Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Egy modern táncközpont kialakítása a Millenárison, ez a célunk
2014-09. szám / Szepesi Krisztina

A Nemzeti Táncszínház most is, mint mindig, mozgalmas évadnak néz elébe, ám ezúttal igazán nagy feladat várt megoldásra, hiszen új helyszínt kellett találni a Várszínházból költözni kény­sze­rü­lő teátrumnak. Ertl Péter igazgató mesél a változás pozitív hozadékairól és arról, hogy a
Millenáris Teátrumban egy igazán európai, modern helyszínt találtak a táncművészet központjának, ahol sokkal szélesebb prog­ram­kí­ná­lat­tal készülhetnek majd a 2015/16-os évadtól.

Nagyon hirtelen derült ki, hogy költözni kell, de két hónapon belül be­je­len­tet­tétek, hogy a Millenárisban lel majd új otthonra a Nemzeti Tánc­szín­ház.
E. P.: Valóban, a június 6-i kormányszóvivői bejelentést követően a tár­gya­lá­sok elindultak. A kormány igyekezett a táncszakmát tisztelettel, méltóképpen kezelni, s mivel az egyeztetés jó ütemben haladt, au­gusz­tus elején már elmondhattuk, hogy a Táncszínház az elmúlt tíz év szokásrendjének megfelelően továbbra is a Művészetek Palotája Fesz­ti­vál színháztermi programjában látható, azon előadásokat pedig, me­lye­ket a várszínházi színpadokra terveztünk, szeptembertől alternatív helyszíneken játsszuk, míg a Millenáris készen lesz színházunk befogadására. Néptánc- és gyer­mek­e­lőa­dá­so­kat tehát a Hagyományok Házában, kamara-előadásainkat a Marczi színházterében, a nagyszínpadi produkciókat pedig a MOM Kulturális Központban mutatjuk be. Ezek mellett a frissen megnyíló Várkert Bazár nagytermébe is tervezünk előadásokat. A jegyek pedig továbbra is kaphatók a megszokott helyeken, illetve a most bekapcsolódó alternatív játszóhelyeken.

Meddig tart az átmeneti időszak?
E. P.: A Millenáris Teátrum táncművészet igényeire vonatkozó átépítése a 2015-ös év elején kezdődik, addig pedig folynak a tervezés, engedélyeztetés és közbeszerzés előkészítő feladatai. Feszített tempójú építkezés lesz ez, mert a 2015/16-os évadot már a Millenárisban akarjuk elkezdeni.

Azt mondtad, igazi közép-európai, jövőbe tekintő terveitek vannak az épülettel.
E. P.: Épp most érkeztünk haza a Düsseldorfi Táncvásárról, amelynek bázisa a düsseldorfi Tanzhausban van. Ez egy igazi táncközpont kis- és nagyszínpadokkal, táncstúdiókkal, ahol a művészek felkészülhetnek az előadásokra, és a tánckurzusokon akár civilek is megismerkedhetnek a tánccal. A hely európai tendenciát képvisel, épp ezért egyeztettem a ház tervezőjével, aki hosszú évekig igazgatóként is üzemeltette az épületet. Szeretnénk bevonni a Táncszínház új játszóhelyének tervezésébe, hiszen építészeti szaktudása mellett nagyon fontos a táncművészeti igények alapos ismerete is. Rengeteg szempontot kell figyelembe vennünk a tervezésnél, hogy mindent a lehető leggazdaságosabban kivitelezhessünk.
hirdetés

Amikor fény derült a döntésre, gondolom, már kész évadterve volt a színháznak.
E. P.: Annak a biztos tudatában, hogy egy nagyszerű új épületet kapunk majd a jövő évadtól, sokkal könnyebb volt az egyébként mindannyiunk számára nagyon nehéz feladatot jelentő változást lebonyolítani. Maga az épület elhagyása és a már leszervezett előadások új helyszínének megtalálása is komoly feladat volt, és az együtteseket is új helyzet elé állítottuk az új terekkel, ahogy a műszak sem a néhány lépésre lévő raktárból dolgozik, hanem előre tervezetten szállítjuk ki az adott helyszínekre a szükséges eszközöket. De talán a legfontosabb, hogy nem könnyű az alkalmazkodás a Nemzeti Táncszínház nézőinek sem, így kérjük és biztatjuk őket, hogy kövessenek minket, jöjjenek velünk, hiszen szeretnénk, ha ezen az átmeneti időszakon együtt mehetnénk végig, hogy aztán közösen érkezzünk meg a Millenáris Teátrum megújult épületébe, ahol a Táncszínház régi és megújult értékeit láthatják majd. Mindenképpen nagyon fontosnak tartjuk elmondani, hogy a tánc nem egy másodrangú kiszolgáló művészet, hanem önálló, reprezentatív előadó-művészeti forma.

Az új helyszín könnyebb megközelíthetősége akár több nézőt is hozhat.
E. P.: Ráadásul a Millenáris maga is megújul, hiszen a Széllkapu projekt kapcsán megnyílik az eddig a minisztérium épülete által lezárt terület, így a park kilép a körútra, a megfrissült helyszín kulturális kínálatának pedig már része leszünk mi is.

Attól, hogy a kolostor falai közül egy nagyon modern helyre érkezik majd a Táncszínház, megváltozik a teátrum koncepciója is?
E. P.: Mindenképpen megújulás előtt állunk mi magunk is. Vannak olyan kortárs darabok, melyek már kifejezetten az új térbe készülnek majd, de ami a legfontosabb, vagyis a táncművészet értéke, ereje és hatni tudása, az nem az épülettől függ, hanem az előadásokban van benne. De valóban, azok a programok, melyeknek a Várszínházban sokkal kevésbé tudtunk helyet biztosítani, most megvalósulhatnak a szabadtéri helyszínekkel együtt. Olyan komplex programot építhetünk fel, hogy ha 2013 elején azt mondtam, megnyitottuk a kaput, most már azt mondhatom, kinyitjuk a falakat is. Az elmúlt időszakban financiális okok miatt háttérbe szorultak például a táncfilmek, pedig pont ez az a műfaj, mely a tánc pillanatnyi művészetét rögzíteni képes. Bízunk benne, hogy az új helyszínen lehetőségünk lesz minél több előadást rögzíteni, és akár stúdiómunkákat is készíteni. De szeretnénk befogadni a külföldről érkező rezidens társulatokat is, amelyek a falaink között együttműködve magyar táncosokkal és a társművészetekkel koprodukciókat hozhatnak majd létre. Szeretnénk a gyermek- és ifjúsági nevelési programunkat is folytatni a táncpedagógián keresztül újabb produkciókkal. Vagyis sok olyan újdonságra készülünk, melyekkel azok érdeklődését is felkelthetjük, akik nem elsősorban a tánc miatt érkeznek hozzánk, hanem például kiállítást nézni, gyermekprogramokat látogatni. Mindent megteszünk azért, hogy közönségünk az új térbe lépve mély és maradandó élményt szerezzen táncművészetünkről.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor