Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Jegyzet
Interferenciák Kolozsváron
2014-12. szám / Bóta Gábor

Negyedik alkalommal rendeztek Interferenciák címmel nagyszabású nemzetközi színházi fesz­ti­vált Kolozsváron. Az idei is meglehetősen magas színvonalú volt.

A belső démonainkat, a valamilyen formában szinte mindenkiből elő­tö­rő agressziót, őrjöngő hatalmi tébolyt teszi döbbenetesen erőteljes, ugyanakkor tébolyítóan szórakoztató formában közszemlére a Cheek by Jowl remek nemzetközi társulata. A rendező, Declan Donnellan és a társrendező, díszlettervező, Nick Ormerod egy polgári lakás disz­ting­vált miliőjébe telepítették Jarry Übü királyát. Vendéglátáshoz ké­szü­lő­dő, mamából, papából és borzolt lelkű, unatkozó fiúból álló, átlagos családot látunk, melynek tagjai udvariaskodó tiszteletkörök, közhely csevej közepette akkurátusan asztalhoz is ülnek. Majd megrázkódnak, mint akik átalakuláson mennek át, és kitör belőlük a valódi énjük. Lehull rólunk az álarc. A legvadabb jelenetek közepette, szempillantás alatt visszaváltoznak illedelmesen vacsorázgató polgárokká, aztán me­gint tébolyult, egymásnak eső agresszorokká, illetve le­ka­sza­bo­lás­ra váró megalázottakká. A családfőből lesz Übü papa, a háziasszonyból Übü mama. Összesen hatan adják valamennyi szerepet, gyermeki beleérző képességgel. A színészek eszelős fekete humorral megmutatják az állatot az emberben.
Sok tekintetben ezt teszik a Schaubühne ugyancsak fantasztikus színészei, a markánsan eredeti gondolkodású Thomas Ostermeier A nép ellensége rendezésében. Ebben az esetben a lélektani és politikai hadviselésről van szó, amivel persze szintén ölni lehet. És kiközösíteni, lehetetlenné tenni, eltávolítani, lenullázni azt, aki a hazugságra épülő, korrupt viszonyok között az igazság kimondására törekszik. Ibsen művében egy orvos rájön, hogy fertőzött, betegséget okozó a gyógyfürdő vize, amire a városka jóléte épül. Közhírré akarja tenni, mire jött rá, de a polgármester, aki a bátyja, ezt megakadályozza. A fertőzést igazoló tanulmányt nem közli a helyi sajtó, de az úgymond rémhírek cáfolatát igen. És Stockmann doktor mellől mindenki kihátrál, hiszen a polgármester bárkit megvesz, megfenyeget, gúzsba köt. A félelem uralkodik. Ostermeier a szó szoros értelmében is fórummá avatja a színházat. Amikor Stockmann a darab szerint lakossági fórumot hív össze, a közönség véleményét is kérik. Nem csupán mímelik ezt, mint sok produkcióban, tényleg válaszokat várnak, és az elhangzottaknak megfelelően a színészek a szerepükhöz illően improvizálnak. Például a Veres patak szennyezése is szóba kerül, és rögtön elhangzik róla jól fésült, kormánylapba illő álláspont. Érvek ütköznek pró és kontra, leckét kapunk a politikai tényferdítés természetrajzából, népámításból, biztos tudással felépített hazugságkampányból.
Az izraeli Nemzeti Színház, a Habima A velencei kalmár előadása éppen azért csalódás, mert ezúttal nem sikerül húsba vágóan fontossá tenni a darabot. Szép, míves, profi kivitelezést látunk, veretes színészi megvalósításban. Érzékeljük a gyűlölet légkörét, a többirányú elvakultságot, a kirekesztés iszonyatát. Hiszen mindez benne van Shakespeare remekművében, amit híven tolmácsolnak. Csak ennek a nemzetközi szinten is igen rangos teátrumnak, Ilan Ronen rendezésében, ezúttal kevés a saját közlendője mind Shakespeare-ről, mind a mi korunkról.
Szerencsére egyáltalán nem ez volt a jellemző. Ionesco darabja, Az új lakó például, Tompa Gábor rendezésében, a Nottara Színház előadásában, egészen remek. Magányos férfi költözik máshová, és csak hozzák és hozzák utána az új bútorokat, melyek elárasztják a lakást, létezésre helyet már nem hagyva. Francisco Alfonsín érzékelteti, ahogy tekintetével végigméri valamennyit, hogy ezek az emlékei, élete egy-egy darabját idézik. Ha csak ül, ha csak maga elé mered, akkor is erőteljes aurája és súlya van, bármit is csinál, figyelni kell rá. Gyönyörűek a tárgyak, ódonan patinásak. És körbezárják a férfit, elveszik előle a levegőt. Attól, hogy így minden együtt van, ami hozzátartozott, mindent végiggondolt, ami vele történt, tán nem is kell már tovább élnie, elindulhat a nagy útra, elköltözhet egészen más régiókba.
A. I. Vvegyenszkij Ivanovék karácsonya című szürreális abszurdjának legvégére valamennyi szereplő elköltözik a másvilágra. Urbán András rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása lényegében performansz-sorozat, virgonc polgárpukkasztás, lázadás csaknem minden fennálló ellen, vágy a kitörésre, a totális szexuális szabadságra, az agresszió kiélésére, egy egészen más életre. És mivel ez nem sikerülhet, ezért a sorozatos, akár fülledt erotikájú halál.
Visky András Caravaggio Terminal című darabjában, ugyancsak a kolozsvári teátrum megvalósításában, egyenesen a boncasztalról élednek fel a szereplők, hogy megidézzék a híres festő életét. Nem volt egyszerű ember, izgatott kíváncsiságával, féktelen vágyaival, kiugró talentumával felkavart maga körül mindent. Robert Woodruff rendezésében szép, de pillanatok alatt zaklatottá váló képek sorjáznak, belső, kivetülő vízióknak is tekinthetők.
hirdetés

Energikusabb vízió, a Centre Chorégraphique National d’Orléans színeiben, Nagy Józsefé a Paysage Inconnu című produkcióban, melyben Ivan Fajto partnereként meglehetősen intenzíven, groteszkbe hajlóan idézi fel vajdasági emlékeit. Féktelenné, vaddá, tébolyítóvá válik, az eksztázisba jövő test beszédesebb a nyelvnél, és a lélek mélyéről gyönyörű meg rettenetes dolgokat egyaránt a felszínre hoz. A szereplőkkel egyenrangúak a zenészek, akik a zeneszerzők is. Számtalan hangszeren játszik és él együtt a táncos-színészekkel, Akosh Szelevényi, Gildas Etenevard.
Nagy József egy másik produkcióban, ezúttal a szerbiai Jel Színház képviseletében, Tolnai Ottó-versekre asszociált, Wilhelm-dalok címmel. Bicskei István falu bolondjaként mondja a fájdalmasan gyönyörűséges verseket, Nagy pedig a test nyelvén fejezi ki felfűtött, személyes viszonyát hozzájuk.
A Paper music a koncert, a látvány, a színház egybeolvasztása. A Johannesburgban született, a világ nagy múzeumaiban kiállító William Kentridge és a dél-afrikai Philip Miller zeneszerző folyamatos együttműködésének az eredménye. Kentridge papírra festett karikaturisztikus, temérdek humorral teli képeket, amikből kisfilmek állnak össze, melyekhez Miller társított dalokat. Ezeket két elsőrangú előadó, Ann Masina és Joanna Dudley szólaltatja meg, bámulatos életörömmel, kajánkodó élvezettel.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor