RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. július 22., hétfő
Magdolna

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Egy valódi nő
2011-06. szám / Szepesi Krisztina

Radnay Csillára izgalmas főszerepek várnak a Nemzeti Színházban szeptembertől, de addig is egy legendás hrabali figurát, a Sörgyári capriccio Maryskáját kelti életre a Kőszegi Vár­szín­ház­ban Znamenák István rendezésében.


Mit tudsz a mű színpadi adaptációjáról?
R. Cs.: Előadást még nem láttam belőle, és úgy tudom, hogy vi­szony­lag kevesen is próbálkoznak ezzel, hiszen nem annyira dramatikus kisregény, de a filmet láttam és a könyvet is újraolvastam.

Mi jut eszedbe elsőre Maryskáról?
R. Cs.: Nem is Maryskáról volt emlékem, hanem az egész regényről. A nagy disznóölés jelenet jut róla eszembe, és ezt az érzetet nagyon szeretem vele kapcsolatban.

Voltál már disznóölésen?
R. Cs.: Még soha, tősgyökeres pesti vagyok. De nagy hatással volt rám, olvasás közben éreztem az ízét és szagát, úgyhogy fölkerült a vágyott programok listájára. Maryskát pedig, ahogy az egész könyvet is, ez a fajta ízes, „testes” életöröm lengi körül. Minden a materiális élvezetek körül forog, és mégis van benne valami éteri.

Nyilván van valami oka, hogy téged kértek fel a szerepre.
R. Cs.: Talán azért, mert nagyon hosszú a hajam és kevés póthajat kell használni.

A Kőszegi Várszínházban mindig nagy színészek és nagy rendezők gyűlnek össze.
R. Cs.: Ezelőtt nem dolgoztam ott és Znamival se, pedig egy éve vagyunk egy társulatban a Nemzetiben. Tavaly a Nem élhetek muzsikaszó nélkült rendezte Kőszegen, azt meg is néztem. Én nagyon kíváncsi vagyok rá, és feltételezem, hogy ő is rám, ha engem választott. De Kovács Zsolttal, Epres Attilával sem dolgoztam még együtt, Pogány Judittal is csak egy felolvasószínházban, úgyhogy több szempontból is izgalommal várom a munkát.

Amikor a Nemzetibe kerültél, kiemelted, milyen óriási dolog ezekkel a nagy színészekkel körülvéve dolgozni, figyelni őket, ellesni tőlük tudást, tapasztalatot.
R. Cs.: Ez a mai napig így van. De most, hogy az előző évvel hozzánk szerződtek Gálffi László osztályából hárman, azzal bővítem ki ezt a gondolatot, hogy a fiataloktól ugyanúgy lehet tanulni. Az is nagy öröm, hogy együtt vagyunk sokan állandó testközelben, és figyeljük egymást, de az különösen, ha valaki olyannal találkozik az ember, akivel még soha nem dolgozott együtt.

A fiataloktól lendületet, rácsodálkozást tanulsz?
R. Cs.: Azt is, mert ezek a tulajdonságok hajlamosak kiveszni az emberből egy idő után. Nagyon tanulságos volt például végignézni azt az alázatos munkát is, ahogyan Szatory Dávid végigpróbálta a Tragédiában Ádám szerepét . Persze most úgy beszélek, mintha nem csak két-három év különbség lenne közöttünk, de azért egy ilyen zsúfolt évad végére fiatalon is elfárad az ember. Mivel most volt egy kis háromnapos nyaralás, jöhet ismét a munka.

Vagyis belevetheted magad a hrabali örömökbe. Az is újdonság a színlapon, hogy van fiatal és idős Maryska és Francin.
R. Cs.: Igen, és még is annyiban más, hogy az előadás nem kifejezetten csak a Sörgyári capriccio adaptációja lesz, hanem Hrabal több művén alapul.

Megkönnyíti a munkát, hogy partnered Francin szerepében Szabó Kimmel Tamás lesz, akivel ugyan sokat nem játszotok együtt a Nemzetiben, de osztálytársad volt a színművészetin?
R. Cs.: Tomival, mint bármelyik másik osztálytársammal, látszólag unásig ismerjük egymást, mintha testvérek lennénk, ez a munka menetét mindenképpen gördülékenyebbé teszi. Ami a nehézsége egy ilyen helyzetnek, hogy az ember rájöjjön, valójában milyen kevéssé ismeri a másikat, dacára a hosszú évek összezártságának, majd megint nekilásson az ismerkedésnek. Sziszifuszi.
hirdetés

Pár éve még azt találgattuk, mi lesz a HOPPart jövője, most pedig a POSzT-on versenyprogramban szerepelt a Chicago, együtt a nemzetis Egyszer élünkkel, te pedig mindkettőben játszol.
R. Cs.: Felnőtt a HOPPart és komolyan át is alakult ebben az évben, olyannyira, hogy én például már nem is vagyok a tagja. Részemről nagyon fájdalmas, hogy már nem dolgozhatok velük, de az elválásnak teljesen gyakorlati okai voltak. A Nemzetiben nagyon sokat szerepelünk, és nem lehet elvárni a HOPPart társulatától, hogy lehetetlen időpontokban játsszon miattunk. Ha pedig nemcsak az alkotók és a közönség, de a döntéshozók is szeretnék, hogy legyenek még független társulatok és műhelyek, akkor nagyon jó irányba indulhat el a csapat ebből a nagy változásból.

Mondod, hogy sokat játszottál a Nemzetiben, aztán – túl a POSzT-on – jön Kőszeg. Szükséged lesz egy kis pihenőre?
R. Cs.: Korábban a sok zenés előadás miatt volt életbe vagy mondjuk: torokba vágó a nyári szünet, ám ez a vonal mostanában ritkul. De azért jól fog jönni az augusztusi kis szünet.

Jövőre is prózai szerepekkel folytatod?
R. Cs.: Opheliát játszom majd a Hamletben, A fösvényben Mariane-t, A tanítónőben pedig Hray Ida leszek.

Nagy előrelépés a két női főszerep.
R. Cs.: Az mind-mind a hosszú hajam miatt van, hogy szuicid szerelmes lányokat játszhatok. De komolyra fordítva a szót, nagyon szép évadot állítottak össze jövőre, és nekem is szép feladataim lesznek. Soha nem volt azzal problémám, hogy milyen lehetőségeket kapok. Az első nemzetis szezonom picit furán telt, hiszen akkor még csak az Úri murit próbáltam egy kis szerepben, de akkor is inkább csak a tétlenség zavart. Ám közben ott volt a János vitéz Francia királylánya és a Bánk bán Melindája, szerepeket vettem át, és más színházakban is próbáltam nagy szerepeket. Néha direkt jól jön, ha van egy-két olyan este, amikor nem kell akkora súlyt cipelni a színpadon.

Most azért lesznek súlyok.
R. Cs.: Az meg azért jó. S mivel a HOPPartban leveszik a Chicagót és a Halálkeményt is, így én ott már nem játszom, közben fel is szabadul néhány estém.

Amikor megláttad a kiírást, hogy Opheliát játszol jövőre, mi futott végig rajtad?
R. Cs.: Ilyenkor újraolvasom a drámát, de nem szoktam előre agyalni. Ahogy Maryskán se kezdtem el gondolkodni, és kitalálni előre dolgokat a szereppel kapcsolatban. Inkább több, a darabbal vagy Hrabal esetében a regénnyel kapcsolatos más művet is elolvasok, és hagyom, hogy az egész alakítsa magát meg engem.

Azon se gondolkozol, hogy miért te kaptad a szerepet?
R. Cs.: Nem jellemző. Az ember az egész életét eltölti magával, és ezzel szemben ahhoz, ahogy mások látnak engem, nem sok közöm van. Én magamat sokkal többszínűnek ismerem, mint mások, akik épp Opheliának vagy Maryskának gondolnak. Vagy Melindának, ami tényleg nagy meglepetés volt számomra, mert én nem vagyok különösebben naiv lány. De nem gondolkodtam ezen sem sokat, mert abban pont az volt az izgalmas, hogy akkor itt most egy olyan lány játssza a naivát, aki alkatilag egyáltalán nem az. Amúgy pedig mindegyik szereppel lehet találni valami közösséget, hiszen mind emberek.

A Sörgyári capriccio azért nem ennyire valódi. Inkább tündérmese.
R. Cs.: Abban az a varázsos, hogy úgy tud tündérmese lenni, hogy közben ott dobog az ember kezében a disznó szíve. Maryska elvan a saját kis világában a sörgyárban, a kéményen, ahol száll a haja a szélben, aztán közben nőből nőbb lesz a végére. Minden meseszerűsége ellenére azért ő egy olyan nő, akiről olvasva is érezni lehet, hogy valódi vér csörgedezik az ereiben.

Az interjú után osztották ki a XI. POSzT díjait, a Fidelio díját a Legjobb 30 év alatti színésznőnek Radnay Csilla nyerte el (Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe – Nemzeti Színház, a Chicago – HOPPart Társulat


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor