Kritika (4)
Szerelem nélkül – Thália Színház
2011-05. szám / Bóta Gábor
A vidéki teátrumokat a Thália Színházban felvonultató Rivalda Fesztiválon az általam látott produkciók közül öt is foglalkozott azzal a témakörrel, hogy nem akar beérni a szerelem, pedig a szereplők jó része kielégítetlen vágytól senyved. És nem és nem, még egy jóízű csók is alig jön össze, minden megkeseredik, beposhad.
Csak szerelemcsíra van a Győri Nemzeti Színház Funtek Frigyes által rendezett Equus előadásában. A nagyokat fantáziáló, de létezni nehezen bíró Alan Strang nem tudja elviselni, hogy kedves barátai, a lovak látják, csaknem belekezdenek Jill Masonnel egy szeretkezésbe, ezért megvakítja a szegény párákat. A bulvár határán lavírozó, érzelmesen hatásos történetben a Fándly Csaba által alakított srác karcos, mindent támadó, szeszélyes, mégis vaslogikával bíró, átkozottul agreszszív, de végletekig érzékeny ember, akinek annyira muszáj magára figyelnie, hogy valójában alkalmatlan a szerelemre.
Barta Lajos Szerelem című darabjában is csak mutatóban van csipetnyi ebből a fenséges, elsöprő erejű, őrületes érzésből. Az is inkább csak a legelején, hogy tudhassuk, mi az, ami oly kínzóan hiányzik, hogy nélküle megáporodik a levegő, bármiből rohadtságszag árad. Barta groteszkségbe hajló, de mégis finom, érzelmes humorát meglepően jól érti Paolo Magelli rendező. Takács Katalin három lány anyjaként fölöttébb nőiesnek, ugyanakkor elég szétesettnek is mutatkozik, aki próbálja összetartani a családot. Valószínűleg soha nem volt szerelmes a férjébe. Bősze György az öregecske, gyakran elbóbiskoló, pipogya párjaként érzékelteti, hogy szerelmesnek lenni belé valószínűleg korábban is reménytelen volt. A lányok azonban nem adták fel áhítozásukat a magasztos érzés iránt, annak dacára, hogy kisvárosi porfészekben kénytelenek tengődni. Kiváló leleménye a darabnak, hogy egymással akár kiszorítósdi módon, gonoszul versenyezve, jobb lehetőség híján, totálisan férfiatlan emberre, nyápic, hipochonder, ráadásul magáról túl sokat gondoló, jelentéktelen adótisztre akaszkodnak rá a Pataki Szilvia, Fabók Mariann, Bodor Németi Gyöngyi által alakított lányok. A Miskolci Nemzeti Színház előadása eltalálja a megfelelő stílust, a tragikum, a komikum, a jólneveltségből fakadó tartás és a totális összeomlás megfelelő elegyét.
Ez kevésbé sikerül a szolnoki Szigligeti Színház Az üvegcipő előadásának, ami egyébként tomboló sikert arat. Az elegáns, gráciával, rejtélyességgel, finom utalásokkal teli Molnár Ferencet egyértelműsítik. Nem biztosítanak elég teret a kiismerhetetlen talányosságnak. Irma szemében a beteljesülésnek látott Sipost alakító Molnár László túl sokat hangoskodik, és poénra hajt. Irma pedig költői lélek, tulajdonképpen kiálmodja magát a cselédsorból, ahogy ezt Molnár Nikolett érzékelteti is. Nagy munka van a Kiss József által rendezett előadásban, valamennyi szereplő bedob apait-anyait, gyakran túl sok mindent is. | hirdetés
 |
|
Hatásvadászattal nem lehet vádolni a debreceni Csokonai Színház A revizor produkcióját. Gogol remekművéből ennyire komótos, helyenként kifejezetten lassú, szürkés félhomályba burkolózó előadást még nem láttam. Ezt az éles szemű, kaján torzképet mutató művet pedig inkább lehet harsány eszközökkel játszani, mint Molnárt. Vladiszlav Troickij azonban inkább elmélázik, filozofikusan mereng, akadnak, akik el-elszunyókálnak előadás közben. De van egy erős vízió, vasmarokkal keresztülvitt koncepció, melynek alapján festményszerű árnyképként nézhetjük az egész díszes kisváros korrupt hadát. Köpönyegforgatásból többször is doktorálhattak. Varga József álszenten papoló, üres fejű polgármester. A Ráckevei Anna által játszott felesége és a Kacsur Andrea által megformált lánya vágynának érzelem- és fénydúsabb, gazdagabb környezetbe. Ők nézik álmaik lovagjának Mészáros Tibor meglehetősen kajla, léhán is vehemens Hlesztakovját, aki a többiek szemében a rettegett revizor. De a nők is inkább csak érvényesülni akarnak általa, hiszen ebben a lúdbőröztetően lidérces világban már egyáltalán nem terem meg a tiszta szerelem.
Ahogy Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében sem. A Szegedi Nemzeti Színház előadásában Gidró Katalin kiköpött Édes Anna. Megszeppent, javíthatatlanul félénk, tökéletesen ártatlan teremtés, lényegében ártatlan még akkor is, amikor megöli a gazdáit. Annyira kikészül, annyira a bőre alá is beívódik a megaláztatások sora, hogy ösztönösen nem tehet mást. Keresztes Attila kiváló rendezésében is sejtelmesek a fények, borzongató a félhomály. A vizsgálóbírót Jakab Tamás által megjelenítve, aránytalanul hatalmasra kinagyítva látjuk, szinte agyonnyomja Annát. Vágyna ő is szerelemre, de a zsigereiben érzi, hogy az, amit a Patikárius János nevű aranyifjú, nőcsábász ficsúr – Pataki Ferenc színes, eleven játékában – nyújthat neki, csak ideig-óráig tart, és merő ámítás.
Nemigen van szerelem, boldogság, de a vágy csak nem szűnik senkiben az iránt, hogy legyen, mondja mind az öt előadás.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
