Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
A 60 éves Magyar Állami Népi Együttes ünnepi gálaestje
Ecseri lakodalmas és Álomidő
2011-07. szám

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes az elmúlt hat évtizedben szinte folyamatosan a folklórból kisarjadó, abból inspirációt nyerő színpadi néptáncművészet egyik emblematikus műhelyeként vált ismertté. Szellemisége, kisugárzó ereje a kezdetektől meghatározó volt.


A 60 éves Magyar Állami Népi Együttes két produkciójának színpadra állításával ünnepli a jubileumot: az első bemutatójával, az Ecseri lakodalmassal és a legutóbbi premierjével, az Álomidővel. A két előadással – melyeket hat évtized választ el egymástól – a múlt és a jelen lép egymás mellé egy este.
Az első rész az Ecseri lakodalmas válogatása, mely az 1951-es bemutatója óta méltán vívta ki nemcsak a hazai, de a világ táncszerető közönségének elismerését is, több mint ezer alkalommal. Az Ecseri lakodalmas mostani felújításában az együttes kibővített zenekarán kívül közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a kiegészített Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus is. Az előadásban negyven táncos közreműködésével megjelenített hol lírai vagy sodró, hol bensőséges vagy monumentális színpadképek váltják egymást.
Az Álomidő a táncoló ember dicsérete. Alkotóinak álmai – vagy azoknak vélt emlékei – elevenednek meg egy általuk megélt vagy megéltnek hitt világról, demonstrálva viszonyukat a tradícióhoz, a múlt titkaihoz, a jelen sokszínűségéhez. Az Álomidő szándékosan eklektikus zenéje a tradíció mellett magába építi napjaink popzenéjének posztmodernségét is. A koreográfiák a műfaj legjobb példáit követve nagy hangulatváltásokkal sorjáznak elő. A táncjelenetek matériáját a Kárpát-medence folklórja biztosítja, melyből az alkotók a színpad könyörtelen szabályai szerint válogatnak, sűrítenek, stilizálnak.
A múltat, a jelent és a jövőt egy este, egy színpadon prezentáló, nagyszabású, látványos produkció rendezője a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Mihályi Gábor.
hirdetés

Margitszigeti Szabadtéri Színpad
08. 18. 20h



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor