Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A vészterhes időkben nagy szükségünk van az életigenlésre”
2022-08. szám / Nagy Klaudia

A tavaly 60 éves fennállását ünneplő Pécsi Balett egyik erőssége, hogy folyamatosan tud al­kal­maz­kodni a nézők változó igényeihez. Minél szélesebb közönségréteget szeretne megszólítani magas színvonalú táncelőadásaival, amelyek egyszerre szórakoztatóak és elgondolkodtatóak. A
sokszínű repertoárban helyet kapnak a kísérletező produkciók is, amelyeket progresszív, egyedi és dinamikus táncnyelv jellemez. Az együttes ügyvezetőjével, Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művésszel, a Pécsi Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával legújabb bemutatójukról, a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóról és jövőbeli terveikről beszélgettünk.

Szeptember 4-én mutatjátok be a Nemzeti Táncszínházban Mikis Theodorakisz Zorba című balettjét. Talán nem véletlenül esett erre a választásotok, nyakunkon a klímaválság, a járvány sem múlt még el teljesen, sok minden nyomasztja az embereket, Zorba történetéből pedig bárki erőt meríthet.
U. T.: Ezekben a vészterhes időkben nagy szükségünk van az életi­gen­lésre, és úgy gondoljuk, hogy Zorba az életigenlés mestere. Bármilyen baj, bánat ér minket, valamilyen módon ki kell lábalni belőle, örülni kell annak, amink van. Azt is hangsúlyozza, milyen fontos a hu­mor az életünkben, amibe a rossz helyzetekben bele lehet ka­pasz­kodni. Én is mindig arra szoktam gondolni, hogyha végre elmúlik a rossz, milyen ironikusan fogok visszagondolni rá. Az élet szeretetére, javaink megbecsülésére tanít minket a darab.

Biztosan mindenki emlékszik az 1964-es film ikonikus jelenetére, amikor Zorba szirtakit táncol. Hasonlóra számíthatunk itt is?
U. T.: A darab a néptánc és a modern tánc unikális fúziója, és az sem megszokott, hogy két koreográfus dolgozik együtt. Izgalmas kísérlet, hogyan lehet szintetizálni különböző táncstílusokat. Zachár Lóránd zseniális kortárs koreográfus, fantasztikus mozgásnyelv van a tarsolyában, Juhász Zsolt csodálatos néptánc koreográfus, szépen formálják az előadást. Harmadikként csatlakozik hozzájuk az utánozhatatlan tehetségű művész, Bozsik Yvette, aki Madame Hortense szerepét alakítja, és saját maga készíti a koreog­rá­fiáját is. Nagyon örülünk, hogy elfogadta a meghívásunkat. Alkotótársaik Túri Erzsébet jelmez- és Cziegler Balázs díszlettervező. Vincze Balázs a rendező munkatársaként segíti tapasztalataival a színpadra állítást. A Zorba a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jön létre. Az előadás budapesti bemutatója szeptember 4-én a Nemzeti Táncszínházban közös programként valósul meg.

Mi jelenti a kihívást ebben a darabban?
U. T.: Mintha folyamatosan nyelveket tanulna a társulat. Zachár Lóránd modern mozgásnyelve felkészíti a testet minden mozdulatra, igényli, hogy egy táncos minden testrészét tudatosan mozgassa, itt már nincs határ, mindent meg lehet tanulni. Fontos, hogy a táncosoknak van karakterteremtő képességük, ami nagyon ritka egy együttes esetében, de Vincze Balázs művészeti vezetővel közösen mindig színházi formában gondolkodtunk. A táncművészet az egyetemes színházművészet része, ha nem tartalmaz mondanivalót, üzenetet a néző számára, amit a táncosoknak át is kell tudni adni, akkor csak értelmetlen sportmozgás lesz belőle.

2022. szeptember 16. és 20. között rendezik meg a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót. Hogy alakul az idei program?
U. T.: Szeptember 16-án a Nagyszínházban a Bozsik Yvette Társulat Bohóc kerestetik és a FrenÁk Társulat Twins darabja nyitja a találkozót. A színház előtt felépítünk egy színpadot, ahol a legjobb pécsi tánciskolák és táncegyüttesek fognak szerepelni. Nagyon jót tesz a szakmánknak, ha bevonjuk az ifjú tánckedvelőket, hiszen így még nagyobb kedvet kapnak ehhez a pályához. 17-én 18 órától 18.40-ig különleges erkélykoncertre kerül sor, amit Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója talált ki. A koncertet bárki megnézheti, meghallgathatja, szerintem nagyon szellemes ötlet. Aznap este tartjuk a Zorba pécsi premierjét a Nagyszínházban. 18-án a Kamaraszínházban a Varidance Kármenje mutatkozik be, a Nagyszínházban pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel Toborzó című előadásával. 19-én a Budapest Táncszínház Lisztmániája következik, 20-án pedig a Győri Balett The Waves és a Szegedi Kortárs Balett Vadak című előadása lesz látható a Nagyszínházban. Mindig úgy osztjuk be a produkciókat, hogy ne legyen programütközés, így a közönség nem marad le semmiről.
hirdetés

Mik a terveitek a 2022/2023-as évadra?
U. T.: A következő évad gyerekelőadása az idén bemutatott Lúdas Matyi lesz, amelyet Vincze Balázs rendező-koreográfus álmodott színpadra, a társkoreográfusok: Szabó Márton és Molnár Zsolt, az együttes szólistái. Igazából családi előadás, mert a felnőttek is boldogan tapsolnak és nevetnek közben, minden korosztály számára remek szórakozást ígér. Játsszuk tovább a repertoáron lévő előadásokat, a Vasarely-etűdöket a Müpában, a Piroska és a farkast és a Carment, mindkettő utazó előadás, igyekszünk elvinni sokfelé, amennyire anyagi kereteink lehetővé teszik.

Tavaly ünnepelte 60. jubileumát az együttes, amelynek alapító tagja vagy. Más feladatokkal kell szem­be­nézni, mint korábban?
U. T.: Hihetetlen mennyiségű információ éri a közönséget, sokkal több program közül válogathat, mint annak idején. Nehéz becsalogatni a nézőket, de fel kell vállalni, hogy olyat játszunk, aminek van üzenete, amitől nem félnek, hogy nem értik, miről szól. Mindezt a lehető legmagasabb színvonalon kell meg­va­ló­sítanunk. Változnak a kötelezettségeink, ha meg akarjuk tartani a közönségünket. Most már moziba sem muszáj elmenni, ráadásul a pandémia is erősítette az emberekben azt az érzést, hogy otthon is jól lehet szórakozni.

Holott a személyes jelenlétet, az előadások „itt és most” varázsát nem helyettesítheti a televízió vagy a stream.
U. T.: Mindig azt szoktam mondani, hogy a nézők és a színpadon álló emberek közti kapcsolat egy kémia, olyan, mint a szerelem – nem lehet pótolni.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor