Interjú
Egyszeri kaland
2015-02. szám / Bóta Gábor
Szirtes Tamás igazgató úgy döntött, hogy a musicalek otthonában, a Madách Színházban, bemutatja a Fekete Péter című operettet. A premier után beszélgettünk. A győri Audi Arénába azonban a Macskákkal, a legrégibb musicalprodukciójával utazik a társulat április 18-án.
Soha nem ment a Madách Színházban operett. Miért döntöttél úgy, hogy repertoárra tűzöl egyet?
Sz. T.: Régi nosztalgiám van az operettek iránt. Csodálom, szeretem, és azok közé tartozom, akik sokra is becsülik. Ebben azonos vagyok a magyar nézőkkel, mert kevés népszerűbb műfaj van nálunk, mint az operett. A ma esti előadáson a nézők lélegzetvisszafojtva hallgatták azt, hogy „Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány…” Szerintem a vágyaikat, a reményeiket, a mesét szereti az operettben a közönség. És jó néhányan szeretjük azt a kis iróniát, amit ma már illik hozzátenni. Elhisszük a mesét, és utána kinevetjük magunkat. A modern operett-előadás furcsa kombinációja a valóságos romantikának és önmaga ironikus felhangjának.
Úgy érzem, általában többet lehet játszani egy operettben, mint egy musicalben. Inkább igényel jelentős személyiségeket.
Sz. T.: Az operett mindig igényelte a jelentős egyéniségeket. Elég, ha arra gondolunk, hogy Feleki Kamill, Latabár Kálmán, Honthy Hanna testesítette meg bizonyos időszakban a magyar operettet. Az operett egésze és a benne lévő szerepek valójában olyanok, mint egy laza keret, számtalan lehetőséggel. Hogy ezt a keretet valaki megtöltse élettel, humorral és játékkal, ahhoz valóban jelentős személyiségnek kell lenni, ezerszínű egyéniségnek, és természetesen nagyon profinak. Ez a műfaj sok mindent elvisel, megbocsátja a dramaturgiai lazaságokat, a történetmesélés sokszor hihetetlen fordulatait, de az előadásban is megengedőbb, mint a musical. A nézők eltűrik az akár kevéssé professzionális előadásmódot egy-egy színész kedvéért, hogy például a számot nem táncolják el igazán, csak úgy jelzik. Az igazi egyéniségnek egy operettben mindent megbocsátanak. Hozzáteszem, én ebben a műfajban is a magas szintű professzionalizmus híve vagyok. A régi nagyok és sokan a mai operettsztárok közül nagyszerűen énekelnek és táncolnak. A megbocsátásnak az az oka, hogy a nézők nagyon akarják az operettet. A ma esti bemutatót nézve ez az érzés csak erősödött bennem.
Akár meg lehet változtatni a dalok helyét a darabban, vagy a szerzőtől más operettekből is átemelni. Malek Andrea például olyan szerepet játszik, ami talán az eredeti darabban nincs is, és megkapta az egyik legismertebb számot, azt hogy „Lesz maga juszt is az enyém”.
Sz. T.: Az operettben a nézők örömmel mutatják meg a szeretetüket egy-egy művész iránt. Például a bemutatón a közönség már alig várta, hogy Malek Andrea dalra fakadjon, hogy megmutathassák neki: „Andrea, szeretünk téged!”.
Lehet, hogy lesz a Madách Színházban több operett-előadás is?
Sz. T.: Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy ez egyszeri kaland. Azt a célt szolgálja, hogy kipróbáljuk magunkat, hogy ebben a musicaltől nem annyira távoli műfajban mit tudunk. Nem tervezem, hogy a jövőben újabb operetteket játszanánk, de örülök, hogy ezt bemutattuk.
A legrégibb musical-előadásotokat, a Macskákat elviszitek Győrbe, az Audi Arénába. Sok helyen szerepeltetek már vele.
Sz. T.: A Macskák előadásának 32 éves története alatt igen sok mindent megért. A díszlete, ami a bemutatáskor nagynak és bonyolultnak számított, ma már a legkönnyebb díszletünk, emiatt könnyebb utaztatni. A nagy musical-előadásainkat hívják sokfelé, de sajnos ezeket nem tudjuk kimozdítani a színházból, mert abszolút a ház szcenikájára épültek. A Macskák mögött számos sikeres vidéki és külföldi előadás áll. Játszottuk más színházakban, sportcsarnokokban, stadionokban, a szegedi szabadtéri színpadon is jártunk vele két alkalommal, és most örömmel megyünk a szép győri sportcsarnokba.
Múltkor, amikor interjút készítettünk, beszéltél arról, hogy vannak nagy terveid, de még nem árultad el, hogy mik. Azt mondtad, erre majd a következő interjúban kerül sor…
Sz. T.: A Madách Színháznak igen sok terve van. Az évadot akkor lehet jól megtervezni, ha a szezon közepén lévő nagy bemutatót eldöntjük, mert ahhoz képest van minden. Az új nagy musical-bemutató viszi el a színház alkotóerejének, gazdasági kapacitásának és munkaidejének jelentős részét. | hirdetés
 |
|
Ezt jóval hosszabb ideig is próbáljátok a szokásos hathetes periódusnál.
Sz. T.: Ma már egy musicalt, mint például most A nyomorultakat, legalább három hónapig próbálunk, hogy rendesen ki tudjuk dolgozni. Azért nem mondom még ki a következő nagy darabunkat, mert egy ilyen döntés meghatározza a Madách Színház elkövetkező két évét. Minden elemet alaposan mérlegelni kell. Azt, hogy művészileg mennyire vonzó, hogy mennyire illik bele a repertoárunkba, kiegészíti és továbbviszi-e azt, és hogy képesek vagyunk-e a tőlünk elvárt színvonalon megvalósítani. Természetesen azt is, hogy a budapesti nézők számára van-e valami olyan jelentős újdonság benne, amit a Madách Színháztól már várnak. Ebben a pillanatban még több nagy cím van a kalapban, tehát több ötletünk már van, de egy még nincs.
És azt sem lehet tudni, hogy mi az a több ötlet?
Sz. T.: Azt sem.
Arról is szó volt, hogy neked a Madách Színházon kívül is vannak terveid, például akár megint rendeznél Shakespeare-t.
Sz. T.: Ezek változatlanul fennállnak, sok érdekes dolog van a levegőben. A következő egy hónapban igen sok minden kiderül. Bocsánat a titokzatoskodásért, de ezeket nem illik előre elmondani.
Mindig van egy marketingterv, és abból nem lehet kilógni? Hozzátartozik ehhez a műfajhoz mint nagyüzemhez, hogy kell tartani egy-egy jelentős sajtótájékoztatót? Tehát csak úgy nem lehet azt mondani egy újságírónak, hogy ez lesz meg az lesz? Ezt is mérnöki pontossággal meg kell tervezni?
Sz. T.: Igen. Egy nagy musical-bemutató esetében kimondottan fontos a kommunikáció. De mindennek az elején áll egy igazgatói döntés, pontos mérlegeléssel. És most ennek a folyamatnak a közepén vagyunk.
Mi lesz még az évadban?
Sz. T.: Még egy bemutatónk van, P. G. Wodehouse Jeeves and Wooster című darabja. Ők Wodehouse két kedvenc figurája, mi azt a címet adtuk a produkciónak, hogy Agyeldobás. Ehhez három virtuóz színész szükséges, akik ezer szerepet játszanak. Az előadás egy nagy Wodehouse-kollázs lesz, az ő figuráiból, történeteiből álló stílusparódia. Nagyszerű színházi lehetőség rendezőnek és színészeknek. Szente Vajk rendezi, Magyar Attila, Simon Kornél, Szerednyey Béla és Nagy Sándor játsszák. Ahogy mondtam, három színész van a darabban, de az egyik szerep kettőzve van, ezért a négy név. Sokat várok ettől a bemutatótól, a budapesti színházi életben ez új hang lehetősége. Egyszerre kell intellektuálisnak, populárisnak és virtuóznak lennie.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
