Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

 
 
Nyomtatható változat

Megtörtént a nagy nyitás a Margitszigeten!
2021-06. szám / Interjú

A Nemzeti Összetartozás Napjának előestéjén, június 3-án nagyszabású programmal nyitotta meg kapuit – elsőként az országban – a Margitszigeti Szabadtéri Színház: a Magyar hősök, csaták és szerelmek című emlékest a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában Keresztes Ildikó, Varga
Miklós és Vadkerti Imre fellépésével, Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával, rendezésében került színre. „Az ország mindenki színházában az égiek is segítették, hogy a művészek és a közönség által régen vágyott találkozás létrejöjjön, a zenével és látvánnyal egyesülő pillanat varázsa megtörténjen” – mondja Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, művészeti vezetője.

A 3000 fős ültetett nézőtér és a színpad látványa az előadások szer­ves közegeként páratlan, csodálatos egységben fogadja a közönséget a szeptember 20-ig tartó, egyedi és gazdag kínálatú, négy hónapos sze­zonban.
B. T.: A júniusi sikeres előadásokat is meg kell említenünk, hiszen az eredmények szemmel láthatóak az eseményeken, melyeknek mér­ték­egy­sége minden esetben a taps és a siker. Több esetben standing ovation, azaz lelkes éljenzés jutalmazta a művészeket, akik valósággal szárnyaltak az előadásokon és koncerteken. Június 5-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar Kesselyák Gergely kar­mes­ter energikus vezényletével adott lenyűgöző koncertet. A hibátlanul megszólaló művek varázslatos hangjai beterítették a Margitsziget éteri szabadtéri koncerttermét. Mozart kétzongorára írt Esz-dúr ver­seny­művét Lucas és Arthur Jussen zongoraművészek virtuóz játékában élvezhettük, a második részben tévedhetetlen sikerszámot választottunk, Carl Orff Carmina Burana című művét, amelyben a zenekar, a kórus, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara és a kiváló szólisták – Molnár Ágnes, Bátki Fazekas Zoltán és Szappanos Tibor – egyaránt brillíroztak.

Mindez elmondható a Csókkirály című koncertshow-ról, a Puskás, a musical című produkció szabadtéri bemutatójáról, a Calixto Bieito rendezésében, kissé meglepően nyers és realista felfogásban, de meggyőző erővel bemutatott Carmen című opera előadásáról is.
B. T.: Nem pihenünk, hiszen folyamatosan maxoljuk ki a mindennapok 24 óráját, készülve a júliusi, augusztusi és a szeptemberi produkciókra. Minden munkatársam és partnerünk egyként kiveszi részét a közös munkából, a több hónapja tartó felkészülésből, hiszen csak és kizárólag összehangoltan és hiba nélkül indulhatunk neki minden napnak és minden produkció bemutatásának. Különösen fontos és izgalmas, továbbá kihívás is egyben a mi színházunk számára a szcenírozott előadások, bemutatók létrehozása. Bizonyára mindenki elhiszi, hogy a margitszigeti nagyszínpadon színre állítani, bemutatni egy produkciót igazi kihívást jelent a rendezőknek, koreográfusoknak, a díszlet- és látványtervezőknek, a világítástervezőknek egyaránt. Ezért is különös odafigyeléssel és nagy örömmel, izgalomtól átfűtötten készülünk ezekre az eseményekre. A Puskás, a musical sikere vitathatatlan volt, többszörösen is bizonyította a zeneszerző, a szövegíró, az alkotók, az író-rendező Szente Vajk és a producer Szabó László jó döntését.

Lehetetlen felsorolni a következő hónapok valamennyi produkcióját, mégis emeljünk ki közülük néhányat!
B. T.: Készülünk a Hegedűs a háztetőn, a Kabaré és a Nikola Tesla – Végtelen energia című musicalek bemutatására. Az algír származású francia koreográfus, Hervé Koubi ez alkalommal az Odüsszeia bemutatóval készül újra elkápráztatni a közönséget. A különleges stílusáról és társulatáról ismert koreográfus-rendező minden munkájában az ember alkotta közösségi lét, az egymásra utaltság kap hangsúlyt. Izgatottan várjuk a Raszputyin bőrébe bújó orosz balettművész világsztár, Szergej Polunyin első budapesti fellépését. Polunyin fantasztikus technikájú táncos, pompás előadó, aki tehetségével és karizmájával kikerülhetetlen sztárja a balett- és a filmvilágnak is.

A 2021-es műfaji sokszínűség jegyében a színpadon jazz, pop, elektronikus és népzenei előadók egyaránt szerepelnek.
B. T.: A könnyűzenei kiválóságok – akik közül többen lemezbemutatókat és évfordulók ünnepelnek rajongótáborukkal – koncertjei is egészen szeptember végéig élvezhetőek. Lotfi Begi például legjobb szettjeivel érkezik, több sztárvendég, köztük Rúzsa Magdi, Radics Gigi, Lábas Viki, Császár Előd, Nika és Kollányi Zsuzsi társaságában. A Zagar 20 és a Budapest Klezmer Band 30 éves jubileumához is csatlakozhat a közönség. Tóth Vera és Tóth Gabi a Budapest Jazz Orchestra kíséretében ad koncertet. Fenyő Miklós nélkül már elképzelhetetlen az évad, de lesz Best of Geszti, Budapest Bár és Dés László koncert is. Izgalmas vállalkozásba fogott a Csík Zenekar, a 2020-ban megjelent A dal a miénk című albumukon az LGT kompozícióit muzsikálják az erős népzenei motívumokkal átitatott hangzásvilágban, most Presser Gáborral és Karácsony Jánossal élőben a Margitszigeten. A nemzetközi mezőnyből pedig a Stanley Jordan Quartet játékát élvezheti a közönség. Caramel szimfonikusokkal kísért koncertje pedig tényleg már csak az a bizonyos hab lesz a tortán a Margitsziget tündérkertjében.
hirdetés

A klasszikus zenei kínálatban az opera, a balett és a rendhagyó látvánnyal-tartalommal színpadra készülő évfordulós szerzők, Verdi és Mozart művei ugyancsak kiemelt figyelemre számíthatnak.
B. T.: A nagy szimfonikus zenekar és kórus, valamint sztárvendégek előadásában felcsendülő Verdi „best of” zenei utazás az egykori bemutatók pompás helyszíneinek látványával vezeti a nézőket, a gála fellépői Arturo Chacón Cruz – tenor, Maria Grazia Schiavo – szoprán, Kálmándy Mihály – bariton, közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, a karmester Kocsár Balázs. A Mozart 230 filmzene-koncert alkalmával többek között az Amadeus és más nagy mozifilmek Mozart-zenékkel forgatott filmrészletei láthatók, a 230 éve elhunyt zeneszerző legismertebb műveit az Óbudai Danubia Zenekar adja elő, a karmester Hámori Máté lesz. Augusztus 20-án a 2020-ban a Margitszigeten Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Bánk bán című Erkel-opera lesz repertoáron.

Idén is gondoltak a legkisebbekre és a családokra, őket ingyenes programokkal várják.
B. T.: A nagyszínpadi előadások mellett a színház idilli környezetében hétvégeken ingyenes programokkal, mesékkel, interaktív foglalkozásokkal fogadja a színház a gyerekeket. A fiatalokat és a családokat az irodalmi sétákra, a kora esti térzenére, klasszikus zenei koncertekre, az idén 110 éves Víztoronyban pedig a MOME végzős hallgatóinak kiállítására invitáljuk. A teátrum a Budapesten rendezett 1938-as, 34. kongresszus életképeiből válogatott kiállítással köszönti az idei 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A felsoroltak mellé mást kívánhatnánk: legyen teljes a nyár, az élmény a szabad ég alatt, a Margitszigeten!

További információ és program: www.margitszigetiszinhaz.hu

képalá
portré
Fotó: Csudai Sándor

valamelyik látványos fotó!
Jelenet a Magyar hősök, csaták és szerelmek című Nemzeti Összetartozás Napi emlékestből

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor