Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A hűtlen feleség – Bűnügyi táncdráma a múlhatatlan szerelemről
2021-08. szám

Szerelem, szenvedély, hűtlenség – a legrejtélyesebb és legmélyebb emberi érzelmeket eleveníti meg bűnügyi táncdrámájában a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Egy 19. század közepén lejegyzett székely népballadát visznek színpadra, amely műfajához híven

szűkszavú és titokzatos, csupán 35 sorból áll. Zs. Vincze Zsuzsa Érde­mes Művész forgatókönyvét egy képzeletbeli nyomozás előzte meg: a férj, a feleség és a szerető, azaz Barcsai hármasa köré ezáltal egy olyan részletgazdag történetet álmodott, amely a szorongató tra­gi­kum­ból építkezve az igaz és múlhatatlan szerelemnek állít emléket.

A Zsuráfszky Zoltán rendezte nagyszabású produkcióban a 42 táncos mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara, valamint a Honvéd Férfikar is megjelenik két Kodály-népdalfeldolgozással. A világzenei művek a darab ifjú zeneszerzőjét, Eredics Benjamint dicsérik, aki tavaly a Müpa zeneműpályázata táncelőadáshoz írt kísérőzene kategóriájának díjazottja lett.
A zene mellett a tánc is rendkívüli sokszínűséget képvisel műfaji fel­ho­za­talát tekintve. Az autentikus táncanyag mellett megjelenik a különlegesen nagy technikai felkészültséget mutató kortárs néptánc is. A Kossuth-díjas rendező 1983-ban, Jancsó Miklós felkérésére készítette első kortárs koreográfiáját. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versére alkotott tánca, később Pilinszky János, Nagy László, József Attila, Ady Endre, Vörösmarty Mihály vagy Kányádi Sándor sorainak megjelenítése meghatározta mind előadóművészi, mind koreográfusi munkásságát. Zsuráfszky Zoltán számára a néptánc eszközeinek legmélyebb ismeretével, ám szabadon alkotni ma is ünnepet jelent.

A hűtlen feleség alkotói folyamatában a dialektus szépségét és eredetiségét megmutatva, az emberi vívódás ábrázolásához a gondolat került előtérbe. Ahogy a népviseletek és a stilizált jelmezek váltakozása az időt, a népszokások megjelenítése az évszakokat szimbolizálja, úgy a díszlet is meghatározóan segíti a virtuóz és látványos előadás összképét, amely során egyértelművé válik, hogy koroktól függetlenül mind­annyi­an a lelkünk, az érzéseink rabjai vagyunk.
A darab bemutatója a 2020-as Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóeseményeként elmaradt, és bár a pandémia ellenére a nagyszabású, impozáns produkció online formában a közönség elé került, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, a Honvéd Férfikar, valamint az együttes vezetői is vallják, hogy az előadás valós találkozása a nézőkkel pótolhatatlan.
Erre pedig már nem kell sokáig várni: a Honvéd Együttes közös, összművészeti alkotása, amely a szinergiákat előtérbe helyezve az elmúlt évtizedek legmarkánsabb előadásának ígérkezik, 2021. szep­tem­ber 24-én lesz látható a Müpában, ahol A hűtlen feleség által újra rácsodálkozhatunk népi kultúránk, hagyományaink gazdagságára, páratlan zenei, táncos és történelmi örökségünkre. Ám a bűnügyi tánc­drá­ma rámutat arra is, mindezek ellenére sem vagyunk legyőzhetetlenek – ha az ellenfelünk a szerelem…



Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Közreműködik a Honvéd Férfikar (karnagy: Riederauer Richárd)
A hűtlen feleség című ballada nyomán írta: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Fény: Kósa Dániel, Niederkirchner István
Digitális technika: Fabók Szilvia, Konta Boáz
Népzenei szerkesztő: Papp István Gázsa, D. Tóth Sándor
Zeneszerző: Eredics Benjamin
Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, Érdemes Művész
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, Kiváló Művész
hirdetés

























vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor