RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. április 24., szerda
György

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Jó érzés és könnyedség
2011-08. szám / Szepesi Krisztina

Kovács Patrícia már kislányként is filmekben játszott, a színművészeti felvételijének negyedszerre is nekifutott, eltöltött négy sikeres évet az egri Gárdonyi Géza Színházban, aztán most két év után a Vígszínházból is eljött, hogy újra szabad legyen. Többek közt a Karinthy Színházban változik majd át szürke egérkéből dívává egy múlt század eleji darabban.


Úgy tűnik, mindenhol jó dolgod van, mégis mindig továbbállsz. Mit keresel?
K. P.: Mindig mást. Csak olyan helyen vagyok szívesen, ahol figyelnek rám, és ahol megmaradhatok olyannak, amilyen vagyok. Ha korlátok közé akarnak zárni, nem tesz nekem jót sem emberileg, sem színészileg. Amikor Egerből eljöttem négy év után, azt éreztem, túl jó dolgom van, túlságosan biztosra megyek, már nincs kísérletezés. Ellustultam. Aztán amikor Ónodi Eszter terhes lett, átvettem a Katonában a szerepét az Így él a világban. Amikor oda bekerültem, hirtelen elkezdtek vonzani az új emberek, új impulzusok. Elkezdtem másra vágyni, kíváncsi lettem, mi jön ki belőlem, ha nem az egri akolmelegben vagyok.

Volt egy kis szabadúszás, aztán amikor Eszenyi hívott, egyből igent mondtál.
K. P.: Amikor Enikő megpályázta a színházat, s megkérdezte, mennék-e oda, nagyon vonzott, amit akart. Én mindig egy klasszikus népszínházban szerettem volna lenni, ami azért 21. századi, és ahol többféle stílusban lehet dolgozni. Úgy tűnt, Enikő kellőképpen friss ahhoz, hogy ezt a patinát élővé tegye. Ami így is lett. De két év után kiderült, ez mégsem az én helyem.

Pedig jó szerepeket kaptál, sikered volt.
K. P.: Igen, de kezdtem szakmunkássá válni, aki hozza, amit elvárnak tőle. Ahogy a Mikvében vagy az Egy, kettő, háromban játszottam, azt a főiskolán is ugyanígy meg tudtam volna csinálni. Nagyobb szakmai kihívást jelentő szerepekre vágytam. El akartam menni vendégnek kicsit, de nem lehetett, ezért döntöttem, megpróbálom megint inkább szabadon. Rossz vágányon voltam, és egyáltalán nem szerettem magam azokban az előadásokban. Untam, hogy előre tudtam, milyennek kell majd lennem. És én gyűlölök unatkozni. Inkább szeretek rossz lenni, vagy akár egy rizikósabb produkcióban részt venni, kockáztatni.

Régen nem így gondolkodtál. Nem nyíltál meg a színpadon.
K. P.: Sokat változtam. Például azóta, hogy Zsámbékon az osztállyal a rólam szóló előadást megcsináltuk, egészen más ember lettem. Bevállaltam esténként 250 vadidegen előtt az összes rossz tulajdonságomat, például azt, hogy én bizony egy hazudós lány voltam. Megtisztító élmény volt. A Vígben mégis úgy éreztem, hogy tolok egy szekeret, ami nem az enyém és nem tudok benne önmagam lenni.

Ha csak azt nézzük, hogy tíz év alatt hányféle színű és hosszúságú volt a hajad, sokféle „önmagad” vagy.
K. P.: Nem akarom megunni magamat a színpadon sem, és keresem azt, hogy minden szerepben másképp nézzek ki. De az, hogy Kovács Patrícia hogy néz ki, szerintem egyáltalán nem érdekes. Ő csak egy szürke egér.
hirdetés

Azért ezt nem mondanám, hiszen Kovács Patrícia civilben sok jó ügy mellé áll.
K. P.: Inkább úgy mondom, nincsenek színésznői attitűdjeim. Nem önmegvalósító színész vagyok, inkább az, aki belebújik különféle karakterekbe. És ha van az embernek valami kis ismertsége, azt jó dolgokra érdemes használni. Nagyon sokat tanultam a kerekes székes és látássérült emberektől, és az is nagyon jó, hogy kiszakítanak kicsit a belterjes színházi világból. Magamat is sokkal jobban elfogadom azóta.

A Karinthy Színházban Fodor László A templom egere című darabjában leszel látható legközelebb.
K. P.: Még sose dolgoztam ott, és végtelenül tisztelem Marcit, ahogyan fenn tud tartani egy színházat magánerőből. Kicsit olyan ez a darab, mint Molnár Ferenc Az ibolyája, csak itt egy bankelnök van és egy gépírónő kislány, aki szürke egérkéből válik „dívává”. Ezek a századfordulós női alakok nagyon aprólékosan, szépen vannak megírva, s nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőlem, ha végre nem egy nagypofájú, sikeres lányt játszom, aki megmondja a tutit, és szép ruhában van.

Hol folytatódik a szabadúszó évadod?
K. P.: A Centrál Színházban játsszuk az Egy nyári éj mosolyát. Amikor már tudtam, hogy eljövök a Vígből, megtettem azt, amit még soha: elmentem egy musical-szereplőválogatásra. Meg is lepődtek, aztán két forduló után megkaptam a szerepet. Egy nőt játszom, akit megcsal a férje, iszonyatosan szerencsétlen, miközben van egy nagyon jó, fanyar humora mindehhez. Olyan boldog voltam, amikor megkaptam a szerepet, amilyen már nagyon régen nem. Aztán forgattam az HBO-val egy Herendi Gábor-sorozatot és az S.O.S szerelem! folytatását angolul, amerikai-magyar koprodukcióban. Nyáron pedig összeálltunk néhányan Mohácsi Istvánnal, és megcsináltuk a Francia rúdugrás című darabját, amit megpróbálunk eladni. Most sokkal jobban vonz, hogy egész nyáron a bezárt Sirály dohszagú pincéjében dolgozzak olyanokkal, akik ezer felől jöttek. Olyan szabadság ez, amire már nagyon rég vágytam.

Eljön majd az idő, amikor szakmailag megállapodsz?
K. P.: Szeretném. Szoktam mondani, hogy olyan jó, ha egy színházi öltözőben van az embernek egy bögréje, és tudják a büfében, hogy iszom a kávét. Egy színésznek mindenképp kell egy alkotói közeg, és én mélyen hiszek a társulati létben. Az egri időszakot soha nem felejtem el, nagyon jó lenne, ha az a társaság egyszer újra együtt lenne. Most csak a jó érzés és a könnyedség visz. Nem akarok többet rabszolga lenni.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor