Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Salinger, a kötéltáncos
2015-01. szám / Kiss Péter

Még nyíltak a völgyben a kerti virágok, amikor a Thália Színház Új Stúdiójában bemutatták Alonso Alegría: Kötélen a Niagara felett című drámáját. A bemutató nagy kérdőjele volt, hogy a pályáján jószerivel főleg epizódfigurákat alakító Salinger Gábor és a tehetséges ifjú pályakezdő, Gáspár Kata egymásba kapaszkodva „átérnek-e a túlsó partra. Jelentem, átértek. A sikerért megküzdöttek keményen. Azóta is havonta egy-két alkalommal megismétlik az attrakciót.

Beájultál-e, amikor Richárd fiad letette eléd a mű általa átírt változatát, amelyben Carlo szerepét Carolinra írta át?
S. G.: Beájultam, de nem akkor, mert megbeszéltük, hogy átírjuk a darabot, hanem még jóval korábban, amikor az Apám beájulna című regényét megírta. Az volt az első könyve. Naná, hogy boldog és büsz­ke voltam rá, hogy ez a sikeres, fiatal író – aki ma már rutinos, kiváló dramaturg – az én fiam. Sokat dolgoztunk, vitatkoztunk, ám úgy érzem, meg­ér­te átírni, mert ez által izgalmasabbá, bonyolultabbá, több­ré­te­gű­vé vált a történet.

Egy kiégett, öregedő artistát alakítasz, akinek a (művészi) becsvágyát ez a találkozás újra felizzítja. A lány arra ösztökéli, hogy a rutinszerű megoldások helyett valami eredetit, valami elképesztőt mutasson a világnak. Hogy megismerjék együtt a repülés boldogságát. Megismerted? Megismertétek?
S. G.: A szakmai hiúság, a becsvágy fontos dolog. Blondin felveszi a kesztyűt és olyasvalamire vállalkozik, amire csak kevesen hajlandóak. Profi létére egy amatőrrel dolgozik, megtanítja a szakma alapjaira, és tényleg együtt repülnek. Ehhez a repüléshez ideális partner Gáspár Kata. Alázatos és precíz a munkában, nagyon sok fantáziával megáldva.

A bemutató előtt úgy fogalmaztál, „remélem, hogy ez a magányos férfi és a hebrencs kislány egymásra talál”.
S. G.: Ez legyen meglepetés a néző számára, ha megnézi az előadást.

Testhezálló a szerep. Beléptél a hatvanba, ám egy deka súlyfölösleg sincs rajtad. Kortársaid irigy­ked­het­nek kidolgozott izomzatod, duzzadó bicepszed láttán. Látszik, kaszkadőr múltad nem múlt el nyomtalanul. Ma is tréningezel?
S. G.: Igen, mindennap edzek, erre az előadásra még külön is készülök, hiszen fizikálisan sem könnyű, speciális gyakorlatokat is beiktattam. Ami a kaszkadőr múltat illeti, az még a jelen, mert dolgozom a srácokkal, ha szükség van rám.

Már csak azért is kérdem, mert nemcsak az előadást viszed a válladon, hanem Gáspár Katát is. Lemérted már magad, hány kilót dobsz le esténként?
S. G.: Nem, azt nem mértem le. Kata összesen körülbelül húsz percet ül a nyakamban, néha tényleg nem könnyű, de hát én választottam, csak magamat hibáztathatom. Bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a nagyjelenetben visz minket a „nagybetűs művészet”, ilyenkor persze észre sem veszem, hogy nehéz. Sőt, repül az idő, és mi is a Niagara felett.
hirdetés

Nemcsak egyik főszereplője, hanem producere is vagy a produkciónak. Fogynak a jegyek? Végül is ráfizetéses a vállalkozás, vagy sikerült nullszaldóra kihozni?
S. G:. Igen, fogynak. Akik megnézték eddig, szerették. Már ezért is azt gondolom, hogy megérte. Ha tudunk valamit adni, gondolatot, szórakozást, netán katarzist, akkor már az sem számít, hogy a színház csak ritkán sikeres üzleti vállalkozás.

Volt olyan vágya, elképzelése a színész Salinger Gábornak, amelyet a kérges szívű producer alteregója nem engedélyezett?
S. G.: Persze, szerettünk volna egy igazi kötélen átmenni a magasban, de az már tényleg más kategória lett volna.

A szabadúszás számodra szinte természetes létforma. Szabad vagy, mint a madár. „Röpködsz” társulattól társulatig. Több évtizede színpadra lépsz többek közt a Pesti Színházban, illetve a Vígben. Mégis, nem lenne ideje fészket rakni egy társulatban valahol?
S. G.: Szeretem a szabadságot, sosem tagadtam. Hátránya, hogy az ember nincs biztonságban, és sok küzdéssel jár. Én megszoktam, furcsa lenne, ha másképp kellene élnem, de lehet, hogy egy jó ajánlatra nem mondanék nemet.

Pályád során javarészt kisebb-nagyobb epizódfigurákban „tündököltél”. Most viszont egy nyolcvanoldalas főszerepben mutathatod meg magad. Mire gondolsz a végén, amikor lemegy a fény, és felcsattan a (hosszan tartó) taps?
S. G.: Szerencsés vagyok, mert játszhattam főszerepeket is, igaz, inkább epizodista vagyok. Ezt a figurát annyira a magaménak érzem, hogy fel se tűnt a sok szöveg. A tapsnak örülök, de a nagy csöndeket is szeretem, amikor érzem, a közönség figyel ránk, és teljesen átadja magát a történetnek. Olyankor szinte tapintom a feszültséget. Az a legjobb érzés.

A drámairodalom bővelkedik kétszereplős színdarabokban. Forgatsz valami új ötletet a fejedben?
S. G.: A fiammal már dolgozunk egy újabb előadáson, de még kezdeti stádiumban van, ezért erről többet nem árulhatok el. Talán csak annyit, szinte biztos, hogy nem kétszemélyes darab és valószínűleg vígjáték lesz.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor