RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Le kell küzdeni a fájdalmakat, irigységeket
2011-07. szám / Bóta Gábor

Csákányi Eszter lesz az egyik konferansziéja a Színikritikusok Díja átadójának. Azt mondja, le kell küzdeni a félelmeket, fájdalmakat, féltékenységeket, irigységeket, és valóban kéne tudni örülni mások sikerének. Meg kell tanulni ünnepelni a művészeknek is, nemcsak ünnepeltetni magukat, nemcsak elvárni, hogy őket ünnepeljék.

Már tavaly kivetted a részedet annak kieszeléséből, hogy mitől is lehetne jobb az a gálaest, amin kiosztják a Színikritikusok Díját.
Cs. E.: Két évvel ezelőtt én is kaptam Kritikus-díjat, és azt éreztem, hogy ez az ünnepség nem méltó a díjhoz. Minden nagyon zavaros volt, és úgy véltem, hogy ezt a napot ünneppé kellene tenni. Soha nem adták ennek az alkalomnak a megrendezését szakember kezébe. Akkor én ott azt mondtam a környezetemnek, hogy olyan szívesen segítenék ebben. Ezt meghallotta Tompa Andrea, a Színikritikusok Céhének elnöke, és azt mondta, hogy „nahát akkor most itt a pillanat!” Tavaly ráadásul jubileum is volt, hiszen harmincadszorra adták át a díjat, így idejük volt a változástatásoknak. Például azt javasoltam, hogy ne csak azok legyenek ott, akik a díjat megkapják, hanem mint az Oscar-díj átadásán, a nomináltak is. Szerintem az is boldog, aki második vagy harmadik helyezést ér el.

Ha odahívják a díjátadóra, és nem ő kapja az elismerést, akkor azért elkámpicsorodhat. Bár ennek is van feszültsége.
Cs. E.: Pontosan, és fontos, hogy mégis ott van, belekerült a három legjobba. Ennek az ötletnek, ahogy hallom, meg is volt az eredménye, bár én sajnos nem tudtam ott lenni a díjátadón, mert éppen külföldön játszottam, így volt ez, amikor a Kossuth-díjat kellett volna átvennem is.

Most azonban nem leszel külföldön, mert te konferálod a műsort.
Cs. E.: Igen, ezt előre egyeztettük. Ahogy azt is, hogy most lesz először életműdíj.

Az életműdíj esetében miért nincs ott a három jelölt? Miért hirdettétek már meg a Pécsi Országos Színházi Találkozón, hogy Törőcsik Mari kapja ezt a díjat?
Cs. E.: Életműdíj esetében ízléstelennek érezném, ha a három jelölt ott ülne a díjátadón. Ez egy más kategória.

Mennyire fontos a Kritikus-díj?
Cs. E.: Szerintem fontos.

Olvasol kritikákat?
Cs. E.: Abszolút az a fajta színész vagyok, aki elolvassa őket, és nagyjából tisztában vagyok azoknak a produkcióknak a színvonalával, amelyekben játszom. Mindig olyan emberekkel dolgoztam, olyan munkákban vettem részt, hogy nagyon világosan láttuk a dolgokat. Természetesen mindig igyekszünk ötösre teljesíteni, de lehet, hogy amit csinálunk, az csak hármast érdemel.
hirdetés

Tudod azt is, ha hármas?
Cs. E.: Igyekszem tudni. Van néhány olyan barátom, aki őszintén elmondja a véleményét. Persze a kritika nagyon személyes dolog. Valamennyi kritikus a személyes véleményét írja meg. Olyanok, mint a nézők, akik szintén van, amire azt mondják, hogy jó, és van, ami nem tetszik nekik.

Valószínűleg ti is úgy vagytok a kritikusokkal, hogy van, aki hitelt szerzett nálatok, és van, aki nem.
Cs. E.: Pontosan. De ugyanígy lehet nálatok is, hogy a színész vagy megszerezte a hitelét, vagy nem. Ez oda-vissza működik. A Kritikus-díj minden színész életében – ha bevallja, ha nem – fontos helyzetképet tükröz. Én elég sokfelé dolgozom most szabadúszóként, az alternatív világban is, és látom, hogy aki lényegeset akar csinálni, azt érdekli a kritika. És ez a világon bárhol így van. Franciaországban például van a Molière-díj. Láttam egy díjátadót, az igencsak rangos este volt. Jó, hogy tavaly már nálunk is sokan voltak kíváncsiak a Színikritikusok Díjának átadására. Le kell küzdeni a félelmeket, fájdalmakat, féltékenységeket, irigységeket, és valóban kéne tudni örülni mások sikerének is. Meg kell tanulni ünnepelni a művészeknek is, nemcsak ünnepeltetni magunkat, nemcsak elvárni, hogy bennünket ünnepeljenek. Igenis el kell fogadni, ha a másik nyer, el kell fogadni, hogy ő most jobb helyzetben van, jobb állásúak voltak számára a csillagok.

Te most nyilván leginkább az Orfeumban bemutatandó, Hajtűk című estedhez kívánsz magadnak jó állású csillagokat. A rendszerváltás előtt még eszméletlen mennyiségű műsoros éjszakai lokál működött, például a Moulin, a Maxim, a Béke Orfeum, a Lido, a Savoy, az Astoria, a Tavasz, a Pigalle…
Cs. E.: Vidéken a szállodákban működtek műsoros lokálok. Fiatal színész koromban Kaposváron a színészbüfében nem volt nagyon élet, és mi rendszeresen átjártunk a Kapos bárba. Ott folytattuk az éjszakát.

És ott fel is léptek kaposvári színészek.
Cs. E.: Igen, igen. Szinte minden este odamentünk, és ott múlattuk az időt, természetesen tánccal is vegyítve, hajnalig.

Miért kopott ki ez a világ? Miért lett szinte minden műsoros lokálból kaszinó, diszkó, bank?
Cs. E.: Egyértelműen a pénz miatt. És le is nézték ezt a műfajt.

Egykor pedig a Latabároktól Kiss Manyiig, Feleki Kamilltól Dajka Margitig igencsak sok jelentős művész fellépett az éjszakában.
Cs. E.: Pontosan. Nem azt mondom, hogy pont ezt szeretném visszahozni, de tulajdonképpen mégis valami ilyesmit. Az Orfeum vezetése megkérdezett, hogy nem lenne-e kedvem csinálni valamit. Nem is sejtették, hogy én másnap már odamegyek a műsortükörrel. Azonnal felhívtam Zöldi Gergőt, és vele kitaláltuk, hogy milyen legyen az este. Nem akartam a régi számaimat elővenni. Amikor odamentem a tervvel, állati kedvesen és szeretetteljesen fogadtak, és elkezdtünk dolgozni az ötleteimen. Nekem júniusban van a születésnapom. Kitaláltuk, hogy csinálunk valami születésnapibuli-szerűséget. Azoknak, akiket meghívtam, ajándékba adtam ezt a műsort, ami tulajdonképpen rólam, egy színésznőről szól, aki mikrofonnal a kezében történeteket mesél, például Giulietta Masináról, a szerelemről, az elválásról, a múltról. Találtunk mindenféle dalokat. Vannak például Kurt Weill-dalok, és vannak dalok az egykori szerepeimből, van Hungária-szám és Sting is… Összefogtam Puskás Péterrel, a Magyar Színház zenei vezetőjével, aki Hudák Zsófival és Kovács Norberttel egy kis dzsessz-zenekart alkot. Péterrel átformáltuk a dalokat, minden az egyéniségemre van átszabva. Hol tangóstílusban, hol dzsesszesebben énekelek, és közben mesélem a történeteimet. Egész más a kapcsolatom a közönséggel, mint eddig. Már a Krétakör Színház előadásain is igen közel kerültünk a nézőkhöz, de ez még izgalmasabb. Remélem, hogy megnyitok egy olyan sort, amelyben színészek az éjszakában, produkciók közben majd mesélnek magukról. A világban ezt nagyon sokan csinálják. Megéri.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor