RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. február 21., csütörtök
Eleonóra,Zelmira

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Általában kiborulok a kritikákon”
2011-04. szám / Bóta Gábor

Pelsőczy Réka rendezi a Színikritikusok Díja átadó ünnepségét. Miközben általában nem olvas kritikát, és még a jó kritikából is a rosszat hallja ki.


Hogyan derült ki, hogy te fogod rendezni a Színikritikusok Díja átadó ünnepségének a gáláját?
P. R.: Orlai Tibor producer hívott fel, hogy szeretné, ha lenne folytatása a tavalyi gálának. Most is legyen benne két nagy báb, akik vé­le­mé­nyez­nek és fikáznak mindent. Ami tavaly jó volt, azt én is el fogom lopni. Biztos, hogy megint ott lesznek a jelöltek, nem csak a dí­ja­zot­tak. Ez izgalmas, eljönnek a kollégák is, lehet miért drukkolni. És lesznek műsorszámok is, meg valami olyasmi, ami ünnepivé teszi ezt az eseményt. Kitaláltam valamit, amit még nem akarok elárulni.

Erre az alkalomra most válthatók először pénzért jegyek.
P. R.: Igen, ez egy nehéz műfaj. Mert Magyarországon nincs kultúrája annak, hogyan lehet egy díjátadót úgy megcsinálni, hogy méltó legyen ahhoz, aki adja, és ahhoz is, aki kapja. Most ott voltam a művészeti díjak átadásán, mert az egyik ba­rá­tom, Tengely Gábor – aki egyébként a tavalyi gálát rendezte – megkapta a bábosok Blattner Géza-díját. Azt éreztem, hogy az átadóknak fogalmuk sincs, hogy kinek adnak át díjat, és miért. Ledarálták az egész eseményt. Annyira szomorú volt, hogy igazából az összes fájdalmam, ami azzal kapcsolatban volt, hogy én még nem kaptam ilyen díjat, szinte elmúlt. Arra gondoltam, hogy ez borzasztó, az ember erre vágyik? Aztán nyilván jó elmondani, hogy kaptam egy díjat, vagy hogy elértem valamit.

Mennyire tartod fontosnak a Kritikus-díjat?
P. R.: Szerintem a díjak megkapása sorsszerű, vannak, akik kapnak, és vannak, akik nem. Ez nem mindig van arányban a teljesítménnyel. A Kritikus-díjról is ezt gondolom. Valahogy a siker vonzza a sikert.

A Kritikus-díjról azért azt szokták mondani, hogy legalább olyanok adják, akik sok produkciót láttak. És elvileg politikától mentes.
P. R.: Hát majd most meglátjuk, mi lesz, hogy például a kritikusok mennyire lesznek elfogultak azokkal a színházakkal, amelyek hirtelen hátrányos helyzetbe kerültek. Nem fognak-e a politizálni a díjakkal?

Milyen a viszonyod a kritikához?
P. R.: Nagyon rossz. Egyáltalán nem bírom, nem is olvasok kritikát, képzeld el. Csak akkor, ha valaki azt mondja, hogy valamit mindenképpen olvassak el. Általában kiborulok a kritikákon. Igazságtalannak érzem, hogy valaki megnéz egy előadást, és utána egy óra alatt ítéletet alkot arról, amin én hónapokig dolgoztam, és rossz esetben majdnem belehaltam, jó esetben meg nagyon szeretem. De mindig szívügyem, amit csinálok.

A néző is bemegy az előadásra, eljön, és pillanatok alatt véleményt alkot.
P. R.: Igen, de a néző véleménye alapján nem jelenik meg cikk, amit nem tudom hány ember elolvas, és esetleg emiatt nem jön el az én előadásomra.

Ilyen súlya van a kritikának?
P. R.: Van ilyen súlya. Az emberek vagy úgy mennek színházba, hogy szájhagyomány útján hallanak valamiről, vagy az internetre kattintva tájékozódnak egy előadásról.
hirdetés

Ha a New York Times valamit levág, az rögtön megbukott, ha pedig dicsér, akkor siker lesz. Nálunk ennyire erősnek nem érzem a kritika hatását.
P. R.: Én viszont ilyen erősnek érzem. Jó lenne, ha tudnátok, mekkora hatalmatok van.

Gonosz embereknek gondolod a kritikusokat?
P. R.: Ezt nem mondanám. Inkább valószínű, hogy én vagyok túlérzékeny, még a jó kritikából is a rosszat tudom kihallani. Emiatt aznap biztos, hogy másképp fogok játszani, és ezt utálom. Magát a kritizálást lehetetlen dolognak tartom. Egyre inkább azt próbálom tanulni az életemben, hogy ne ítélkezzem másokról.

Amikor szerepet osztasz, rendezel, te is óhatatlanul ítélkezel.
P. R.: Ha munka közben valakit kritizálok, abban bízom, hogy a színész tudja, azért választottam őt, mert szeretem, és azt szeretném, ha jobb lenne. Nem alapjaiban kérdőjelezem meg őt.

Nem is kellene a közönséget orientálni?
P. R.: Dehogynem. Biztos, hogy ez fontos.

Azért is furcsa, amit mondasz, mert például elmesélted, hogy az első kritikát az Én egy szemüveges kisfiú vagyok című előadásodról én írtam, és nagyon örültetek neki. Ezek szerint azt csak elolvastad. Azóta meglehetősen lecsesztem az általad rendezett Sweet Charityt. Most pedig beszélnünk kell egymással. Ez mit vált ki belőled?
P. R.: Ez számomra teljesen sima ügy. Te is csinálod a dolgodat, és én is. Ezért nem érzem ezt személyes sértésnek. Nem gondolom magamról, hogy én vagyok a világ zsenije, és te egy hülye vagy, ha nem látod, hogy milyen csodálatos vagyok. Sok mindenben igazad volt. Semmi rosszérzésem nincs semmilyen kritikussal kapcsolatban.

A Színikritikusok Díja átadásának szakmai és már médiaeseménynek is kell lennie.
P. R.: Igen. Fontos, hogy a díjátadó olyan színvonalú legyen, ahogy ezt nyilván a kritikusok és a különböző alkotók megérdemlik.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor