Interjú
Biztos értékrend
2011-04. szám / Szepesi Krisztina
Márta István saját bevallása szerint nem munkamániás, pedig amellett, hogy 12 éve az Új Színház igazgatója, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, a Művészetek Völgye igazgatója és mostantól a POSzT művészeti vezetője is. Emellett pedig népet nevelne, és bő húsz évvel ezelőtt még vizet is fakasztott a kapolcsi patak medrében.
 Milyen bemutatókat tervez a következő évadra?
M. I.: Tervezzük Závada Pál Jadviga párnájának dramatizált változatát. A mestert kértük fel a színpadi adaptáció elkészítésére. Az előadást Hargitai Iván rendezi majd. Thomas Mann A varázshegyét Szikora János, Shakespeare Coriolanusát pedig Bagó Bertalan viszi színpadra. Ezzel az évaddal ellene megyünk annak a sajnálatos és talán kényszerű trendnek, amely a vígjátékot, a bohózatot és a zenés darabokat preferálja. Hiszem, hogy él Magyarországon olyan közönség, amely várja és elvárja az értékes produkciókat, „minőségi alapanyagokból” készült előadásokat. Persze mi is repertoáron tartjuk vígjátékainkat. Nagyon jóleső érzés például, hogy a Jirí Menzel rendezte Még egyszer hátulról című darabbal már túl vagyunk a 200. előadáson. A stúdiószínpadon főként koprodukciókban gondolkodunk. Felvettük a kapcsolatot a krakkói Teatr Bagatelával. Velük koprodukcióban állítanánk színpadra egy lengyel kortárs művet lengyel rendezővel. Közben tárgyalásokat folytatunk Újvidékkel, Eszékkel és Belgráddal is. A marosvásárhelyi Színiakadémiával hamarosan együttműködési megállapodást írunk alá, ami azt jelenti, hogy dramaturg- és rendezőgyakornokok jönnek majd hozzánk, és vendégszerepelnek nálunk előadásokkal. Mi pedig a Bethlen című Závada-darabunkkal és A fösvénnyel megyünk majd egy erdélyi turnéra.
Miért fontos ez a színháznak?
M. I.: Szeretnénk bizonyítani, hogy Kelet-Közép-Európában a szinte áthatolhatatlan nyelvi akadályokat egy-egy jó minőségű előadás le tudja bontani. Ezzel a kulturális diplomáciával pedig, ha jó produkciók jönnek létre, újabb és újabb kulturális hidakat építhetünk.
A színházigazgatás és a nemzetközi kapcsolatépítés mellett ott van még a Művészetek Völgye, a Magyar Fesztivál Szövetség és mostantól a POSzT is.
M. I.: Kivételes állapot, ha az embernek a hobbija lehet a foglalkozása, és nem muszájfeladatokat kell végeznie. És már majdnem hatvanéves vagyok! Ráadásul olyan csapatokkal dolgozom mindegyik esetben, amelyekben hiszek, és amelyeket szeretek. És ha ezek a barátaim megtisztelnek azzal, hogy meghallgatják a véleményemet, elfogadják a döntéseimet, és megtűrik egyáltalán nem könnyű természetemet, akkor az idő, a pénz és a befektetett energia nem a zsákutcában végzi. Sok érték van ebben az országban – színészek, zenészek, alkotóművészek –, ezeknek szeretnék lehetőséget nyújtani és teret adni. A közönség szeretete és biztatása pedig nagyon sokat jelent, és ha ez párosul még azzal is, hogy egy faluközösség, egy város, a kulturális élet szereplői vagy akár politikai döntéshozók biztatnak, akkor az új és új feladatok elvégzésére és kitalálására sarkall.
Fontos, hogy mindenhol otthagyja a névjegyét?
M. I.: Nem ezért dolgozom. Tanult hivatásom a zeneszerzés. Ahhoz, hogy az elgondolt zeneművet interpretálják, olyan jelrendszerre van szükség, amit le tudnak játszani. Nem mindegy, milyen precíz a kotta és mennyire játszható. Feladataimat úgy fogom fel, mintha újabb és újabb kompozíciók lennének, csak ezt a partitúrát nem hangjegyekkel írom, hanem művészbarátaimmal, társaimmal és a közönséggel. A tartalomhoz pedig szükség van biztos értékrendre, aminek alapjait gyerekkoromban a szüleim és a tanáraim, később pedig színházi és muzsikus barátaim teremtették meg. | hirdetés
 |
|
Kis ellentmondást érzek a csapatmunka jelentősége és a zeneszerzés példája között, ami nagyon magányos, önálló alkotói műfaj.
M. I.: De abban a pillanatban, hogy meg akarom szólaltatni a hangokat, megint egy közösséggel találkozom. Ráadásul zeneszerzői feladatot, bármennyit ajánlanak, csak akkor vállalok el, ha ismerem az előadókat, akiknek írom. A Csodálatos mobilvilág esetében is az operaénekesek testére és hangjára szabtam a kottafejeket. Az Amadinda Ütőegyüttesnek, az amerikai Kronos Quartetnek vagy a 180-as csoportnak is csak így tudtam komponálni.
Hogyan néz ki az Új Színházban egy stábértekezlet?
M. I.: Minden héten összeülök a művészeti vezetővel, a dramaturgokkal, a színházi kiadványok szerkesztőjével, a marketingessel, a rendszergazdával, a portál szerkesztőjével, a műszaki és a gazdasági igazgatóval, a designerrel, a művészeti titkárral és a közönségszervezés vezetésével. Számon kérem az előző hét elvégzett feladataikat, és új feladatokat beszélünk át közösen. Százan dolgoznak az Új Színházban, és ha nincs összmunka, nagyon könnyen széteshet a színház. Mindenkinek megvan a feladata, de a munkatársaim is tudják, hogy azt szeretem a legjobban, ha olyan dolgokat vesznek észre és oldanak meg, ami lehet, hogy nem a munkaköri feladatuk. Ilyen „stábokat” tartunk a Művészetek Völgye, a Regisztrációs és Minősítési Program kapcsán és a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségével is. Ehhez társul mostantól a POSzT. Ezek után pedig jönnek az olyan prózai feladatok, mint a pénzszerzés, a marketing vagy a protokoll, amit nem annyira szeretek, de egy tisztességes fogadás például, ahol most az Erdő premierjére érkező montenegrói kulturális miniszter találkozhat más kulturális szakemberekkel, nem csak a színház érdeke. Ezen túl pedig két „törvényi dologgal” is foglalkozom. Az egyik az előadó-művészeti törvény átalakítása, amiről a napokban épp a Magyar Színházi Társasággal és Teátrumi Társaság képviselőivel egyeztettünk. A másik pedig a West-Balkán-ügy, ami kapcsán olyan kormányrendelet jött ki, ami érintheti a kulturális fesztiválokat. A rendelet a „zenés, táncos rendezvények” biztonsági előírásainak megszigorításáról szól, és mivel ez a kifejezés nincs pontosan definiálva, a törvény ellehetetleníti például a Zempléni Művészeti Fesztivált, a Mediawave-et, a Budapesti Tavaszi Fesztivált, de a Szigetet és a Völgyet is. De ezt is szívesen csinálom, mert többi fesztiválnak tudok segíteni.
Ha nincs a színházban, a csapat vezető nélkül is működik?
M. I.: A nagyszüleim szőlőműveléssel foglalkoztak. Mindig gondos gazdaként irányították a dolgokat. Nekem is ez a természetes. Sokan mondogatják, hogy munkamániám talán a betegség jele. Persze nem vagyok dilis, sőt, néha nagyon el tudok lustulni. Sokat járok koncertekre, színházi előadásokra és gyakran ücsörgök Kapolcson a pataknál. Most, hogy jobban belegondolok, 1987-ben, amikor tönkretették a patakot, egy vízügyi tanulmánnyal protestáltam az illetékes hivatalnál. És négy esztendeje újra van vizünk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
