RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. április 25., csütörtök
Márk

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika
Russell Maliphant: Afterligt és Random Dance: FAR a Trafóban
2011-05. szám / Szepesi Krisztina

A fiú joggingban és kötött sapkában alig kivehető a színpad közepén. Eleinte nem is méltatják figyelemre a fények. Ő azonban teret táncol magának. Olyan, mintha nem direkt csinálná. Olyan esetlegesen szép, ahogyan teste folyamatos hullámzásban eggyé olvad

Satie egyébként is könnyfakasztóan bámulatos Gnossienne-jével.
Michael Hulls művészi fényfoltjai kicsi, törékeny, esendő, de tiszta lénnyé varázsolják Daniel Proiettót, aki mintha egy tengerfenéken elrejtett kis üvegburában tenné magáévá az egész világot. Mintha elbújt volna, és bár senki sem tud róla, őt ez egy csöppet sem érdekli. Russell Maliphant Nizsinszkij munkáinak ihletésére alkotta az Afterlightot, de azt hiszem, ez mindegy is. A lényeg az, ahogyan a zene, a fények és főleg a test együttléte létrehoz valami érinthetetlen, a nézőktől tüllvászonnal elválasztott, kicsiny világot. Egy olyat, amiben csak a szép, a jó és a tiszta számít. Ahol egy tökéletes piruett nem önmagáért való, hanem mert továbbgördíti a felejthetetlen pillanatot.
A Trafó 200% tánc programjában szintén szereplő brit Random Dance számára Wayne McGregor készített FAR címmel koreográfiát, amely­ben, Maliphant alkotásához hasonlóan, a fény és a zene a testekkel szinte egyenrangú szereplővé érett. A háttérben egy óriási LED-fal apró, de retinát átégető fénypontokkal emelkedik fölénk, a nézőket mintegy a mélybe taszítva. Ám ahová érkezünk, nem az Afterlight megnyugtató mélye, inkább egy furcsa utópia, egymást marcangoló, egymás lelkéből táplálkozó lények élőhelye. A Random szürkén egyszerű alsóneműkbe bújtatott táncosainak tudása szivárványszínű, mégis inkább hűvösen tökéletes. Miközben az Izlandon élő Ben Frost zajokból, hangokból, torzított riffekből bámulatos egyértelműséggé kevert, a maga jéghidegségében is döbbenetesen felkavaró zenéje még messzebb repít. A LED-fal számolni kezd. Közben a testek nem állnak meg, mintha létezésük egyetlen értelme a folyamatos mozgás lenne. Olyan, mintha a föléjük emelkedő fény és zene afféle mesterséges intelligenciaként irányítaná a lényeket, és megtiltaná nekik, hogy érezzenek. A tökéletesség ettől érzelemmentessé válik. Úgy pedig már nem is tökéletes.
hirdetés

Mégis jó néha látni, ha a kortárs tánc végtelenül magabiztos, klasszikus alapokon nyugszik, amitől a mozdulatok nem kreáltnak, inkább magától értetődőnek tetszenek. S ha mindezt körülöleli egy örökké örvénylő érzéstenger, akár mindent elsöprő is lehet.

Russell Maliphant: Afterligt – Kritika (5)
Random Dance: FAR – Kritika (4)

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor