PM Online | Színház

Sima nyári este, néhány kellemes meglepetéssel. Először is: nem esik az eső. Nincs hideg. Nincs meleg. Nincsenek szúnyogok. Vannak nézők.
Persze, tudják, hogy mire-kire jöttek, minden évben van valaki, akit feldolgoznak a régi Máté Gábor-osztályból. Ő lesz a darab címe.

Idén Mészáros Máté, akit nem kellene már bemutatni, egy ideje jó színész, bár évekig inkább Egerben. Aztán Lőrinc barát volt a Vígben, aki nem innét emlékszik rá, az a reklámfilmből: hasitasi nem kér kódot. Húsz másodperce volt, ennyi idő alatt azért nem könnyű emlékezeteset produkálni, neki sikerült. De nem ezért szeretjük.
Akkor miért is? Mert jó színész. Mert olyan színész-áldozat, aki odateszi a ronda kövér hasát, ha arra van szükség, és eltünteti, ha nincs arra szükség. Mert odadobja az egész életét, most éppen ezért a történetért, amiben többnyire nem is ő játssza önmagát. De tudni lehet, amit nem kellene tudni, hogy fürdőköpenyes színész, hogy fösvény, kellemetlen, nem hord alsónadrágot (vagy ez csak vicc volt?), van négymillió forint tartozása, rossz szobatárs, rossz gitáros, de nem is olyan rémes trombitás. Egy halom intimitás derül ki, tudálékos apa, túlérzékeny anya, Sári, a húg, aki szintén színész lett, ő pedig egy asztmás kiskölyök volt. Tulajdonképpen kínosan érzem magam. Már ha teli szájú röhögés közben kínosan érezheti magát az ember.
Mert amúgy jó az előadás, rögtönzések, kabarétréfák, zenék, pillanatnyi elkomorulások, revü, a színészi tartalékok első sorba küldése, most ők a szerzők, magukról beszélnek, egymásról, leginkább egyről, Mészáros Mátéról. Közben színháziak is, jelenetekben gondolkodnak, dramaturgiában, hogy legyen fokozás, poén, szín, jelmez, kellék. De hiába a színházi okosság, a jelenet valahogy mégis túl igazi lesz: az apa, aki a ház kapujánál várja a gyerekeket karácsonyeste, és folyton meg kell nyomni a világítás gombot, hogy lássák egymást egy kicsit. Mindezt majd el kell felejteni, ha az ember Mészáros Mátét látja a színházban, és ha igazán olyan jó színész, el is felejtjük majd. Taps közben aztán eszünkbe jut.