A Madách Színházban voltam kezdő színésznő, ott találkoztunk, de sosem hozta úgy a sors, hogy együtt játsszunk. Egészen mostanáig. A Rózsavölgyi Szalon évadnyitó sajtótájékoztatóján találkoztunk, megörültünk egymásnak.
hirdetés

Mallory fiát, mint említetted, hidegen hagyja a színház, nem vágyik anyja és nagyapja nyomdokaiba. A te lányod, ezzel szemben, a színház felé kacsingat.
Gy. A.: Anna Gizella tavaly felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de a harmadik rostán kiesett, így most a Pesti Magyar Színiakadémián tanul, Pál András osztályában. Elfogultság nélkül állítom, hogy nagyon tehetséges. Ha nem így látnám, valószínűleg megpróbáltam volna lebeszélni a pályáról. Az édesapjával, Kiss Csabával nem sejtettük, hogy érdekli a színház – Anna imádott festeni, rajzolni, így abban a hitben voltunk, hogy képzőművészeti területen tanul tovább. Csodálkoztunk, amikor bejelentette, hogy színész szeretne lenni, kicsit féltettük is, ugyanakkor örültünk, hogy tizenkilenc évesen rátalált va­la­mi­re, amire fel szeretné tenni az életét. Vannak, akik a harmadik diploma után is még csak gondolkodnak, hogy merre menjenek tovább. A lányunk egyébként roppant reálisan látja a szakmánkat. Pontosan tudja, hogy ez egy küzdelmes pálya.

Nézzük még az általad játszott Malloryt! Milyen ő?
Gy. A.: Ötvenéves, négyszer házasodott, megroppant idegrendszerű díva. Apja szerint kellemetlen, karót nyelt a stílusa, viszont erős a kisugárzása és a női vonzereje, remek a humora, jó öniróniával rendelkezik. A vágy villamosának főszerepe, melyet legutóbb játszott, elgondolkodtatja, s fontolgatni kezdi a vissza­vo­nulást.

Nálad volt olyan pont a pályafutásod során, amikor azt mondtad, hogy nem csinálod tovább?
Gy. A.: Hogyne! A főiskolán is volt ilyen időszakom. A második évben nagyon rezgett alattam a léc, a kirúgásom is benne volt a pakliban. A főiskolán Sztankay István volt a beszédtanárunk, aki egy nagyon lehangoló mondatot intézett hozzánk: „Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan szerep van, amiért érdemes ezt csinálni.” Mi pedig ott ültünk a padban, tele lendülettel és lelkesedéssel, és nem értettük, hogy mondhat ilyet. Kiszolgáltatott pálya, kemény idegrendszeri játék a színészi, de én minden nehézségével, küzdelmével és boldogságával szeretem. Harminc évvel ezelőtt az életemet tettem fel rá. Fontos számomra, hogy átadjak valamit a nézőknek a játékomon keresztül, s törekszem arra, hogy megőrizzem a játékkedvem és a szakmába vetett hitem. Az előadásunkban Gálvölgyi Jánosnak van egy mondata, mely tökéletesen megragadja a szakma esszenciáját, s egyúttal mutatja, hogy a szerző, McKeever mennyire mélyen ismeri a színházi világot: „A színház veszélyes hely, minden egyes pillanata megismételhetetlen és örök.”



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor