RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Szerencsés alkat vagyok
2011-07. szám / N. B.

Pozsgai Zsolt drámaíró, rendező. Ötvenéves, és eddig minden sikerült neki. Amit eddig írt, meg­je­lent, színpadra vitték, megfilmesítették. Amit eddig eltervezett, azt megvalósította. Kiegyensúlyozott, mosolygós figurája a magyar színházi életnek.

Hogy csinálja?
P. Zs.: Gyakorlati ember vagyok. Nem elégszem meg csak az ötlettel vagy egy kész művel. Mindent végigviszek, az ötlettől a meg­va­ló­su­lásig. Erre nem mindenki alkalmas, de én szerencsés alkat vagyok.

Önben tehát egyszerre van meg a művész, a marketinges, a pr-szak­ember.
P. Zs.: Így is mondhatjuk, de a pénzzel nem bánok túl jól.

Akkor a bankárt kihagyjuk a felsorolásból.
P. Zs. Helyes, mert én még előleget is fizetek a saját zsebemből a színésznek, ha éppen szüksége van rá. Ilyet bankár nem tesz.

Az valóban csoda lenne. Legalább akkora, mint az a pécsi csoda, amelynek alapján a Szentendrei Teátrumban augusztus 5-én színre kerülő, A gyermekkirály című történelmi játékot írta.
P. Zs.: Az 1068 húsvétján játszódó történet szerint Pécsett békül ki egymással a tizenkét éves, későbbi király, Salamon és féltestvére, Géza. Ez a kisfiú képes békét teremteni egy széthúzó, békétlenségben élő világban.

Egy gyermek hoz békét az acsarkodó társadalomban. Ez valóban csoda.
P. Zs.: Én nagyon bízom a felnövekvő új generációban. Két egyetemista lányom van, látom rajtuk és a társaikon, hogy ők már egy más világot építenek. Érzésem szerint jobbat. Az ő világuk már nem átpolitizált, nem is nagyon érdekli őket a politika. Más értékek mentén mozognak. Nekik már nem jut eszükbe mondjuk egy nagy színészről más, mint hogy nagy színész. Mi még próbáljuk őt elhelyezni, melyik politikai érát szolgálta, vállalt-e politikai szerepet, és bizony másképp ítélkezünk róla. Mi még sérült, ha mondhatom így, „fertőzött” generáció vagyunk. A mai fiatalok nem csinálnak problémát abból, ha egy barátjuk más politikai nézeteket vall. Nem ilyen dolgok mentén szerveződnek.
hirdetés

A gyermekkirály című darabját szegedi színészekkel mutatják be Szentendrén.
P. Zs.: Az előző évadban Szegeden rendeztem A kölyök című musicalt, kiváló emberi kapcsolat alakult ki a társulat és köztem. Ott találtam meg a darab 12 éves főszerepére legalkalmasabb kiskamaszt, Bindics Botondot.

Rá írta a darabot?
P. Zs.: A darab már kész volt. Botondot A kölyök rendezése alatt ismertem meg. Ő az, aki ezt a szerepet el tudja játszani. Remek kölyök, gátlástalanul mozog a színpadon. Nem akar színész lenni, nincsenek manírjai. Természetes, őszinte játékot láthatunk tőle, és nekem erre volt szükségem.

Szentendre után lesz szegedi bemutató?
P. Zs.: Igen, és bízom benne, hogy mind két helyen szeretni fogják a darabot.

Igaz, hogy meg is filmesítik?
P. Zs.: A Duna Televízióban készül játékfilm az eredeti színészekkel. Már mindenben meg is egyeztünk, helyszínek, időpont. Úgyhogy nincs visszaút.

Ez gyorsan ment.
P. Zs.: Ha az ember nem várja a sült galambot, hanem elébe megy a dolgoknak, akkor tényleges történések követik. És ha nem akar milliókat keresni, mert azt ma nem lehet. Én megelégszem a kicsivel is. A lényeg, hogy a mű eljusson az emberekhez. Hiszen azért született.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor