RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. április 25., csütörtök
Márk

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (4)
Kutyaszorítóbban – Zsámbéki Színházi Bázis
2011-08. szám / Szepesi Krisztina

Emberek születnek és emberek halnak meg. Leesel a székről, úgy nevetsz rajta, máskor pedig a könnyeiddel küzdesz. Mire jó egy légvédelmi rakétabázis? Zsámbékon például színházra. De nem a klasszikus – mondjuk úgy –, elavult értelemben vettre, hanem valami másra,

sokkal intimebbre például, amiben a „színpadon” állók nem rutinból, ásí­toz­va produkálják magukat a nagyérdeműnek, hanem tényleg él­ve­zik, amit csinálnak. Mert az övék. Ők csinálták, az ő gondolataikból, ötleteikből és az ő szavaikból épül fel az egész. Ettől pedig a miénk is. Akárkinek az élete vagy halála legyen is az, amiről az előadás szól.
És nem biztos, hogy a tucatnyi színművészetis kocsmai asz­tal­tár­sa­sá­gából ad hoc összeállt társulat Kutyaszorítóbban című előadásának karaktereivel azonosulni tudunk, legyen elég, hogy örülhetünk neki, vannak még fiatal művészek, akik fittyet hányva a nem létező kulturális támogatásokra és a hiányos infrastruktúrára létrehoznak valamit, ami igazán értékes. Volt ugyanis valaha a Quentin Tarantino-féle film, ami ötletet adott Radnai Márk rendező szakos hallgatónak és a még egye­temista vagy már végzett színészek kis csapatának. Ha erőltetjük az összehasonlítást, azt kell mondanunk, csak a színek maradtak. Minden más hozott anyag. A főnök Joe is Józsi lett, és a célpont sem egy ékszerüzlet, hanem Andy Vajna háza. Ráadásul a Tarantino-karikatúrákkal ellentétben ezeknek a srácoknak történetük van. Fehér például katona volt, méghozzá a legjobbak közül való, de ellenállt egy parancsnak, és kirúgták. Szőke pedig a börtönben tanulta meg, hogy két lehetőség van: vagy a főnök csicskája vagy a főnök köcsöge leszel. És ez utóbbi nem leányálom, így pedig már szinte érthető, mitől kattant be, mire kiengedték. Narancs kissé tutyimutyi beépített zsaru, aki hülyéktől kér tanácsot, és meg is szívja, Kék pedig feltehetőleg a nyócban szocializálódott, ahol viking módra szerzik a csajokat, és a suttogás csak hiú ábránd. Széparcnak se volt egyszerű gyerekkora, legalábbis alvilági apuci nevelési módszereit biztosan nem támogatná egy jogsegélyszolgálat. Rózsaszín múltjáról ugyan nem tudunk meg semmit, de épp elég szofisztikáltan meséli el Rada Bálint jelenléte, hogy ez a sántító, elbarmolt kis pöcs biztosan nem a suliban tanulta a csúszásmászást, hazudozást és mutyizást.
Mindenki lehetőséget kap egy kis magánszámra. Klem Viktor Szőkeként elképesztő eleganciával képes egyszerre könnyfakasztóan humoros, félelmetes és szánalmas lenni, amint egy rockballadára lejtve groteszk táncot, formátlanra vagdossa a megkötözött, tehetetlen rendőrt. Kovács Gergely se könnyen feledhető, amint első megjelenésével egy éjszakai bár főattrakciójaként önsanyargatóan kortárs, balkáni folkelemekkel terhelt koreográfiát ad elő ezer fokon égve. Aztán Kékként úgy lép be egy végeláthatatlan poéndömpinggel, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Király Dánielről nem is beszélve, aki valami fura kabarébár tulajaként néhány percben összefoglalja úgy testben, hangban, mint színészileg a filmtörténelem teljes akció-, western-, ufó- és zombifilm-repertoárját, nem középiskolás fokon. Kovács Ádám ugyanitt Szegál álnéven döbbenetes arcjátékával mondja el ugyanezt röviden, miközben amúgy a csapat legmegfontoltabb tagjának tűnő Fehérként őrzi a betyárbecsület utolsó lángnyelveit. Simon Zoltán maffiózó apja árnyékában felnőtt Széparca kissé zavart, de határozott magabiztosságot hazudik társainak, gyermekkori flashbackjében pedig szórakoztatóan prezentálja, hogyan szurkálta meg a srácokat, akik megtámadták, amint az ösvényen hazafelé haladt gyanútlanul. Rusznák András Narancsként az előadás nagy részében kötelességtudóan haldoklik a háttérben, amikor pedig visszaemlékezik arra, hogyan készült a beépített zsaru szerepére, olyan gyámoltalan, hogy az ember már-már barackot nyomna a buksijára. Fehér Benő egyszerre tehetetlen, rettegő, de tartást magára erőltető rendőrt formál, ahogy Pálos Hanna és Borbély Alexandra is színesíti ezt a groteszken elrajzolt kis világot a rakétabázis hangárjában, ahol a pénz beszél, a kutya csak ugat, aztán ha lelövik, eggyel kevesebben lesznek.
hirdetés

Ugyan az előadás közel sem tíz másodperc alatt van százon, de a motor szép lassan beindul, és valahol félúton tolnak a szereplők egy „visszakettőpadlógázt”, aztán már nincs megállás, mert minden egyes új arc és élettörténet-szelet tovább pörgeti a sztorit, és nemhogy fenntartja a figyelmet, de folyamatos meglepődést indukál. A Cseh Renátó tervezte díszletet pedig Mervel Miklós fényei töltik meg élettel, és teszik az üresen kongó hangárt éjszakai bárrá, börtönné, sötét dolgokat rejtő dolgozószobává vagy éppen azzá a raktárépületté, ahol ez a sok furcsa, erősen kelet-európai figura összegyűlik, hogy végül halomra lőjék egymást.
És lehet, hogy néhol megdöccen a ritmus vagy épp túl sok jut a jóból, mégis helyrebillentik a rendet a mindent beleadó színészi alakítások, a térdcsapkodós humor és az igény valami olyanra, ami miatt lehet, hogy érdemes lesz még színházba járni.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor